Még a szlogenjét is lopta a csepeli álbaloldal

Csepel

Pásztormiskolc

Horváth_csepellegyen

Még a szlogenjüket is Miskolcról lopta Szenteczky János és Horváth Gyula, amikor kitalálták, hogy idegenellenes gyűlöletkeltésre alapozzák kampányukat – értesült a Csepel.info.

Kormányzásuk idején gyaníthatóan csak legyintettek volna az ilyen kampányszlogenre. Információink szerint 2010 októberéig az MSZP-s képviselők több mint fele nem volt csepeli, tűrték és elhallgatták a ferencvárosi roma-betelepítéseket, a csepeli parkokból hajléktalantanyák lettek, Szenteczky János pedig százmilliókat nyomott át egy soroksári MSZP-s vállalkozó elvtársának. A legabszurdabb, hogy Horváth Gyula, a polgármester jelöltjük még abban is segített, hogy Csepelen többet ne szülhessenek az édesanyák. Horváth ugyanis élharcosa volt a Csepeli Kórház bezárásának, ahol a bezárásig az ország legjobb hírű szülészete működött.

A csepeli álbaloldal idegengyűlöletre épített kampányának másik abszurd vonása, hogy még Szabó Szabolcs tavasszal megválasztott képviselőjük is Gyulán lakik. Vidéki képviselőként jelenleg albérleti támogatást vesz fel, gyulai lakosként pedig csak gyulai jelöltek közül választhatott tavasszal. A 16 évig tartó csepeli MSZP-s kormányzás idején a képviselők több mint fele nem volt csepeli, a romák áttelepítésének megkezdése után pedig még Orosz Ferenc alpolgármester és Borka-Szász Tamás is máshol kerestek otthon maguknak.  A Csepel.info úgy tudja, hogy Borka-Szász Tamás és több más balliberális jelölt most sem csepeli lakosként próbálnak a “Csepel legyen a csepelieké” kampányszlogen alatt a képviselő-testületbe osonni.

– A lezüllesztett, hajléktalan-tanyákká vált Daru dombot, Kiserdőt ismét birtokba vehették a kerület lakói. Csepel vagyona kétmilliárd forinttal nőtt, míg elődeink hanyagsága és lopásai miatt tízmilliárdos volt a vagyoncsökkenés. Azok a forintok, melyeket vidéki vagy soroksári pártvállalkozók lapátoltak ki százmilliós nagyságrendben a kerületből, ma csepeli emberek megélhetését szolgálják. Az összes pártvállalkozót kirúgtuk, és az összes ilyen munkát csepeli emberek végzik el a Csepeli Városgazdánál. Így nőtt több mint nyolcszorosára az önkormányzaton belül a fizikai munkát végzők száma. A közterületek, parkok megújultak, ma öröm végig sétálni a Kis-Duna parton. Csepel ma ismét a csepelieké, a fejlesztéseknek köszönhetően sokkal otthonosabban érezhetik magukat az emberek, és ehhez elég kimenni bármelyik fitnesz-parkhoz vagy felújított közterülethez. Ismét fejlődik a kerület, ezért reméljük, nem sikerül sok embert átverni az újabb hazugságokkal – mondta el röviden Horváth Gyula és Szenteczky János jelmondatával kapcsolatos érdeklődésünkre Ábel Attila alpolgármester.

Csepel.info

24 hozzászólás “Még a szlogenjét is lopta a csepeli álbaloldal” bejegyzésre

  1. Nagy Éva szerint:

    Aki Csepelen az ál baloldalra szavaz,az vagy nagyon buta,vagy nagyon primitív.ez van.

  2. ebihal szerint:

    Nagy Éva!
    Aki ilyen alapon osztályozza az embereket, az viszont náluk is rosszabb!

  3. grün szerint:

    “Még a szlogenjét is lopta a csepeli álbaloldal”
    Csak egy cseppecskét átírta, Miskolc helyett Csepelre! 😛 😀 😛

  4. ebihal szerint:

    És akkor a csepel.info megtudta, hogy Szenteczky és Horváth idegenellenes gyűlölet-
    keltésre alapozzák a kampányukat. Csapkodták is rögvest a klaviatúrát, minél előbb
    vinni a hírt a nyájnak. A mesének itt vége lenne, ha elárulnátok, hogy ki volt az a fasz,
    aki ezt a mondatot kitalálta!?

  5. felix szerint:

    Amennyiben lehet, akkor a kalapja nevét is áruljátok el.

