Csepel.info
A fotókat olvasónktól kaptuk
A munkálatok keretében eddig a parti sétány kapott új borítást és szegélyt, valamint a padok környéke is megszépült. A képek pénteken készültek. (tovább…)
Csepel.info
A fotókat olvasónktól kaptuk
A munkálatok keretében eddig a parti sétány kapott új borítást és szegélyt, valamint a padok környéke is megszépült. A képek pénteken készültek. (tovább…)
Csepel.hu
A Királyerdei Művelődési Ház adott otthont annak a rendezvénynek, amit az Idősek Világnapja alkalmából a csepeli önkormányzat szervezett.
Okóber 4-én este köszöntő beszédet mondott Németh Szilárd polgármester és Noé László idősügyi tanácsnok, majd Oszvald Marika fiatal művészekkel karöltve szórakoztatta a nagyérdeműt a megtelt színházteremben.
Csepel.hu
![]()
Október 3-án a Családsegítő Közösségi Házban idős csepeli honfitársainkat köszöntötték az Idősek Világnapja alkalmából. A Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatósága által szervezett rendezvényen először Noé László idősügyi tanácsnok köszöntötte a főleg hölgyekből álló hallgatóságot.
Illyés Gyula Derűs öreg című versének néhány sora után tőle kaptunk választ arra, miért is vannak többen a nők. Mint elmondta: „Csepelen tizenhatezer nyugdíjas él, kétszer annyi nő, mint férfi. A nyolcvan év feletti korosztálynál viszont már közel hetven – harminc a nemek aránya”. Kiemelte: „Létrehoztuk a hatvankét év felettiek civil társaságát, mely önkéntességen alapul. Feladatai közé tartozik a rászorulók orvoshoz és a templomba történő elkísérése, az élelmiszerek bevásárlása, hogy csak a fontosabbakat említsem. Irodánk a Nagy Imre ÁMK-ban kap helyet, ahol telefonszolgálat is fog működni”.
Csepel.hu
A téli időszakra való felkészülés miatt mégis kénytelen alig egy hónapra bezárni kapuit a nagyközönség előtt a Csepeli Fürdő. Az öltözőkonténerek felállítása mellett 2013. október 4. és november 8. között végzik el az ötvenméteres úszómedence sátorkupolás befedését is, melyre az önkormányzat képviselő-testülete a közelmúltban negyvenmillió forintot szavazott meg.
A téliesített strandon lehet majd úszni és fürödni, fedett úszómedence és termálmedence várja a látogatókat. A helyi fürdőszolgáltatás a kerületi lakosok érdekeit biztosítja, akik a tavasszal lezajlott Csepeli Konzultáció kérdőívén szavazhattak a közpénzekből megvalósuló fejlesztésekről. Az itt élők döntése értelmében a korábban tervezett uszoda megépítésére szánt pénzt az önkormányzat a közutak felújítására fordítja, kisebb részét pedig az úszómedence sátras befedésére használja fel. A konzultáció több mint hatezer szavazójából 85 százalék voksolt igennel a gyorsabb és takarékosabb sátorkupolás uszodafedésre.
Csepel.hu
A tartalomból:
– Fórumot tartottak a rezsicsökkentésről a Királyerdei Művelődési Házban, ahol néhány csepelit is megkérdeztünk.
– Beszámolunk a szeptemberi testületi ülésről, ahol többek között arról is döntöttek a képviselők, hogy 24 órás háziorvosi és éjszakai gyermekorvosi ügyelet lesz; folytatódik a Csepeli Konzultáció; rendszámfelismerő kamerákat szerelnek fel a Csepelről kivezető utaknál. Részletek a lapban.
– Az iskolai hétköznapokról Tóth János tankerületi igazgatót kérdeztük.
– A Szent Imre téren felújítják Nepomuki Szent János szobrát. Módy Péter restaurátorral beszélgettünk.
Csepel.hu
Tisztelt Csepeli Lakosok!
Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a kerület lakóit, hogy jelenleg a Hivatal nem folytat a kerületben semmilyen közvélemény kutatást, vagy egyéb adatgyűjtést.
Ha valaki erre utaló jelenséget észlel, az kérjük, tegyen bejelentést a kerületi Rendőrkapitányságon a 427-4600 telefonszámon.
Budapest, 2013. október 03.
Dr. Szeles Gábor
jegyző
Csepel.hu
![]()
Csepelen 18 megváltozott munkaképességű dolgozó folytathatja október elsejétől a Petőfi Sándor utcai felújított foglalkoztatóban munkáját, amit hivatalosan ma adtak át a munkavállalóknak. A munkavégzés helyéül szolgáló helyiség kialakítása 5,5 millió forintba került az önkormányzatnak, mely felkarolta az érintett fogyatékkal élő személyek foglalkoztatását.
Előző munkaviszonyuk az Összefogás Kft.-nél a cég felszámolása miatt idén tavasszal szűnt meg, azóta létbizonytalanságban éltek. Mivel a további foglalkoztatásban érintettek zöme csepeli lakos, a közlekedés számukra nehézkes, ezért nem elhanyagolható szempont, hogy önkormányzati támogatással helyben tudtak munkát találni. Jelenleg napi négy órában könnyű fizikai ülőmunkával fültisztítót készítenek.
Csepel.hu
Közhírré tétetik! Figyelembe vétetik!
2013. október 19-én, szombaton 10:00-17:00 óra között a Nagy Imre ÁMK és környéke (Simon Bolivár sétány 4-8.) vásári forgataggá alakul át.
Programok:
Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor miniszter
Csepel.hu
![]()
Bár egy nappal lekésték a csepeli honatyák az Idősek Világnapját, a képviselők döntése felért egy igazán őszinte köszöntéssel: megszavazták ugyanis a csepeli Kossuth Lajos utcai egykori MDF székház nyugdíjasházzá alakítását. A határozat alapján, amit csak az MSZP képviselői nem támogattak, négymillió forintból kezdik el a szolgáltatóház felújítását, melyet eredetileg, a nyolcvanas években eleve nyugdíjasháznak terveztek meg.
A képviselő-testület több más fejlesztésről is döntött. Így támogatták a Huzal utca 14. szám – Mázoló utca kereszteződés közvilágításának fejlesztését, amire Borbély Lénárd alpolgármester lakossági kérésre, az ott élők biztonságérzetének javítása érdekében tett javaslatot. Megszavazták a Cirmos sétány 6-18. számú társasház felújítási munkálatainak támogatását is, melyet az MSZP kivételével szintén minden frakció támogatott. A társasház még 2008-ban nyert el vissza nem térítendő támogatást a teljes lakóépület energetikai korszerűsítésére, de a munkálatok megakadtak, és a felújítás hamarosan kilátástalanná vált. 2010-ben az új önkormányzati vezetés megígérte a segítséget a beruházás újraindítására, amit a számos akadály ellenére úgy tűnik sikerrel tudnak befejezni.
Csepel.hu
Tisztelt Csepeli Polgárok!
A Csepeli Fürdő 2013. október 4. és november 8. között téli felkészítés miatt a nagyközönség számára zárva tart. Ezen időszak ideje alatt kialakítják a téli öltözőket és sátras fedést kap az 50 méteres úszómedence.
A leállás időtartama alatt – vagy a novemberben lejáró – bérleteket igény szerint meghosszabbítják. Bérlet ügyintézés a fürdőben hétköznapokon 08.00 és 16.00 óra között.
A felújítás időtartamára a Csepeli Fürdő köszöni türelmüket és megértésüket.