Vagyonnyilatkozatok: akadt egy kis gond…

Nem csepeli szociknak méretezték az adatlapot

Csepel.info

Horváth Gyula plakát

Horváth Gyula kohásztechnikusi végzettségéből hizlalt vagyonát az utcai művészek is megkérdőjelezték

Idén először fordul elő, hogy a 2010-ig regnáló MSZP-s önkormányzati vezetők közül kell valakinek olyan vagyonnyilatkozatot beadnia, ami nyilvánosságra kerül. Horváth Gyula korábbi alpolgármesternek azonban problémái adódtak: kicsi volt az adatlap az ingatlanvagyonához. Ráadásul a papírdarabot, amire a kiegészítést írta, 16 éves képviselői tapasztalattal a háta mögött elfelejtette aláírni, így az nagy valószínűséggel nem hiteles – értesült a Csepel.info.

A Csepel.info elsőként kérte ki a csepeli önkormányzati képviselők és kerületi vezetők vagyonnyilatkozatait, melyek közül Horváth Gyuláé lett volna az egyik legérdekesebb. 2010 októbere előtt ugyanis Csepelen nem volt “üvegzseb” – a vagyonnyilatkozatokat és a különböző vállalkozói szerződéseket sem hozták nyilvánosságra. Aligha lehetett ez véletlen: az alpolgármesterekről, főként Orosz Ferenc vagyonáról multimilliárdos legendák keringtek, a vállalkozói szerződések pedig – talán éppen ezért – bűzlöttek a korrupciótól. Az új, fideszes önkormányzat is ennek köszönhetően tudta kikerülni a csődhelyzetet, és indított több tucat büntetőeljárást  2010-ben. A korrupció-gyanús szerződések felbontásával évi kétmilliárd forintot tudtak megtakarítani, amiből sikerült az utolsó fillérig visszafizetni az adósságokat, és sikerült az évtizedek óta ígérgetett fejlesztéseket is elindítani. (A négy évvel ezelőtt indított büntetőeljárások többsége viszont még mindig nem ért véget.)

Akinek nem lett igazi karácsonya

Míg 2010 őszén egyetlen korábbi alpolgármester sem került be a képviselő-testületbe, a nagy visszatérő Horváth Gyula idén polgármesterként folytatta volna a politizálást. Ez azonban nem jött be neki: hiába nyert tavasszal Csepelen az egyesített baloldal, ősszel még a baloldali szavazók sem álltak pártjaik polgármester-jelöltje mellé. Ennek köszönhető, hogy miközben javított valamennyit a baloldal az eredményén és több képviselőjük tudott nyerni mint 2010-ben, Horváth Gyula százalékokban mérve kevesebb szavazatot kapott, mint Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt négy évvel ezelőtt. Horváth láthatóan nem tudja feldolgozni a választóktól kapott tockost. Veresége óta kijelentette, hogy csak a rá adott szavazatok voltak törvényesek és ezért, amíg mögötte tömegek állnak, a fideszes vezetésű önkormányzat illegitim. Sértettségében ő volt az egyetlen képviselő a csepeli testületben, aki még a karácsonyi díszkivilágítást sem támogatta – talán mert ha neki nem lett igazi karácsonya, másnak se legyen…

A Csepel.info úgy tudja, hogy a vagyonnyilatkozatok azért nem jelentek még meg a Csepel.hu önkormányzati honlapon, mert az azokat elfogadó bizottság még nem ült össze, amely néhány képviselőnél várhatóan még pontosítást, kiegészítést fog kérni. Információink szerint köztük van Horváth Gyula is. Az eredeti vagyonnyilatkozatok készítői ugyanis aligha a csepeli szocialistákból indultak ki az adatlap összeállításakor, így Horváth ingatlanvagyona egyszerűen nem fért bele a dokumentumba. A politikus információink szerint egy papírfecnire írta a kiegészítést, és azt csatolta a hivatalos adatlaphoz. A fecnit azonban 16 éves képviselői, alpolgármesteri és fővárosi képviselői, felügyelő-bizottsági tagságai és tapasztalata ellenére nem írta alá a politikus, így a vagyonnyilatkozata információink szerint valószínűleg nem lesz hiteles. Ezzel együtt a vagyonnagyság miatt megkérdőjeleződik az a legenda, hogy Horváth Gyulától 2009. április 19-én, Bécsben valóban az MSZP-s pártkasszát lopták volna el. Könnyen lehet, hogy az Am Stadtpark 1. szám alatti Hilton Vienna hotelben lezajlott drámai események során a politikus saját bukszáját lovasította meg az ismeretlen tolvaj.

A csepeli képviselők vagyonnyilatkozata információink szerint az azokat elfogadó bizottsági ülés után kerül fel a Csepel.hu önkormányzati portálra, így tartalmukról csak akkor tudunk bővebben beszámolni.

Csepel.info

86 hozzászólás “Vagyonnyilatkozatok: akadt egy kis gond…” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Azok után, hogy Horváth állítólag lépten-nyomon azt hirdette, hogy minden jelölt nyerni fog, és így Szenteczky pofára esik, kívül marad a testületből, nagyon nem csodálkozom azon, hogy sok MSZP-s nem támogatta. Inkább behúzták az X-et Borbélynak. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Szenteczky kire szavazott. Komolyan.

  2. grün szerint:

    “A csepeli képviselők vagyonnyilatkozata információink szerint az azokat elfogadó bizottsági ülés után kerül fel a Csepel.hu önkormányzati portálra, így tartalmukról csak akkor tudunk bővebben beszámolni.”
    .
    Ezen írásunkat tartsák addig egy előzetes fröcsögésnek! 😛 😀

  3. Bugi szerint:

    Mi lehet még ott a családtagoknál!

  4. felix szerint:

    Bugi.
    Nem több mint nálatok.
    MInél feljebb mentek, nektek annál égőbb.
    Szerintem jobb ha nem firtatod. 🙂

  5. Bugi szerint:

    Ugyan felix. Annyit lopott a komenista siserehad, hogy a végén az egyik még gyilkolt is. Te ezt már elfelejtetted?

  6. elhallgattatni szerint:

    rogán vagyonnyilatkozatával hányadán is állunk? jogállamban, e cselekménye, tisztségének megfosztását jelenti. de pöffeszkedik továbbra a kis sorstalan.

  7. felix szerint:

    Bugi.
    Mennyi az az annyi, 5 000 000 forint?
    Azért csak egy szar pitiáner pancser gyilkol.
    A rendőrautóban sokkal többért halnak meg.

  8. Bugi szerint:

    Felix, te elhiszed a saját elvtársaidnak, akikről pontosan tudod, hogy ugyanúgy hazudoznak mit te, hogy “rongyos” öt vagy hatmillió miatt történt a gyilkosság?

    A lényed maga az akut agyi katasztrófa.

  9. felix szerint:

    Bugi!
    Akkor mond a helyes összeget.
    És azt, hogy mit is hazudtam?
    Vagdalkoztok állandóan ész nélkül.
    Lassan az embereknek tele lesz a tökük veletek.
    Érik a takarodó.
    Egyszer meghátrált a kis Napóleon majd jön a többi.

  10. gottseidank szerint:

    felix szerint:
    2014. november 17., hétfő – 17:30
    “Akkor mond a helyes összeget.”

    A mond ige felszólító módja 2 d betűvel írandó.

  11. felix szerint:

    Nyertél. Most jobb?

  12. nagyika szerint:

    ejnye -bejnye! Csepel…. egymást macerálják az emberek, sajnos mindenki elkeseredett , lehet, hogy épp munkája sincs, csak épp közmunkája, ideje van hülyeségre gondolni, igy egymást kell tullicitálni melyik kormány vagy párt a rablóbb!
    Mindig a szociknál kötnek sokan ki, milyen érdekes, hogy rogán-szijjjjártó – lázár vagyona senkinek nem csipi a szemét.Előre vagdalkozunk, illetve vagdalkoznak és nem is tudja senki az igazságot sajnos.

  13. Gordon szerint:

    Sokan nem elkeseredettek, sőt örülnek, hogy megszabadult az ország a simonista-gyurcsányista-libás-czuschlag-deme-hunvaldista (és még sorolhatnám) maffiabaloldaltól.
    A csepeli elvtársak meg fizessék vissza azt a bruttó 122 millió forintot és kamatait, amit jutalom és végkielégítés formájában felmarkoltak!
    Itt az idő etánsak!
    Tegyétek vissza a lóvét és kamatait a kasszába!

  14. demokrácia szerint:

    Gordonka!
    Nem unod még a marhaságodat a társaiddal együtt? Vajon miért is nem volt elszámoltatás? 🙁

  15. felix szerint:

    Gordonka nem unja mert azt hiszi, hogy ez a munka.
    Szegénykének eddig még nem sikerült találkozni a a munkával.
    Csak vesz az asztalról.

  16. Gordon szerint:

    Bruttó 122 millió forint a kasszába ‘visszatesz’ és utána lehet dumálni! 😀

  17. felix szerint:

    Hajrá Gordon.
    A pofázáson kívül tehetnél is érte már valamit.
    Vagy az már munka lenne?

  18. hej, hej szerint:

    A bűn az erényt szólítja fel, először önigazolásra!

  19. Tóth Mária szerint:

    nagyika: hogy a Fidesz-tagok is lopnak, az nem válasz arra, hogy az mszmp is lopott! Ne lopjon SENKI!!! / az mszmp kb. 60 évig lopott, az nem tűnt fel senkinek? “jópofa” padlás-söprések stb.

  20. Gordon szerint:

    Az MDP-MSZMP nem csak lopott, hanem gyilkolt is (Mansfeld Péter stb…).
    Ja, már majdnem elfelejtettem, hogy a csepeli maffiabaloldalnak is volt gyilkossági ügye…

  21. ebihal szerint:

    Tóth Mária!
    Az elmúlt 10-12 évben másról sem beszélt a Fidesz, hogy az Mszp lop. Ezek után
    elvárható lett volna, hogy a Fidesz ne lopjon, tévedtünk. Nagyika felvetése pont
    ezért jogos. A többi tárgybeli tudatlanságoddal nem érdemes foglalkozni!

  22. ebihal szerint:

    Gordon!
    Csak nem az emberrablócskára gondolsz?
    Ja, és mit is dolgozol?

  23. Gordon szerint:

    Deme-Kun és a csepeli maffiabaloldal megbűnhődnek a múltban elkövetett tetteikért. Egy lepusztuló adósságválságban szenvedő kerületet és sok szegény embert hagytak maguk után. Bruttó 122 millió forintot markoltak fel 2010-ig – ideje lenne visszaadni a csepeli embereknek azt ami az övék!
    Tóth fizess!
    Horváth fizess!
    Orosz fizess!

  24. Tóth Mária szerint:

    EBIHAL: TE EGY ZSENI VAGY, CSAK NEM LÁTSZIK!

  25. felix szerint:

    Mária.
    Az MSZMP nem söpört padlást.
    Ne szólj senkinek, mert a végén még tudatlannak néznek.

  26. nagyapó szerint:

    Roppant egyszerű. Nem MDP, MSZP, DK, stb. lop, hanem a komcsik. Mindig változtatják nevüket, mert az nem számít, csak a vagyon megszerzése/ellopása!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  27. felix szerint:

    Azért a polgárinak nevezett állkeresztények sem panaszkodhatnak.

  28. Varga Gábor Vilmos szerint:

    Horváth Gyula magas lóra ült s onnan nagyot pottyant. Nem a hatalomba, hanem a földre. A vonat elrobogott kedves Gyula. A vereséget is szokni kell, legalább is szokni muszály, szokni praktikus. Hiteles ember innen is elkezdhet építkezni. először a bizalmat később pedig a jövőképét. Most adódik majd öt teljes év. Hajrá, munkára fel! A bizalomért meg kell küzdeni!

  29. demokrácia szerint:

    Megint csak a mellébeszélés 🙁 Ha valóban loptak miért nem fogták/ják perbe őket és behajtatni az államkasszába kamatostól az összegeket. Nem itt kellene üzengetni,aminek semmi értelme 🙁 Vagy akkor nem lehetne rájuk fogni,miért is szar az ország helyzete?

  30. GONDOLKODÓ! szerint:

    A naiv majomgyerek, aki még soha sem dolgozott!
    Kirívóan sokat keresnek
    a zuglói képviselők
    Karácsony Gergely szerint így elkerülhető a korrupció.