  6. nagyapó szerint:

    Csodálatosan elmés jelszó. “Csepel legyen ismét a csepelieké!” Vajon az akolból ki volt aki kibégette? Borka-Szász, Szabó, esetleg a nagy öreg Orosz, mint csepeli lakosok? Avagy 1/2eszű1/2x esetleg csecsemő béka? Igaz volt előzetes jelszó ” a krumplileves, legyen krumplileves”, esetleg “cipőt a cipőboltból”.
    A penge szoci elme “utolérhetetlenen”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. Trix szerint:

    Szánalmas ez a nyomulás a “húsosfazékért”. És itt most nem a cikk tartalmára gondolok hanem a gyártójára.

  8. Bugi szerint:

    Miért nem a tartalmára gondolsz, az legalább igaz. Az igazi nyomulás az, amikor a hatamért küzdők még lopnak, csalnak, hazudnak is. Még a szlogenjüket is máshonnan lopják: ez aztán tipikus csepeli szoci módi.

  9. kerdezo szerint:

    Melyik volt hamarabb? A tyúk vagyva tojás?
    Az meg sem fordul az ostoba fejekben, hogy az Msz(m)p-nek minden helyiségben ez a szlogenje?

  10. grün szerint:

    bugi!
    Már vállalsz bérlovagoltatást is?!
    “Az igazi nyomulás az, amikor a hatamért küzdők” 😛 😀

  11. felix szerint:

    kerdezo.
    Tudják ők, de etetni kell e hülyéjüket is.

  12. felix szerint:

    Harminc évre titkosították a Gripeneknek a Fradi stadion feletti átrepülésének körülményeit.
    A kormány korábbi kommunikációja szerint ez a repülés a szokásos gyakorlatok része volt, mostanra már titkos lett az elrendelés mikéntje.
    Gondolom, hogy itt ez kellő tetszést vált ki, mert ez a demokráciátoknak része.

  13. huszárlegény szerint:

    Az előző (nagy)főnököd, és a mostani szájkaratés vezéred több tucatnyi intézkedésüket “titkosították, kilencven évre is!)
    Kívánom, éljél addig, hogy megismerhesd a valóságot.

  14. felix szerint:

    Akkor ez a kérdés ugye tisztázódott!
    Csak így tovább. Ezek szerint a fidesz nem hozott változást.
    Nagy szarban vagyunk, mert nem halhatunk meg, ha valamit is tudni szeretnénk.
    De neked így jó?!

  15. grün szerint:

    felix!
    Az is lehet a hosszú élet titka, a túlélésre bazírozni! 😛 😀
    .
    Mise után a plébános beszélget híveivel.
    Megértettétek a mai predikációm lényegét?
    Tartsa fel a kezét, aki már megbocsátott ellenségeinek!
    Kovács néni Ön miért nem tartja fel?
    Atya, nekem nincsenek ellenségeim.
    Jöjjön ki ide a gyülekezet elé és mesélje el hogyan csinálja, hogy elmúlt 98 éves és nincsenek ellenségei!
    Anyóka apró léptekkel, arcán angyali mosollyal kitipeg majd így szól:
    Túléltem a rohadékokat!

  16. huszárlegény szerint:

    A fent közzé tett kinyilvánítás, csupán egy rendkívül ostoba közlésnek minősül.

    A Földön élők közül mindig voltak és vannak olyan kiváltságot élvező személyek, elsősorban beosztásuknál fogva, akiknek a tartózkodási helyük időben, térben titkos! Nyilván az adott objektumoknak a felépítése, megépítése, átépítése, menekülési útvonal és így tovább, biztonságtechnikai szempontból abszolút titkosak. A mi vezetőink is gyakran más, más útvonalon közelítik meg a kijelölt CÉLÁLLOMÁST.

  17. felix szerint:

    Talán mégsem egy műemlék együttesben kéne ezt megtenni.

  18. csapajev szerint:

    Nagy Éva válts fehérneműt!

  19. nagyapó szerint:

    Eetásak! A KRUMPLILEVES LEGYEN KRUMPLILEVES!
    Csepel legyen ismét a csepelieké!
    Csak ennyire fussa a zagytrösztnek????
    Eetásak! Vékony!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  20. ebihal szerint:

    Ez már megint ivott!

  21. nagyapó szerint:

    Nagyon szép jövőt kínál Horváth a csepelieknek!!! Az, aki segédkezett a kórház bezárásához, ezért milliós prémiumot vett fel, most a panelszigetelési programot akarja megfúrni (leállítva a Szt.Imre tér felújítását), ezáltal lakásonként 1.6 millió Ft adósságot fog a lakók nyakába varrni. Senki ennyit nem tud fizetni, ezért ráterhelik a lakásra, csökkentve a lakás értékét. A kormány nem fog – miért tenné – segíteni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !