‘Önkormányzat’ kategória archívum

Végleges: orvosi váróban is agitálhatnak a politikusok

2014. szeptember 7. vasárnap

Hirado.hu, Csepel.info

Falus F Horvath Gy nogyogyaszat

Kampányfotó vakuja villan, egyenesen a rendelőbe

Falus F Horvath Gy sebeszet

Jól látható, hogy a sebészeten a betegeket is fotózták, amikor Falus Ferenc beszélgetést kezdeményezett velük

Az ítélőtábla szombaton utasította el a csepeli polgármester felülvizsgálati kérelmét, amelyet a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozata ellen nyújtott be. A csepeli önkormányzat szerette volna megkímélni az orvosra váró betegeket a politikai agitációtól, de úgy tűnik, hogy pártok aktivistái akár a műtőbe is utánunk jöhetnek.

A Fővárosi Ítélőtábla szerint helyesen állapította meg a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), hogy nem történt törvénysértés, amikor Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje és Falus Ferenc (Együtt-PM, MSZP-DK) főpolgármester-jelölt választási kampányt folytatott egy csepeli orvosi szakrendelőben. Az ítélőtábla szombaton utasította el Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester felülvizsgálati kérelmét, amelyet az FVB határozata ellen nyújtott be. Az ítélőtábla internetes oldalán hozta nyilvánosságra az anonimizált végzést. (tovább…)

Finisben az ajánlásgyűjtés

2014. szeptember 7. vasárnap

Hirado.hu

Finisben az ajánlásgyűjtés

Bő egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.

A bejelentett nem válik azonnal jelöltté, a helyi választási bizottságoknak négy napjuk van dönteni, és ha érkezik jogorvoslati kérelem a nyilvántartásba vétel ellen, elhúzódhat az eljárás.

(tovább…)

A felelősség természetes – Öko nap a Sétáló utcában

2014. szeptember 7. vasárnap

Csepel.hu

A felelősség természetesA felelősség természetes - Öko nap a Sétáló utcában

Olyan természetes, mégis akkora érték – ezt gondolhatták azok a családok, akik szeptember 6-án ellátogattak a Sétáló utcában megrendezett Öko napra, ahol a mindennapi környezettudatosság mellett Csepel élővilága, a konyhakertek, a jó zenék és a finom ízek is fontos szerepet kaptak.

Délelőtt 10 óra, Sétáló utca. A színpadon egy hangya és egy pillangó, otthonukat, a varazserdőt nagy veszély fenyegeti. “Vigyázzatok az erdő lakóira!” – mondják, az előadást tátott szájjal figyelő kicsik pedig együtt szurkolnak, hogy az erdő lakói tisztaságban, biztonságban őrizzék meg otthonukat a gonosz varazslóval szemben. (tovább…)

Nagy jelentősége van az önkormányzati választásnak

2014. szeptember 6. szombat

Fidesz.hu

Nagy jelentősége van az önkormányzati választásnak

Az árvíz elleni védekezést, a bankok elszámoltatását és a rezsicsökkentést nevezte az elmúlt időszak legnagyobb sikerének Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Kötcsén.

A kormányfő a tizenharmadik kötcsei polgári piknik, a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvénye előtt nyilatkozott az M1 Híradónak.

(tovább…)

Szenteczky feljelentése: még a bűncselekmény gyanúja is hiányzott

2014. szeptember 6. szombat

Csepel.info

Hoppon maradt

A bűncselekmény gyanújának hiánya miatt utasították vissza Szenteczky Jánosnak, a csepeli balliberálisok második számú önkormányzati listavezetőjének a Fidesz-KDNP ellen tett feljelentését. A politikus semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni azon felháborodásán túl, hogy rajta kívül más is adhat ki választási szórólapot – értesült a Csepel.info.

Szenteczky János, a csepeli balliberálisok második számú önkormányzati listavezetője augusztus 1-jén tett feljelentést, miután a Fidesz-KDNP választási szórólapot jelentetett meg. Szenteczky akkor azzal vádolta meg ellenfeleit, hogy választási szórólapot jelentettek meg, és nyilván közpénzből kampányolnak. Állítását semmilyen bizonyítékkal sem támasztotta alá, holott a csepeli önkormányzat üvegzseb-programja alapján a kerületet érintő valamennyi szerződéskötést folyamatosan nyilvánosságra hozzák. A Csepel.info úgy értesült, hogy a rendőrség visszautasította a politikus feljelentését. Kiderült, hogy egy demokráciában nem csak a magukat baloldalinak tartó pártok adhatnak ki szórólapot, Szenteczky pedig olyan váddal illette ellenfeleit, amelyeknek a rendőrség szerint még a gyanúja sem volt meg.  (tovább…)

Meghívó – koszorúzás Teller Ede halálának 11. évfordulóján

2014. szeptember 5. péntek

Csepel.hu

Meghívó - koszorúzás Teller Ede halálának 11. évfordulóján

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket Teller Ede szobrának megkoszorúzására, melyet a világhírű  fizikus halála 11. évfordulója alkalmából tartunk.

Időpont: 2014. szeptember 9., 10:00 óra

Helyszín: Teller Ede szobor – Teller Ede út, Csepel (tovább…)

Még a szlogenjét is lopta a csepeli álbaloldal

2014. szeptember 5. péntek

Csepel

Pásztormiskolc

Horváth_csepellegyen

Még a szlogenjüket is Miskolcról lopta Szenteczky János és Horváth Gyula, amikor kitalálták, hogy idegenellenes gyűlöletkeltésre alapozzák kampányukat – értesült a Csepel.info.