    Nívótlan fajsúlyúval minek vitatkozni? Győzködni?! Elmerülsz a sötétségben.

    http://www.origo.hu/itthon/20141118-kirivoan-magas-fizetest-szavaztak-meg-maguknak-a-zugloi-kepviselok.html

  31. felix szerint:

    Szemétláda nem rég még azt hazudta, hogy törvény szabályozza a képviselői tiszteletdíjakat.

  32. bonifác szerint:

    Hofi szerint: “Korrupció az, amiből téged kihagynak” Nos, a vörös urak mostanában mindenből kimaradnak, mert a 2/3 erről szól. Ők 8 év alatt jól összejöttek pénz körüli
    ügyletekkel. Tudnak lopni. Ezért a helyükre kerülőket is magukhoz hasonlítják. Nem
    biztos, hogy senki nem lop. De így, kartellbe tömörödve, kell hozzá egy kis “szocialista
    erkölcs.” Nagy a sírás a nagy elvesztett mézes bödön után. Lütyő kommentelőink többsége
    eddig is csak a száját nyalta. Miért siratjátok saját gazembereiteket?!

  33. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. bonifác, már elnézést, de én úgy emlékszem, hogy
    Winston Churchill fogalmazta meg, mely szerint a korrupció az, amelyből ő kimarad.

  34. bonifác szerint:

    Lehet, de bocs, én Hofitól hallottam először. De mondott ő olyat is, hogy csak annak a
    statisztikának hisz, amit ő készített. Gergely fiú egy elvtelen potyautas, lehet, hogy
    legközelebb a Jobbiknál fog kuncsorogni.Ő képviseli azt a típust, akit a politika közelébe se szabadna engedni.

  35. nagyapó szerint:

    Kis lüke 1/2eszű1/2x! Amit írtam – csak sajnos hülye ahhoz, hogy felfogja – az a POLGÁRMESTEREK ÉS ALPOLGÁRMESTEREK jövedelmére vonatkozik. Azoknak van a bérük meghatározva. A képviselők, szakértők tiszteletdíját az önkormányzat szavazza meg.
    Írjam le még egyszer, hogy szűk kis agya is felfogja?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  36. felix szerint:

    A polgármesterek és alpolgármesterek alap jövedelmét, de ugye vannak egyéb dolgok is ami költségtérítésnek és eszközhasználatnak van álcázva.
    Értitek ti ezeket a kiskapukat.

  37. felix szerint:

    Kezdődik a színjáték.
    Keressetek rá!

    Borítják a bilit a kisemmizett trafikosok

  38. grün szerint:

    “Több papírja is van a magyar kormánynak arról, hogy az állam hajlik a korrupcióra. Egy „fecnit” az Egyesült Államok nagykövetsége adott át, más bizonyítékokat a kétharmad foglalt törvénybe, és a kormányfő tett beismerő vallomást.”
    .
    Beismerő vallomást tett?!
    Ugyan már, csak annyit mondott: Ezen a “fecnin” szereplő ügyekről már mindről tudunk! Tenni nem tettünk ellene semmit, mert nálunk demokratikus joga mindenkinek abból élni amiből tud! 😛 😀
    .
    http://valasz.hu/itthon/breaking-orban-beismero-vallomast-tett-korrupciougyben-106741

  39. nagyapó szerint:

    Az az USA ír fecniket, az az állam, ahol a korrupció virágzik. Melyik korrupt állam megy el odáig, hogy a nagyköveti címet is pénzért lehet venni? Vagy az alelnök az egyik legnagyobb olajcég embere?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  40. felix szerint:

    250 000 forintért meg állampolgárságot.

  41. demokrácia szerint:

    Az a “fecni” 30 oldalas volt 🙁

  42. nagyapó szerint:

    demokrácia, meg 1/2eszű1/2x! Amennyiben kíváncsiak a “30 oldalas fecnire”, ami valójában másfél oldalas fecni, keressék a KKM/23018/2014/Adm számú iratot!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  43. felix szerint:

    Szemétláda.
    Az amit te meg a hozzád hasonló szellemi toprongyok fecninek neveztek az egy, a diplomáciai körökben jól ismert és elfogadott emlékeztető.
    A baj az, hogy sok bunkó hiba részese közvetlenül a politikai és diplomáciai életnek, képtelen az alapfogalmak megtanulására, pláne megértésére. Olykor ez előfordulhat még miniszterelnökök esetében is.

  44. grün szerint:

    felix!
    Majd megint jön az a szemét unió és vegzálni kezdi ezt a szegény kis kormányt és igazmondó kormányfőjét!
    Mert ezek mindenre képesek! 😛 😀

  45. nagyapó szerint:

    Don Quijote meg az egyszerű észjárású Sancho Panza, azaz idióta Dr. grün t.t. és 1/2eszű1/2x! Hogy állnak hőn szeretett Jean-Claude Junckerükkel? David Cameronnak igaza volt, vagy igaza volt? Mi újság a luxemburgi adócsalással? Mit ír a 444, a stop, stb.?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  46. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Ősi székely mondás: “Kész p.csa meleg málé?!”
    Kattints a fészen a záltalad reklamált oldalak kedvelői közé és kielégítik a kíváncsiságodat!
    Sőt, akár hírlevelet is küldenek ha regisztrálsz! 😛 😀

  47. bonifác szerint:

    Drága Vörös Barátaim! Az USA már tekintélyes listát is írhatna arról, hol, ás hogyan
    lépett a tyúkszemére az Orbán kormány. Elődei bűne a berlini fal lebontásába nyújtott
    segítség, de Obama igen morcosra vette a figurát. Az USA igen jó barát, de lehallgatja a
    kormányfőket, kémkedik, pénzeli a kormány elleni tüntetőket, forgatókönyvet használ a
    kormány megbuktatására. Mi lenne ha ellenségnek mondaná magát?! Nyomjátok az Orbán
    elleni mantrát, de nevezzetek meg legalább egy embert, aki megfelelne, és a többség
    elfogadná. Fletó? Gordonka, a libatolvaj? Juhász, a kábítószeres? Úgy járnánk mint az
    USA előző áldozatai: Irak, Szíria, Afganisztán… És akkor kreténkedhetnétek: fecni,
    nyilatkozat, korrupció..(apropó: hány tömegpusztító fegyver volt Irakban?) Isten óvjon
    minket az ilyen “jó barátoktól….”

  48. felix szerint:

    Igazad van bonifác.
    Van elegendő indok arra, hogy kilopják a szemünket. Köztük a tiedet is.

    Szemétláda!

    MI dolgom azzal a sok zagyvasággal a mit leírtál. Ha nincs annyi eszed, hogy be add a linket akkor legalább idéz belőle.
    Ne legyél szuper primitív.

  49. grün szerint:

    felix!
    Te sem szívesen ülnél le egy hideg deszkára!
    Megtudjuk még, hogy Kósa Lalitól pedig ágymelegítő babát kapott Dubajból?!
    Na, persze 20% levonás után! 😛 😀
    http://www.hir24.hu/belfold/2014/11/19/kosa-lajos-dubajban-nyaral-a-parlamenti-ulesezes-alatt/

  50. felix szerint:

    Nekem nagyapó lekeli be. 🙂

  51. grün szerint:

    felix!
    Enyhe alkoholos lemosással kombinálva?!
    Nem árt a zember lyukának! 😛 😛

  52. felix szerint:

    Csak is úgy.

  53. bonifác szerint:

    Félixke! Én vagyok ilyen link, a saját leszűrt gondolataimat írtam le. Tényleg primitív lennék? Én a hazámat féltem sok pénzért hazájukat árulóktól.Sok- sok kretén (primitív)
    segédletével. Egy biztos:az USA még nem tett sok jót nekünk, és nem is fog. Gyurcsányék barátságát sok millió forint erősíti. De nem a hazájukhoz. Primitív cinikusság , sötét fej.
    Kik ezek, 1/2X ?!

  54. felix szerint:

    Bocsi bonifác.
    Azt hittem, hogy valakik hülyítenek téged és csak olvastad az egészet.
    Így teljesen más.

  55. nahát, még ilyet szerint:

    Lovas István Polgárháborúra készülnek

    Az egész nyugati világ alig várja, hogy Magyarországon véres polgárháború robbanjon ki.
    „Orbán takarodj!”, harsogja címében a „visszafogott, mérsékelt, konzervatív” vezető svájci polgári napilap, a Neue Zürcher Zeitung, a cikkhez tartozó fotóján a Parlament előtti embertömeget mutatva. Egy brit üzleti (!) hírportál pedig felteszi a kérdést, hogy Budapest a következő Majdan-e?…..
    …A Vasárnapi Hírek október 26-i számában megjelent egy interjú egy volt alkotmánybíróval. A lényeget a lap így foglalja össze: „Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt.” Balliberális értelmiségiek ágyaznak meg teoretikusan a vérontásnak, amire alig várnak. Hiszen most szerintük olyan körülmények vannak, amelyek – mint Charles Gati, Clinton volt amerikai elnök tanácsadója – demokrácián kívüli eszközök bevetését teszik szükségessé a rendszer megdöntésére. -….Ami szintén nem zavarta sem a nyugati sajtót, sem „szövetségesi” kormányainkat és budapesti lerakataikat, amelyek lázasan készülődtek arra, hogy védőszárnyuk alá vegyék a leszbikusok, transzvesztiták stb. évente megtartandó szivárványmenetét. …….
    A nyugati sajtó és a mai, jobboldali kétharmados többség tagadói gyakran hivatkoznak az EBESZ azon megállapítására, hogy a választások előtt „a Fidesz térfele felé lejtett a pálya”. Ami hazugság, és önmagában baromság, mert azt jelenti, hogy a Fidesz játszott hegynek fel. S ellentétben 1998-cal, amikor szinte ellenzéki sajtó nem volt, az interneten és azon kívül az ellenzéki médiában is minden érdeklődőnek rendelkezésére állt az információ. A politika színpadáról eloldalgott Bajnai Gordon akkor azt hajtogatta, hogy nem az országgyűlési választások, de a „szabad” európai parlamenti választások mutatják meg a nép igazi akaratát. Megmutatták. Ugyanazzal az eredménnyel, mint az idei másik két választás. Haraszti Miklós EBESZ-e…

    A polgárháborúra uszítók azonban egyet ne feledjenek. A magyar nép a békére vevő. De ha kell, a békére támadók ellen felveszi a botot, a Molotov-koktélt. Még a kétharmadnál is nagyobb arányban. Vigyázzatok!
    http://magyarhirlap.hu/cikk/10452/Polgarhaborura_keszulnek

  56. nahát, még ilyet szerint:

    Egyre több országban, számoltatják el az elmúlt 25 év korrupcióval vádolt politikusait. Legyen az volt miniszter, miniszterelnök (portugál), s kerülnek felelősségvonásra, akár börtönbe(román). Most éppen az EU-s Junker van soron, bár lehet, hogy őt “kimentik” az elmúlt 15 év “cselekményei alól???! Ellenkező esetben beindulna az EU morális szétesése.
    Nálunk, elmaszatoltak eddig szinte mindent, s halvány jele, szándéka,….. eredményről alig, alig “dicsekedhet” a mindenkori hatalom. Vajon meddig mehet ez így? A NÉP azt a békát nem tudja, és nem is akarja lenyelni, hogy az évtizedeken át, az általa előállított nemzeti vagyonból kisemmizték. Eközben az ország adóssága exponenciálisan emelkedett. Miközben nincsen felelősségre vonás, bűnös, tengernyi bűn megléte ellenére.
    S lám ma ők akarják a viszonylagos társadalmi békét megbontani.
    Veszélyes játékba kezdtek, a saját kicsinyes és önző érdekükben. Nagyhatalmaknak? Mindez “csupán” stratégiai játék!

  57. nahát, még ilyet szerint:

    Putyin nem akar vitatkozni a Nyugattal
    Oroszország nem akarja elszigetelni magát a külvilágtól és nem hagyja azt sem, hogy bárki falat építsen köré – közölte Vlagyimir Putyin egy interjúban.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20141123-putyin-nem-akar-vitatkozni-a-nyugattal.html

  58. grün szerint:

    “Orbán megismételte: Magyarország és Oroszország között mindig legyen valami”
    .
    Nyugodj le Vezírem!
    Van közöttünk valami, egy tízmilliárd eurós hitel, épül a Déli Áramlat! 😛 😀

  59. mandaf szerint:

    Nekem úgy mondták az öregek, hogy Csepelen az ment kommunistának, aki a szakmájában gyenge teljesítményt nyújtott, de akart valaki lenni a senkiházi. Csepel a szakmunkások paradicsoma volt a kommunisták előtt.

