‘Közbiztonság’ kategória archívum

Késsel rabolt, már előzetesben van

2013. november 15. péntek

Egy újabb késes támadóról adott hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az illetőt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte. A 16 éves fiatalkorú bűnöző egy fiút megszólított és késével megfenyegetve kirabolt a Dr. Koncz János téren november 11-én este 10 óra előtt nem sokkal. A tettest három órán belül elfogták a rendőrök.

(tovább…)

Késsel fenyegetőzött – nem kellett volna

2013. november 15. péntek

Csepel.hu

A 151-es buszon kezében késsel hadonászva fenyegette meg egy fiatalember az egyik férfi utast, akit már a felszállás előtt is zaklatott. Pénzt követelt tőle, de nem kapott.

Azt hitte, megúszhatja az ügyet, de tévedett. A csepeli rendőrök a bűncselekmény után két nappal elfogták – tudtuk meg rendőrségi forrásból.

(tovább…)

Rendszerbeállító gyakorlat

2013. november 11. hétfő

Csepel.hu

A Dél-Budai Önkéntes Mentőcsoport és az Észak-Budai Önkéntes Mentőcsoport tagjai november 09-én szombaton, rendszerbeállító gyakorlaton vettek részt. Budapest III. kerületében, a Pók utcában reggel kilenc órákor már érkeztek a katasztrófavédők, a polgárőrök, a mentősök, a cserkészek és a búvárok, majd nem sokkal később felsorakozva várták feletteseik eligazítását.

Veres Péter tűzoltó alezredes, az Észak-Budai Kirendeltség vezetője, Pócsik Attila tűzoltó alezredes, a Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, valamint Gudor István tűzoltó alezredes, az Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelőjének eligazítása után kezdődhetett az a gyakorlat.

(tovább…)

Biztonságban a temetőkben és otthon

2013. október 31. csütörtök

katasztrofavedelem.hu

Mindenszentek és Halottak napján sokan gyújtanak gyertyákat és mécseseket, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is. Helytelen használatuk a szabadban és zárt térben egyaránt könnyen tüzet okozhat. Ennek veszélyeire hívja fel a katasztrófavédelem a lakosság figyelmét. A statisztikák azt mutatják, hogy az ünnepek idején megemelkedik a lakástüzek száma, sokan ugyanis nem kellő körültekintéssel használják a gyertyákat és a mécseseket.

Az ilyen tűzesetek kiváltó oka legtöbbször az, hogy az égő mécseseket vagy gyertyákat gyúlékony anyag közelében felejtik, a keletkező lángok pedig a különböző textíliákon (függönyön, asztalterítőn) keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire.
(tovább…)

Két nyakláncletépés – két elfogás

2013. október 31. csütörtök

Csepel.hu

A rendőrség elfogta azt a 15 éves fiatalembert, aki a Szent László lakótelepen, a Kőrösi/Bordás utcánál egy idős asszony nyakából kitépte a láncát október 27-én vasárnap a déli órákban. A bűntényről Tenk András, az LMP képviselője maga értesítette a rendőrséget, s az esetről még aznap beszámolt a csepel.info híroldalán.

Két napra rá, kedden egy Csepelre haladó HÉV szerelvényen újabb nyaklánckitépés történt, de a rendőrök fél órán belül azt a tettest is elfogták.

(tovább…)

Rapperekre csaptak le a zsaruk Csepelen

2013. október 29. kedd

Blikk.hu

Bár kinézetük marcona, a fiúk csak egy klip kedvéért gyűltek össze, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek

Bandaháborúnak nézték a zsaruk az egyik ismert rapper klipjének forgatását. Mr. Busta legújabb videó­ját a Csepel Művek egyik elhagyatott csarnokában készítették.

A helyszín tökéletes volt, a szereplők pedig bűnözőbbnek néztek ki a bűnözőknél – ahogy az egy gengszterklipben el is várható. Ez volt a pechük is, ugyanis egy szökevény bűnözőt véltek közöttük felfedezni a rendőrök.

(tovább…)

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak

2013. október 26. szombat

Csepel.hu

Október 25-én külső védelmi gyakorlatot tartottak Csepelen, melyen részt vett Ábel Attila alpolgármester, dr. Szeles Gábor jegyző, Baktay Csaba hivatalvezető-helyettes, Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatalának járási hatósági osztályvezetője, Pócsik Attila tűzoltó alezredes, kirendeltségvezető, Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, parancsnok, Sághi Jenő közbiztonsági referens, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a közterület-felügyelet és a helyi operatív törzs tagjai.

A szakemberek egy esetlegesen bekövetkező káresemény folyamatait vették sorba – mely a MOL bázistelepen “történt” a mai napon.

(tovább…)

Még két napig tart, a „Biztonságosan közlekedni egy életúton” roadshow!

2013. október 25. péntek

Csepel.hu

Pénteken és szombaton a Magyar Autóklub munkatársai még várják azokat az személygépkocsival rendelkező csepeli lakosokat, akik szeretnék kipróbálni vezetési tudásukat és stílusukat.

Már korábban a Csepel.hu megírta, hogy a Magyar Autóklub a Budapest XXI. Tankerületi Igazgatóságának a segítségével, hétfő óta délelőttönként szervezett formában az általános iskolás gyerekeknek, délutánonként pedig a felnőtteknek számára biztosít ingyenesen olyan ismereteket, amelyeket mindenki hasznosítani tud. Legyen az a gyalogos- a kerékpár és az autós forgalomban való részvétel.

(tovább…)

„Biztonságosan közlekedni egy életúton”

2013. október 22. kedd

Csepel.hu

Október 21-26. között a csepeli Tesco parkolójában a Magyar Autóklub szervezésében közlekedésbiztonsági roadshow várja a gyerekeket és a felnőtteket, akik előadásokon és gyakorlatokon vehetnek részt. A Csepel.hu Pintér Józsefet, a klub közlekedésbiztonsági üzletágának igazgatóját kérdezte:

Oktató programunk egyedüli ebben az országban, hiszen sajátos tematikával rendelkezünk. Egy kamion belsejében kialakított teremben folyik az elméleti oktatás. Szakembereink és a különböző technikai eszközök segítségével, – életkorukból adódóan – elsősorban az általános iskolás diákok sajátíthatják el a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés ismereteit. A technikai elemek gyakorlására és azok megtanulására „Ki a mester két keréken?”elnevezéssel ügyességi és szabályismereti tanpályát alakítottunk ki. Aki megfelelően végzi el a különféle feladatokat ( pl. bóják kerülése ), mehet ki a forgalomba.

(tovább…)

Kéklámpás nap Csepelen

2013. szeptember 3. kedd

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Csepel Önkormányzata, az Országos Mentőszolgálat, a XXI. kerületi Rendőrkapitányság és a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szeptember elsején rendezte meg a Kéklámpás napot a Hollandi úton lévő Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban.

A nap megnyitójaként a Szent Imre térről indulva vonultak fel a rendőr-, mentő- és tűzoltógépjárművek. A helyszínre érkezve minden kéklámpás járművet megtekinthették a látogatók. A csepeli tűzoltók bemutatták az érdeklődők számára a tűzoltó fecskendő felszerelését, s elmagyarázták azok működését. A gyermekek kipróbálhatták a tűzoltóautót, valamint egy kép erejéig felpróbálhatták a sisakot.

(tovább…)