Kormányzásuk idején gyaníthatóan csak legyintettek volna az ilyen kampányszlogenre. Információink szerint 2010 októberéig az MSZP-s képviselők több mint fele nem volt csepeli, tűrték és elhallgatták a ferencvárosi roma-betelepítéseket, a csepeli parkokból hajléktalantanyák lettek, Szenteczky János pedig százmilliókat nyomott át egy soroksári MSZP-s vállalkozó elvtársának. A legabszurdabb, hogy Horváth Gyula, a polgármester jelöltjük még abban is segített, hogy Csepelen többet ne szülhessenek az édesanyák. Horváth ugyanis élharcosa volt a Csepeli Kórház bezárásának, ahol a bezárásig az ország legjobb hírű szülészete működött. (tovább…)

Még megvan a bőrfotel, ahonnan Horváth “kiesett”

2014. szeptember 4. csütörtök

Csepel.info

Horváth Gyula bőrfotel 01

Horváth Gyula bőrfotel 02

Van néhány érdekesen megkopott része is az egyik fotelnek, talán a kieséstől

Az biztos, hogy nem a vezetői irodabútorok cseréjéből nőtt az elmúlt négy évben Csepel vagyona több mint kétmilliárd forinttal. Az MSZP-s kerületi vezetés bútorai ugyanis még mindig a régi helyükön vannak, nem cserélték le őket. Így ott van az a megkopott bőrfotel is, amelyből Borka-Szász Tamás szerint “kiesett megélhetési politikustársa” – értesült a Csepel.info. 

Ahogy arról csütörtökön reggel beszámoltunk, Borka-Szász Tamás, a csepeli Demokratikus Koalíció képviselője “bőrfotelből kiesett, seggnövesztő megélhetési politikusnak” nevezte Horváth Gyulát, a DK csepeli polgármester-jelöltjét. Horváth Gyula Borka-Szász szerint a pofázáson kívül nem sok mindenhez ért. Azt javasolta neki: “keressen munkát, ilyen egyszerű. Lehet visszatérni a munkás gyökerekhez, amit már oly régen elfelejtett”. Borka-Szász később mégis összebútorozott megélhetési politikustársával, és támogatta abban, hogy a DK elnöke majd polgármester-jelöltje legyen. Gyanítható, hogy ha ma kérdeznék meg a Gyurcsány-párti politikust, hogy mi a véleménye Horváth Gyuláról nagyjából pont az ellenkezőjét nyilatkozná róla, mint akkor. (tovább…)

A Fidesz visszautasítja a gyűlöletkampányt

2014. szeptember 3. szerda

Csepel.hu

A Fidesz visszautasítja a gyűlöletkampányt

A baloldali összefogás jelöltjei program híján mást sem csinálnak a kampányukban, mint becsmérlik a jelenlegi önkormányzat tevékenységét és „lehazudják azokat az eredményeket, amelyeket bizonyíthatóan elért”. „Horváth Gyula baloldali polgármesterjelölt kampányában folyton azt hangoztatja, hogy „az önkormányzat csal, lop, hazudik”, de egy szóval sem említi meg, hogy mi a saját programja és a lakók érdekében mekkora fejlődést ért el a kerület az utóbbi években – mondta Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő azon a sajtótájékoztatón, amelyet Borbély Lénárd alpolgármesterrel közösen tartott a képviselői irodaházban szeptember 3-án.

Németh Szilárd emlékeztetett rá, hogy gyakorlatilag nincs egyetlen olyan fejlesztés sem a kerületben, amelybe a baloldali összefogás ne kötne bele. Még a lakók pozitív visszajelzéseit is figyelmen kívül hagyják. Horváth Gyula az utóbbi hetekben a Szent Imre tér felújítását támadja hevesen, holott azt még ő és csapata tervezte el, csak éppen nem valósítottak meg belőle semmit. A balesetveszélyes fák kivágását is ellenzi, holott azok cseréjét kötelezően írják elő a szabályok. Ahelyett, hogy Horváth Gyula és a mögötte felsorakozó pártok örülnének az uniós beruházásnak, unióellenesen lépnek fel és figyelmen kívül hagyják a kerület érdekeit. (tovább…)

Gyurcsány érvelt a választási kampány kórházakba vitele mellett

2014. szeptember 3. szerda

Csepel.info

Gyurcsány Ferenc írta azt a kifogást, amely szerint nem volt törvénysértő Horváth Gyula csepeli DK-elnök, a balliberálisok polgármester-jelöltje valamint Falus Ferenc főpolgármester-helyettes választási korteskedése a betegek és a munkájukat végző orvosok között a csepeli szakrendelőben. Gyurcsány szerint kórházakban, rendelőintézetekben, de akár a ravatalozókban, az intenzív osztályokon és a műtőkben is törvényes, ha pártaktivisták jelennek meg és kampányolnak politikusok mellett vagy ellen – értesült a Csepel.info.

Lapunk úgy tudja, hogy a volt miniszterelnök által írt beadvány egyáltalán nem vonja kétségbe, hogy Horváth Gyula és Falus Ferenc a szakrendelőben kampányoltak. A két politikust három fotós kísérte be az intézménybe, ahol dokumentáltan megszólították a betegeket és az egészségügyi személyzetet, miközben ezekről a jelenetektől kísérőik kampányfotókat készítettek. (tovább…)