Késsel rabolt, már előzetesben van

Egy újabb késes támadóról adott hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az illetőt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte. A 16 éves fiatalkorú bűnöző egy fiút megszólított és késével megfenyegetve kirabolt a Dr. Koncz János téren november 11-én este 10 óra előtt nem sokkal. A tettest három órán belül elfogták a rendőrök.

A késő esti órákban az történt a Dr. Koncz János téren, hogy a fiatalkorú tettes odalépett egy fiúhoz és késével fenyegetve követelte tőle az értékeit. A sértett átadta  mobiltelefonját, amit a támadó elvett és elmenekült a helyszínről. A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték a részletes adatgyűjtést, tanúkutatást. A csepeli egyenruhások munkáját segítették a BRFK bevetési osztályának a helyszínre kivezényelt munkatársai. A 16 éves gyanúsítottnak nem sok esélye maradt arra, hogy büntetlenül megússza a rablást. Így is lett: a bűncselekmény elkövetése után három órával még az éjszaka elfogták. Azt gondolhatta, hogy otthon alussza ki a nap fáradalmait, de tévedett, mert előállítása után a rendőrség fogdájában „ágyaztak meg” neki. A nyomozóhatóság előterjesztése alapján a bíróság november 14-én előzetes letartóztatásba helyezte. Okulhat az intelemből, hogy kést csak étkezésre érdemes használni.

A 16 éves fiút rablás bűntettével gyanúsítják.

Csepel.hu

4 hozzászólás “Késsel rabolt, már előzetesben van” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Levágta a nyomkövetőt egy házi őrizetes. ))) 🙂 (((

  2. grün szerint:

    És megtöltötte kolbásznak?! ))) 😛 (((

  3. Jeniszej szerint:

    A Fater hallotta a tévében, hogy a „sosemlátottsvájcifrankhitelt” a megátalkodottak most már nem csak „maszatolják”, hanem „porlasztják” is. 🙂
    Mindenféle baromságot kitalálnak a „selejtes termék” megmentésére, csak nehogy kártérítést keljen nekik fizetni. Már bebizonyosodott,
    – megmondta a Vezír is, hogy ez a „sosemlátottsvájcifrankhitel” egy átverés volt azok az emberek között, akik nem voltak pénzügyi szakemberek.
    – A bankok és azok anya cégei hatalmas nyereségre tettek szert.
    Ma már mindenki számára világos, hogy a pénzügyi szakemberek tudatában voltak, hogy amit tesznek az nem más, mint egy átverés a tudatlanok lenyúlása.
    A megátalkodottak széles körben elkövetett büntettet, követtek el és ezért a megkárosított embereknek teljes kárpótlás, jár.
    A bűn olyan hatalmas, azon túl, hogy családok ezreit tette tönkre, az egész ország gazdaságát ingathatja meg.

  4. grün szerint:

    “Orbán Viktor ismét utalt a bíróságok szerepére a devizahitelesek ügyében. Álláspontja szerint ha a fontos vitakérdésekben az igazságszolgáltatás az emberek oldalára áll, akkor már nem a lakosságon kell majd segíteni, hanem a pénzintézetek esetében kell megnézni, „mit tudunk a bankoknak segíteni ahhoz, hogy teljesíthessék az emberekkel szembeni kötelességüket”.

    Ha azonban az igazságszolgáltatás nem áll az emberek oldalára – folytatta –, akkor a kormánynak kell ezt megtennie, és akkor nem a bankok, hanem az emberek szempontjából kell vizsgálnia az ügyet.
    Jó lenne azonban, ha az igazságügyi rendszer igazságot szolgáltatna az embereknek, és a kormánynak ezen igazságszolgáltatás következményeit kellene pénzügyileg kezelnie – mondta, jelezve, ezt tartaná normálisnak, nem pedig azt, hogy a kormány próbál igazságot szolgáltatni az igazságszolgáltatás helyett.”
    .
    Először leverjük a bankokat adókkal, járulékokkal és utána segítségért könyörgünk majd a zigazságszolgáltatással fenyegetőzünk Vezírem?!
    Ez nem fog menni! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !