Téli szezonra készülnek a Csepeli Fürdőben – Sátrat kap az úszómedence

Csepel.hu

A téli időszakra való felkészülés miatt mégis kénytelen alig egy hónapra bezárni kapuit a nagyközönség előtt a Csepeli Fürdő. Az öltözőkonténerek felállítása mellett 2013. október 4. és november 8. között végzik el az ötvenméteres úszómedence sátorkupolás befedését is, melyre az önkormányzat képviselő-testülete a közelmúltban negyvenmillió forintot szavazott meg.

A téliesített strandon lehet majd úszni és fürödni, fedett úszómedence és termálmedence várja a látogatókat. A helyi fürdőszolgáltatás a kerületi lakosok érdekeit biztosítja, akik a tavasszal lezajlott Csepeli Konzultáció kérdőívén szavazhattak a közpénzekből megvalósuló fejlesztésekről. Az itt élők döntése értelmében a korábban tervezett uszoda megépítésére szánt pénzt az önkormányzat a közutak felújítására fordítja, kisebb részét pedig az úszómedence sátras befedésére használja fel. A konzultáció több mint hatezer szavazójából 85 százalék voksolt igennel a gyorsabb és takarékosabb sátorkupolás uszodafedésre.

A téli üzemmódra történő átálláskor a vízvezeték hálózatot lezárják, a gyermek- és élménymedencét megtisztítják, utána fagyvédelmi célokból újra feltöltik, hogy a jeges időjárás ne károsítsa állagát – tájékoztatta oldalunkat az üzemeltető Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében Vágvölgyi György ingatlangazdálkodási divízióvezető. Kérdésünkre az úszómedence túlnyomásos sátras fedésének technikai eljárását ismertette: „A héten megkezdjük a sátor fogadóalapjának kialakítási munkálatait, elsőként a beton alapot helyezzük el az ötvenméteres medence körül. Elsősorban e munkafolyamat miatt vagyunk kénytelenek a közönség részére zárva tartani, hiszen a kikapcsolódást, és az élménysportot is ellehetetlenítené a munkavégzés. E mellett természetesen elsődleges, hogy szem előtt tartsuk a látogatók biztonságát. Az alapozással párhuzamosan kialakítjuk a légtechnikai gépészet fogadóját, ahonnan a sátor levegőellátását biztosítjuk. Végül a sátorponyva tényleges felállítása a tervek szerint körülbelül egy hétig tart. Ehhez leeresztjük a nagymedencét, mely a nyári időszak után szintén nagytakarításon esik át.”

A téli szezonban a férfi és női öltözőkonténerek a tavaszi időszakhoz hasonlóan a már megszokott helyükre kerülnek, így azoktól mintegy öt méterre lesz a sátor bejárata. A leállás időtartama alatt – vagy a novemberben lejáró – bérleteket igény szerint meghosszabbítják. Bérlet ügyintézés a fürdőben hétköznapokon 08.00 és 16.00 óra között.

A felújítás időtartamára a Csepeli Fürdő köszöni türelmüket és megértésüket.

Forrás: Csepel.hu

15 hozzászólás “Téli szezonra készülnek a Csepeli Fürdőben – Sátrat kap az úszómedence” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Uszodáról volt szó, de a ponyva is megteszi, nehogy vizes legyen valaki a medencében? 😀

  2. kispajtás szerint:

    Negyvenmillióért szárazon lehet úszni…
    Nem sok ez egy kicsit???

  3. porki szerint:

    Azért a hétvégét megvárhatták volna a zárással.

  4. joságos szerint:

    Ezek szerint nem csak a szocik ígérgették az uszodát!

  5. porki szerint:

    Na jó de azért használni mégis csak lehet és ez a lényeg.
    Bár kétségtelen, hogy lehetett volna másképp is.

  6. tt szerint:

    Aki akar, tud úszni Csepelen mostantól, ezt eddig nem tehette meg.
    És az nem bűn, hogy nem építettek egy újabbat, ha volt már egy. Ennél hatékonyabban nem lehetne használni a közpénzt.
    Lehet károgni, de ezt a legjobban csinálták.

  7. felix szerint:

    tt!
    Azért ennek a hatékonyságnak nem ártana utána számolni.

  8. tt szerint:

    Mennyiből jön ki egy új 50 méteres uszoda? Én nem tudom, de nem 40 millióból.

  9. felix szerint:

    Nem tudom én sem.
    De hány éven keresztül kell majd felépíteni és lebontani a sátrat és az öltözőket?
    Szerintem vannak nyitott kérdések.

  10. Szkeptikus szerint:

    Félix! Nincsenek itt nyitott kérdések. A faszilárd megint hazudott. Ígért valamit és nem tartotta be.

  11. felix szerint:

    Szeptikus!
    Tudom, de direktbe megmondva, el sem gondolkodnak rajta, csak indul a komcsizás.

  12. porki szerint:

    Meg a faszilárdozás.
    Jó acsarkodást.

  13. Szkeptikus szerint:

    Felix! Igazad van.
    Porki! Nem mondhatom a faszilárdra, hogy nemes és csodás.

  14. porki szerint:

    Persze, hogy nem. Te nyilván nem szereted a jelenlegi vezetést, ezért neked gondolom az Orosz, Szenteczky meg a Takács a nemes és csodás. Szerintem egyik sem az. Beleértve természetesen a jelenlegit is.

  15. Nagy József szerint:

    2002-ben megújult a Csepeli strand egy része a Fidesz kormány Széchényi terve alapján kapott pénzből.Az akkori pályázat alapján úgy kapott pénzt az önkormányzat,hogy felújítja a strandot és befedik a nagy medencét.Majd ment a Fidesz kormány,Tóth elvtárs meg közölte,hogy nem lesz fedett rész ,na miért nem?Mert elfogyott a pénz.Érdekes ,nem?Egyébként volt legalább nyolc évük az elvtársaknak,hogy megtegyék.Gondolták,minek.A lóvét lenyúlták,a csepeli lumpennek meg minek az uszoda.Mert a szocik végtelenül utálnak titeket kedves szoci szavazók,ugyanis mikor hatalomra kerülnek titeket nyomorítanak meg a legjobban,nem minket.

Itt lehet hozzászólni !