Rapperekre csaptak le a zsaruk Csepelen

Blikk.hu

Bár kinézetük marcona, a fiúk csak egy klip kedvéért gyűltek össze, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek

Bandaháborúnak nézték a zsaruk az egyik ismert rapper klipjének forgatását. Mr. Busta legújabb videó­ját a Csepel Művek egyik elhagyatott csarnokában készítették.

A helyszín tökéletes volt, a szereplők pedig bűnözőbbnek néztek ki a bűnözőknél – ahogy az egy gengszterklipben el is várható. Ez volt a pechük is, ugyanis egy szökevény bűnözőt véltek közöttük felfedezni a rendőrök.

Mint megírtuk, október elején két férfit késeltek meg a Tréning nevű csepeli szórakozóhelyen. A támadók közül többet elfogtak a zsaruk, P. Attila azonban még szökésben van.

Az autócsodákkal érkező, kisportolt testalkatú, rövid hajú emberek a filmforgatás előtt egy gyorsétteremnél várakoztak. Nem is volt csoda, hogy szemet szúrtak a rendőröknek, ezért már itt igazoltatni kezdték őket.

Ezután továbbmentek a gyárépületbe, ahol elkészítették a videoklipet. A rapper és barátai természetesen engedélyt is kértek a forgatásra. Erről azonban nem mindenki tudott. – A forgatás után egy másik helyszínen a szereplők egy részét szinte lerohanták a rendőrök. Hiába mondtuk, hogy engedélyünk van, mindenkit igazoltattak. Mint később megtudtuk, egyikükben a körözött P. Attilát vélték felismerni.Természetesen tisztáztuk a szituációt, de elég kellemetlen volt a dolog – mondta az egyik résztvevő.

Az ismert rapper, Mr. Busta megerősítette a történteket, és hozzátette: a húsz-huszonöt autóból álló konvoj óriási fennakadást okozott Csepelen. – A Mi kell még című számom klipjének forgatása zajlott, amikor a rendőrség megjelent. Úgy tudom, történt egy komoly bűncselekmény Csepelen, de természetesen köztünk nem találták meg az elkövetőt – nyilatkozta a Blikknek a rapper.

Az ügyben megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, ahol megerősítették, hogy igazoltatás történt, de azt, hogy P. Attilát keresték volna, nem kívánták kommentálni.

Forrás: Blikk.hu

8 hozzászólás “Rapperekre csaptak le a zsaruk Csepelen” bejegyzésre

  1. Varga Gábor vilmos szerint:

    Szerintem, belefért. Tévedni a rendőrök is szoktak.Úgy gondolom, kimondható: az ügy lezárult, kéjük felejtsék el!

  2. PRincess szerint:

    Chajjj… Hogyan kell egy klippnek még nagyobb hírét kelteni, h tuti befutó legyen?

    Kérdem én:
    Miért csak tőlem kérdi még a rendőr bácsi, hogy “…és hová lesz az út?”
    És, ha volt engedélyük, akkor ezt nem kérdezték le a központban?

  3. Vátesz szerint:

    Az volt a baj hogy túl fehérek voltak! Egy barnabőrű csoportot már nem mernének zaklatni, mert az “rasszizmus”!

  4. Günther szerint:

    Attól függetlenül az összeset helyben fejbe lőttem volna.

  5. Teri szerint:

    És ki az a Mr. Busta? 😀

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    Lyukrafutás. 😛

  7. magyar vok szerint:

    szopjatok le büdöss köcsögök hát persze hogy nem igazolnánal le azért meg nem hunyázkodnak a feketék by big daddy kane

  8. Niki szerint:

    Akkor ez Nagy fogàs Volt a magyar rendlrségnek!de gààààz!madarat csinàltàl magukbol!!

    Ne haragudjon meg a vilàg.:de mi a faszt gondoltak…,???minimum 50 ember egyenrúhàba jàrnak büntetendö dolgokat véghez vinni..!!!!pfffff ez ITT csepel nem Amerikàban vagyunk!!!:)))) úr isten

Itt lehet hozzászólni !