Felújított foglalkoztatót adtak át megváltozott munkaképességűeknek

Csepel.hu

Csepelen 18 megváltozott munkaképességű dolgozó folytathatja október elsejétől a Petőfi Sándor utcai felújított foglalkoztatóban munkáját, amit hivatalosan ma adtak át a munkavállalóknak. A munkavégzés helyéül szolgáló helyiség kialakítása 5,5 millió forintba került az önkormányzatnak, mely felkarolta az érintett fogyatékkal élő személyek foglalkoztatását.

Előző munkaviszonyuk az Összefogás Kft.-nél a cég felszámolása miatt idén tavasszal szűnt meg, azóta létbizonytalanságban éltek. Mivel a további foglalkoztatásban érintettek zöme csepeli lakos, a közlekedés számukra nehézkes, ezért nem elhanyagolható szempont, hogy önkormányzati támogatással helyben tudtak munkát találni. Jelenleg napi négy órában könnyű fizikai ülőmunkával fültisztítót készítenek.

Ábel Attila alpolgármester munka közben üdvözölte a dolgozókat, majd beszédét követően jelképesen felavatta a foglalkoztatót és átadta az önkormányzat ajándékát.

A munkaadó épület üzemeltetését a felújítási munkálatokat is végző Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. látja el. Képviseletében Werner Péter vezérigazgató köszöntötte új kollégáit, akik mostantól társaságuk alkalmazásában állnak. Egészségi állapotukból fakadóan állandó felügyelettel, jelenleg két fő irányításával képesek munkájukat ellátni. A bedolgozó csoport létszáma a későbbiekben bővíthető, akár kétműszakos munkarend bevezetésével.

A megváltozott munkaképességű dolgozók az önkormányzati tulajdonú telephelyen vállalkozók által beszállított termékeket készítenek, mely lehet különböző higiéniai áruk csomagolása vagy kisméretű játékok összerakása. Induláskor az Európa Partner Kft. megbízásából csomagolják a fültisztítókat.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !