‘Önkormányzat’ kategória archívum

Mozgáskorlátozottak Családi Napja

2017. szeptember 9. szombat

Csepel.hu

Évről évre többen látogatják a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete (CSMOE) Családi Napját. A mozgáskorlátozottak találkozójukat a volt Nagy Imre ÁMK udvarán rendezték szeptember 9-én. Legfiatalabb tagjuk, a kétéves Viktória is részese lehetett a szalonnasütésnek és a táncműsornak.

A résztvevőket Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke köszöntötte, majd a csepeli városvezetők üdvözletét tolmácsolta.

(tovább…)

Sztárépítészek is jelentkeztek a dél-pesti Galvani-híd megtervezésére

2017. szeptember 8. péntek

HVG, Csepel.info

Már nagy nemzetközi építész irodák is bejelentkeztek a Dél-Pest, Csepel és Dél-Buda közé tervezett hídra. A nyomvonal elkerülné az összes már most is leterhelt utat, ám jelentősen javítana Csepel, Buda és Pest közlekedésén. Azok szerint lenne ez hátrány, akik korábban ugyanezt előnynek tartották.

A nagy nemzetközi építész irodák is érdeklődnek a Dél-Pestet Csepellel összekötő híd iránt – írja egy szakportál híre alapján Vitézy Dávid a Facebookján. A hidat, amely nem hozná be a forgalmat Csepel belvárosába, ám a jelenleginél sokkal több lehetőséget nyújtana a csepelieknek a közlekedésre, évtizedekig támogatta az MSZP és a liberálisok. Most pont azért támadják, amit előnynek tartottak: mert nem hozná be a forgalmat Csepel belvárosába. Érdemes egy gondolatkísérletet tenni. Vajon, ha a csepeli belváros jelenlegi terhelését növelő másik hídkoncepció nyer, ugyanez a csepeli ellenzék mit mondana róla és a vele járó légszennyezésről?

(tovább…)

Hajókirándulás nyugdíjasoknak: a 15. alkalom is sikeres volt

2017. szeptember 8. péntek

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat ismét jó hangulatú dunai hajókirándulásra invitálta a kerületi nyugdíjasokat szeptember 7-én. Az élő zene, a baráti beszélgetések igazán kedélyessé tették a programot, még a borongós idő sem szegte kedvét a résztvevőknek.

A városnéző kirándulás a Zsófia főhercegné panorámahajó Petőfi téri kikötőjéből indult, ahová külön buszokkal érkeztek az idősek. A rendezvényen jelen volt Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester is. A kerület első embere a 15. hajókirándulás alkalmából köszöntötte a vendégeket, majd kiemelte, a csepeli önkormányzat 2014-ben október 1-én, az Idősek Világnapján szervezte az első kirándulást, ami az elmúlt években rendszeres és népszerű programmá vált a kerületben. Az önkormányzat a családok mellett kiemelten foglalkozik a szépkorúakkal is. Ezt bizonyítja az ingyenes strandbelépő, az 5 alkalmas sóterápia bérlet vagy az a számtalan program, amelyet a csepeli nyugdíjasházon keresztül szerveznek az időseknek – emelte ki a polgármester. Végezetül megköszönte, hogy ennyien elfogadták a meghívást, és sok új vendég is csatlakozott a programhoz.

(tovább…)

Séta a Kis-Duna parton – a Google térképén

2017. szeptember 7. csütörtök

Csepel.info

A Google Térkép az utcaképek után a világ városainak legszebb vagy legismertebb, de gépkocsival nem bejárható közterületeinek és épületeinek fotóit is elkezdte elérhetővé tenni. Ennek köszönhetjük, hogy Budapest leggyorsabban fejlődő, és a jelenlegi kerületi vezetés tervei szerint köztulajdonban maradó Duna partját, a csepeli Kis-Duna partot is bejárták.

Aki szeretné virtuálisan is bejárni a mi gyönyörű Kis-Duna partunkat, az itt megteheti. A felvételek 2017 júliusában készültek, így az éppen felújítás alatt álló Daru dombi partvonalat is megörökítették(tovább…)

Harmincnyolcadjára is Fut a Csepel!

2017. szeptember 6. szerda

A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sajtóközleménye

A remélhetőleg mindenki számára tartalmas nyári időszakot ebben az évben is a Fut a Csepel Futóverseny és Sportágválasztóval zárhatják le a sportkedvelők Csepelen. Szeptember 17-én vasárnap várnak mindenkit a szervezők a jól bevált helyszínre a Csepel Plaza parkolójába illetve annak környékére.

