‘Önkormányzat’ kategória archívum

Megjelent a Csepeli Hírmondó novemberi száma

2014. november 20. csütörtök

Csepel.hu

Megjelent a Csepeli Hírmondó novemberi száma

A tartalomból:

  • Öt évről 35 pontban – Munkahelyteremtésről, sportfejlesztésekről, csepeli vállalkozásokról, a következő hónapok, évek feladatiról beszélgettünk Borbély Lénárd polgármesterrel.
  • A csepeli önkormányzat által 28, 2 millió forintért vásárolt esetkocsit november 12-én helyezték üzembe.A legmodernebb típusú mentőautót elsősorban a kerületben vetik be.
  • A belvárosi római katolikus templomban Harangozó Imre atyát – nyugdíjba vonulása után – 2014. július 15-étől Kertész Péter pápai káplán, kanonok-plébános váltotta az egyházközség élén. Őt mutatjuk be.
  • Márton-napi libaságok – harmadszor is sok látogatót vonzó vigasság volt Csepelen, ahol nem csak párnacsatáztak, kézműveskedtek, koncerteket hallgattak,hanem finom, libából készült ételeket is ettek a résztvevők.

Sport, civil élet, kerületi programok, hírek, fontos tudnivalók – keresse lapunkat a postaládájában.

(tovább…)

Sajtóközlemény – Férőhelybővítés a csepeli Aprajafalva Óvodában

2014. november 19. szerda

Csepel.hu

Sajtóközlemény - Férőhelybővítés a csepeli Aprajafalva Óvodában

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2014 szeptemberében egy 200 millió forint uniós támogatású óvodafejlesztési projektet valósított meg a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A projekt összköltsége 210,53 millió forint volt. A projektben a csepeli Aprajafalva Óvoda 3 új csoportszobás épületszárnnyal történő bővítésére és a jelenlegi épületek, illetve az udvar részleges felújítására került sor.

Az óvodai férőhelyek bővítése érdekében Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2012. évben sikeres pályázatot nyújtott be a „Nevelési intézmények fejlesztése” című pályázaton a csepeli Aprajafalva Óvoda 3 új csoportszobás épületszárnnyal történő bővítésére és a jelenlegi épületek, illetve az udvar részleges felújítására.

(tovább…)

Csepeli sikerek az idősek II. Kárpát- medencei Kulturális Művészeti Vetélkedőjén

2014. november 19. szerda

Csepel.hu

Csepeli sikerek az idősek II. Kárpát- medencei Kulturális Művészeti Vetélkedőjén

A 2013-ban, mintegy 10 000 résztvevővel megrendezett nagysikerű vetélkedője után, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Szociális Igazgatók És Szakemberek Magyarországi Egyesülete /SZIME/ 2014-ben is meghirdette, és megszervezte a II. Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedőt.

A Magyarországi és határon túli idősek megyei, Budapesti, külhoni helyszíneken vetélkedtek, az országos elődöntőbe jutásért.

(tovább…)

Megjelent Kvasznay Gulyás Margit képzőművészeti albuma

2014. november 18. kedd

Csepel.hu

Megjelent Kvasznay Gulyás Margit képzőművészeti albuma

Kvasznay Gulyás Margit festőművész emlékére életművét reprezentáló művészeti album jelent meg a csepeli önkormányzat támogatásával november 18-án. A könyvet Burány Tamás nyomdász mutatta be az Erdei Éva Galéria Kvasznay Péter Termében összegyűlt baráti társaságnak.

Az impozáns kötet a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete egykori tagjának festményeit és papír kollázsait tartalmazza, melyet a nyomdai előkészítő alapos és kitartó munkával válogatott össze.

(tovább…)

Párttársa is kiakadt Horváth Gyula hisztérikus kitörésén

2014. november 18. kedd

“Valódi demokrata ilyet nem mondhat és nem írhat”

Vélemény – Borka-Szász Tamás

Borka-Szász Tamás (előtérben) Avarkeszi Dezsővel

Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője elfogadhatatlannak nevezte párttársának, Horváth Gyulának a indulatos kijelentéseit. A DK és a balliberális pártok polgármesterjelöltje képtelen belenyugodni vereségébe. Bukása óta hisztérikus írásokban fejti ki, hogy csak a rá adott szavazatok törvényesek, az ellenfelére leadott szavazatok és a Fidesz-KDNP választói “illegitimek”.

Borka-Szász Tamás korábban sem volt elragadtatva a volt szocialista alpolgármester teljesítményétől. Véleményét az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Jön a hideg: ilyen volt az ősz Csepelen

2014. november 17. hétfő

Időkép, Csepel.info

csepeliosz2014 10

csepeliosz2014 5

Galériánk itt látható

Az évszaknál jóval enyhébb időnk volt mostanában, ideje már egy téliesebb fordulatnak.