  60. Építs és ne rombolj szerint:

    Nagy verést mért az MSZP a Fideszre Újpesten

    Este 7 órakor zártak be a szavazóhelyiségek Újpesten, ahol az elhunyt Kiss Péter megüresedett helyére írtak ki időközi választást, amit minden bizonnyal a KGB-s múlttal vádolt MSZP-s Horváth Imre nyer meg.

  61. Gordon szerint:

    Újpesten és a 13. kerület egy részében sikerült megnyernie az MSZP-nek azt amit korábban is megnyert.
    Az elvtársak már ennek is látványosan tudnak örülni, bár a Jobbikkal együtt is alig van egyharmaduk.

    “Vörös Újpest/13.ker., zúgjon a hangod
    Ózd felelj neki!”

  62. felix szerint:

    Gordon.
    Te nagyon ……..

  63. bonifác szerint:

    Pofátlanság! Van egy ország, alig pötty a térképen, és ellent mer mondani a nagyoknak,
    mert mindig becsapták. Német, szovjet, amerikai-mindig mi húztuk a rövidebbet. Most
    jön egy Viktor, aki kijelenti: mi is szeretnénk jól élni.Akár tetszik, akár nem. Senkinek nem
    tetszik.Itt tartunk most. És van nálunk egy egy jól fizetett réteg, aki jól akar élni.de az elnyomókkal együtt..Pl: Fletó, és bandája, az áruló SZDSZ talpnyalói, és még sokan mások.
    Itt lép be a “művelt Nyugat.” Sokmilliárdos veszteségeikért akár mindünket kiírtanák.
    Kérdés: velük tartotok,elvtársak?! Félixkéék gyagya kérdései ezután jöhetnek…

  64. ebihal szerint:

    bonifác!
    Biztos, hogy ennyire hülye vagy? Lehet, hogy Viktor és csapata egyre jobban él, de
    a szegénység gyorsabban nő! Olvass bele az MTA szociológiai jelentésébe!

  65. bonifác szerint:

    Lehet, hogy ennyire hülye vagyok. Mi nő, és mitől? Akinek a nyugdíja kevesebb, az
    hazudik, vagy festi magát mint ami nekem van. Az infláció kicsit nő, de nem fog ettől
    pont éhenhalni senki. Arról meg igazán nincs statisztika, hogyan dőzsöl Viktor és csapata.
    Az viszont napvilágra került, szegény Fletó mennyiből kénytelen nyomorogni(naponta). Számokra
    most nem emlékszem, ha elvetemült netező vagy, kiderítheted.50-60 ezer, de nem vagyok
    biztos benne. KERESD! Te szegény békaelőzmény! A jobboldal ugye a tőke pártja. A bal
    a népé (lenne) Mit mond a nyomorult Fletó? Ne bántsd a bankot, ne bántsd a multit mert
    tönkremegy! Ha felvetted, fizess, hülye magyar! Most agyalágyult banknyomorító szólamoknál tart. Ezek seggét akarod nyalni?! Nyisd ki a szemed, ha legalább béka akarsz
    lenni!! (Hetente hányszor eszel száraz kenyeret?)

  66. ebihal szerint:

    bonifác! Te beteg vagy!

  67. felix szerint:

    Az és teljesen tájékozatlan.

  68. János szerint:

    El kell számoltatni Őket! Azonnal vizsgálóbizottság kell felállítani. Javaslatom Elnök: Lázár János, Alelnök: Mészáros Lőrincz. Tagok: Szijjártó Péter, Kósa Lajos, Rogán Antal. Ellenőrző bizottság: Elnök:Simicska Lajos Jegyzőkönyv vezető: Vida Ildikó és utána az MSZP-ek vizsgálják a Fideszeseket:)))))

  69. felix szerint:

    Egy kis vagyon kelélés jövőre?
    Ez is csak egyszeri bevétel.
    Mi lesz 2016-ban?
    http://hir.ma/gazdasag/ogy-ingo-es-ingatlanvagyon-vagy-frekvenciaertekesitesbol-szarmazhat-jovore-169-milliard-forint-bevetel/455989

    Mert Magyarország jobban teljesít.

  70. felix szerint:

    felélés

  71. felix szerint:

    Nagyon csendben vannak a háromszoros győztesek.