2017 -ben is három táv áll rendelkezésre a mozogni vágyóknak: a legkisebbeknek ovis futamon, míg a nagyobbak 1200, illetve 3300 méteren mérhetik össze tudásukat. A versenyek a megszokottak szerint a Kossuth Lajos utcából rajtolnak, s az esemény fővédnöki tisztét idén is elvállalta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. Előnevezni a csepeli iskolák testnevelőinél illetve a csepelottusa.hu/futacsepel internetes oldalon lehetséges, de a helyszínen is lesz még rá alkalom a rajtokat megelőző harmincadik percig. Fontos tudnivaló, hogy csak az előnevezettek juthatnak chipes időmérőhöz, melynek használata nem kötelező, ám, a regisztrált versenyben csakis a chippel rendelkezők vehetnek részt! (tovább…)

Állampolgársági eskütétel

2017. szeptember 4. hétfő

Csepel.hu

2017. szeptember 4-én négyen kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a polgármesteri hivatal nagytanácstermében.

A Himnuszt és az eskütételt követően a jelenlévők Ábel Attila alpolgármestertől egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban vehették át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát. Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.

(tovább…)

Kiállítás és könyvbemutató Erdei Kvasznay Éva 75. születésnapján

2017. szeptember 2. szombat

Csepel.hu, Csepel.info

Virágcsokrokkal és ajándékokkal köszöntötték családtagok, barátok, művésztársak Csepel kulturális életének egyik meghatározó képzőművészét 75. születésnapja alkalmából. A csepeli önkormányzat nevében Bercsik Károly önkormányzati képviselő köszöntötte Erdei Kvasznay Éva művészetszervezőt. E jeles jubileumon megnyílt Szó-Kép című kiállítása, valamint két új könyvét Mezey László Miklós irodalomtörténész mutatta be az érdeklődőknek. Az ünnepi eseményen közreműködött dr. Szűcs Lajos zongoraművész.

Az alkotó munka, a csepeli kulturális élet megszervezéséért végzett tevékenység jelentős tiszteletet és megbecsülést érdemel – hangsúlyozta megnyitójában az önkormányzati képviselő. Hozzátette: Éva példája mutatja, hogy Csepelről és Ungvárról elindulva is jelentős eredményeket lehet létrehozni a magyar kultúra szempontjából. (tovább…)

Megemlékeztek a II. világháború befejezéséről

2017. szeptember 2. szombat

Csepel.hu

Ma arra emlékezünk, hogy napra pontosan 72 évvel ezelőtt, 1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben, a Missouri csatahajó fedélzetén MacArthur amerikai tábornok előtt a japán küldöttség a kormány és a hadsereg nevében aláírta a kapitulációs okmányt.

Ezzel befejeződött a második világháború. (tovább…)

Összefogás Csepelen: “Szarrá vertük a DK-t”

2017. augusztus 31. csütörtök

Így nyírják egymást a “demokraták”

Csepel.info

mszp_dk_egyutt_2014_csepel

Mindenki mindenki ellen

Szarrá vertük a DK-t – mondta Szenteczky János pártelnök 2014 októberében, az önkormányzati választás estéjén. Akkor derült ki, hogy a Fidesz-KDNP kényelmes többséget szerzett az önkormányzat testületében. Az abszolút esélyesként számon tartott DK-s polgármester-jelölt még durvább vereséget szenvedett. Szenteczky János kijelentése így csak azért kelthet feltűnést, mert ő nem a Fidesz helyi elnökeként, hanem az MSZP elnökeként szólalt meg.

Csepel az első olyan választókerület, ahol ismertté vált a 2018-as választások közös balliberális jelöltjének neve. Egy nappal az után, hogy lapunk nyilvánosságra hozta Szabó Szabolcs jelölését valamint azt, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a csepeli MSZP ki fog majd hátrálni a megállapodás mögül, kiborult a bili. A vita Dobák István MSZP-s politikus Facebook oldalán kezdődött, és biztosan nem ér véget még egy darabig. (tovább…)

Szabó Szabolcs lesz a jelölt: hatalmasat bukik a csepeli MSZP

2017. augusztus 28. hétfő

Csepel.info

Harmatgyenge teljesítmény, befolyásos támogató

Megszületett a döntés: ismét az Együtt politikusa, az illegális migrációt és a bevándorlók tömeges betelepítését támogató Szabó Szabolcs lesz az országgyűlési választásokon a közös balliberális csepeli-soroksári jelölt – állítja a Csepel.info forrása.

Informátorunk szerint az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció kapná a csepeli polgármester-jelölés jogát. Ezek a döntések azonban a csepeli szocialisták semmibe vételét jelentik, ami ellen már 2014-ben is lázadozott a párttagság. A helyi MSZP pont ezért készül a megállapodás felrúgására arra az esetre, ha a koalíció nem nyerné meg az országgyűlési választást. Ők helyben szeretnék megmondani, ki legyen az önkormányzati választások jelöltje. Kérdés, hogy lesz-e akkor egyáltalán MSZP nevű párt: de erre is van tervük. (tovább…)