Az elmúlt időszakban hajnali melegrekordoktól zengett a média, napközben sem voltak ritkák a 15 foknál magasabb hőmérsékletek, kirajzottak a lepkék – holott már jócskán novembert írunk. A csendes és enyhe ősz ugyanakkor ritka szép színeket varázsolt Csepel parkjaira, sétányaira, természetvédelmi területeire. Vigyázat, aki azt hiszi, hogy Csepel csúnya kerület, vagy elhitte, hogy az elmúlt évek parkfejlesztései rombolás és pusztítás volt, semmiképpen se kattintson és nézze meg ezen a linken látható galériánkat!
(tovább…)

Videó a csepeli Jedlik laborról

2014. november 17. hétfő

Youtube

Korszerű laboratóriumot adtak át a Jedlikben

Szeptemberben adták át azt a természettudományi laboratóriumot, melyet az önkormányzat pályázott meg a kerületi oktatás korszerűsítése érdekében.

A legmodernebb technológiával felszerelt laboratórium több mint 300 millió forintos projekt keretében, az Európai Unió finanszírozásával jött létre.

Vagyonnyilatkozatok: akadt egy kis gond…

2014. november 17. hétfő

Nem csepeli szociknak méretezték az adatlapot

Csepel.info

Horváth Gyula plakát

Horváth Gyula kohásztechnikusi végzettségéből hizlalt vagyonát az utcai művészek is megkérdőjelezték

Idén először fordul elő, hogy a 2010-ig regnáló MSZP-s önkormányzati vezetők közül kell valakinek olyan vagyonnyilatkozatot beadnia, ami nyilvánosságra kerül. Horváth Gyula korábbi alpolgármesternek azonban problémái adódtak: kicsi volt az adatlap az ingatlanvagyonához. Ráadásul a papírdarabot, amire a kiegészítést írta, 16 éves képviselői tapasztalattal a háta mögött elfelejtette aláírni, így az nagy valószínűséggel nem hiteles – értesült a Csepel.info.

A Csepel.info elsőként kérte ki a csepeli önkormányzati képviselők és kerületi vezetők vagyonnyilatkozatait, melyek közül Horváth Gyuláé lett volna az egyik legérdekesebb. 2010 októbere előtt ugyanis Csepelen nem volt “üvegzseb” – a vagyonnyilatkozatokat és a különböző vállalkozói szerződéseket sem hozták nyilvánosságra. Aligha lehetett ez véletlen: az alpolgármesterekről, főként Orosz Ferenc vagyonáról multimilliárdos legendák keringtek, a vállalkozói szerződések pedig – talán éppen ezért – bűzlöttek a korrupciótól. Az új, fideszes önkormányzat is ennek köszönhetően tudta kikerülni a csődhelyzetet, és indított több tucat büntetőeljárást  2010-ben. A korrupció-gyanús szerződések felbontásával évi kétmilliárd forintot tudtak megtakarítani, amiből sikerült az utolsó fillérig visszafizetni az adósságokat, és sikerült az évtizedek óta ígérgetett fejlesztéseket is elindítani. (A négy évvel ezelőtt indított büntetőeljárások többsége viszont még mindig nem ért véget.) (tovább…)

Márton nap Csepelen – gyerekek, libacomb, párnacsata

2014. november 16. vasárnap

Csepel.info

Martonnap2014 02

Martonnap2014 03

Martonnap2014 01

Több száz gyerek és szülő látogatott ki délelőtt és kora délután is a Márton napi vigasságra, a programok 16:30-kor, lampionos felvonulással érnek majd véget – értesült a Csepel.info.

A programok között van lepénysütés, lámpás készítés, írás pennával, krumplipuska libatollból, állatbemutató – libák, kecske, bárány, nyúl, fácán; Csepszi – a guruló kiállítás. 14:30-tól lesz  a Libavonat Zenekar interaktív gyermekkoncertje, 16:00 órakor fellép a Csepeli Német Nemzetiségi Táncegyüttes , és 16:30-kor lesz a “„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én” zenés, lampionos felvonulás a művelődési ház körül. A délelőtti és kora délutáni programokról Ábel Attila alpolgármestertől kaptunk egy csokor képet: galériánkat itt tekinthetik meg.

Húsz éves táncegyüttes

2014. november 16. vasárnap

Csepel.hu

Húsz éves táncegyüttes

Jubileumi gálaműsorral ünnepelte két évtizedes születésnapját a Csepeli Német Nemzetiségi Táncegyüttes. Lászlóné Balázsovits Magdolna, az együttes vezetője elmondta: több mint háromszázan vettek részt az ünnepségen, köztük Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Ábel Attila alpolgármester. A gálát a kerület vezetője nyitotta meg, kiemelve a kisebbségek és az önkormányzat kapcsolatának fontosságát, külön is méltatva a németek munkáját.

A műsor első része az emlékezés jegyében telt: képekkel, filmbejátszásokkal  idézték fel az elmúlt húsz év eseményeit: fesztiválokat, fellépéseket. 21 óvodással kezdték annak idején a munkát, a két alapító tag – László Krisztina és Majoros Balázs – ma is velük táncol. A második részben új, a gálára készült műsort nézhettek végig a vendégek; a táncok sora a Kék Duna keringővel zárult.

(tovább…)