  72. grün szerint:

    felix!
    Nem véletlenül! 😛
    .
    “A Fidesz-KDNP – Kereszténydemokrata Néppárt 12 százalékpontot vesztett népszerűségéből a teljes népesség, 10 százalékot a pártválasztók körében – közölte a Tárki.”
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20141126_tarki_tiz_szazalekot_esett_a_fidesz_nepszerusege

  73. bonifác szerint:

    Mindenik a saját nótáját fújja. Egymás mellett. Ez ugye egy nagy O . Békaporonty! Ahhoz
    képest, hogy beteg vagyok, egész jól érzem magam. A kettőnk között az a különbség,
    hogy ha mellényúlok, elismerem. Veled, és a Vörös Bandával ez nem fordulhat elő. Előre
    elvtársak, ha mindenki beledöglik is, (csak én ne)! 8 évig senki sem akarta elszámoltatni
    Fletó elvtársékat. (csak az ellenzék) most mire ez a nagy vehemencia?! Nyomja a zsebeteket Gáti úr (Soros) sok milliója?! Messze a mézesbödön?! Gyurcsány elvtárs (úr)
    (szabadon választott.).nagyon csorgatja a nyálát…Majd meglátjátok (remélem nem) milyen
    az amcsi demokrácia magyar változata.A demokrácia béka perspektívából…A DEMOKRÁCIA AZ, AMIKOR AZ MSZP SZABADON LOPHAT: Minden más felállás diktatúra…
    Az Egyesült Államok szerint is…Eddigi véleményük szerint.

  74. felix szerint:

    Bonifác.
    Nem tudom, hogy feltűnt e neked az, hogy az MSZP megbukott azaz nem lophat szabadon, mert a választók megtorolták.
    A demokrácia az amikor az ilyen párt megbukhat.
    Most a fideszen a sor, akárhogy is fáj.
    Sokkal nehezebb leváltani, de remélem, hogy megtörténik.

  75. bonifác szerint:

    Bocsi, Félix, de én azt írtam, hogy a bukás (a mézesbödön elveszése) fáj, és megszerzéséért
    semmi ár nem drága, akár a hazaárulás sem. Brüsszelben ez már napi gyakorlat: az MSZP
    mutatványa világszám: nincs még egy párt, amelyik hazáját rendszeresen gyalázza.Nem
    Orbán Viktort, nem a Fideszt: ott csak országok vannak. (Ott a Maszop hülyeségei ciki
    belügynek számítanak.) Igen, Fidesz is megbukhat. Ha a Tisztelt Választó úgy dönt. De ne
    Obama, vagy (és) az EU döntsön. A nagy BULIK ki szoktak derülni. Ha úgy van, derüljön
    ki! De ne a Világ Legnagyobb Hazudozója, az orosz szuperkém, egy országos cégbedöntő,
    áfacsaló mondja meg, ki a hunyó.Hiteltelen, hazudozó férgek.De az amcsiknak nem az
    igazság, a káosz kell. Hogy lehessen a zavarosban halászni.Erre figyelj, Félix.

  76. gyalog szerint:

    Akadt egy még kisebb gond:
    Orbánt szándékosan nem fogadták Litvánia vezetői

    A litván elnök elhatárolta magát Orbán Viktor három nappal ezelőtti vilniuszi látogatásától. Szóvivője azt mondta, hogy az államfő nem kívánt találkozni a magyar politikussal, ennek megfelelően nem is hívta meg. Hasonlóképpen nyilatkozott a litván kormányfő sajtótitkára is.

  77. ebihal szerint:

    bonifác!
    A hozzád hasonló betegek mind jól érzik magukat.

  78. felix szerint:

    Bonifác!
    Te nem látsz a szemedtől.
    Az unióban pártok vannak és kormányfők meg pénzügyminiterek, akik képviselnek minket.
    Amikor ezeknek el száll az agyuk és szembe mennek a szövetségi törvényekkel, akkor nem az országgal van a baj, és nem az országot csesztetik.
    Persze ezt neked belátni nem szabad, mert sérülne a büszkeséged.
    Mint mondtam az MSZP megbukott, de visszajöhet mert a fidesz nagyobb tolvajnak bizonyult.
    A magyar mindig a kisebbik rosszat választja mert az készen van és nem kell kiizzadnia.
    Csak az igazodj a jelszó amit ismer.

Itt lehet hozzászólni !