‘Önkormányzat’ kategória archívum
2020. március 9. hétfő
Csepeli Hírmondó, Csepel.info

Korszerű lépcsőfelvonót adtak át a tüdőgondozóban március 9-én. Az új eszköznek köszönhetően a mozgásukban korlátozottak könnyebben juthatnak be az épületbe.
A tüdőgondozót néhány éve felújította az önkormányzat, de a kerekesszékkel való közlekedés körülményes maradt – egy “hernyótalpas lépcsőnjáró Sherpa” segítségével oldották a lépcsőn való feljutást, amit az ápolók nem éreztek elég biztonságosnak. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Egészségügy kategóriába | 4 hozzászólás »
2020. március 9. hétfő
Csepel.hu

Három galagonya és tizennyolc kőrisfát ültettek el közösen a Festő és az Erdősor utcai óvodásokkal a Csikó sétányon lakók. A facsemetéket az önkormányzat adományozta, az ültetéshez szükséges eszközöket a Csepeli Városgazda biztosította. A példaértékű kezdeményezéshez személyesen Borbély Lénárd polgármester is csatlakozott.
A lakóközösség levélben kért segítséget az önkormányzattól a fák telepítéséhez, mivel fontosnak tartják, hogy környezetük minél szebb és élhetőbb legyen. Görögh Árpád ottani lakó még tavaly indította el a faültetést, maga is szívesen kertészkedik, most is örömmel vett részt a telepítésben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2020. március 9. hétfő
Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester és a csepeli önkormányzat munkatársai egy szál tulipánnal köszöntötték a Csepeli Piacnál a vásárolni igyekvő hölgyeket nőnap alkalmából.
A kedves gesztust örömmel fogadták az ifjabbak és az idősebbek is.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2020. március 6. péntek
Csepel.info

A csepeli iskolák – más tankerületekhez hasonlóan – tavaly novembertől kezdve emelt mennyiségben kapják a tisztálkodó- és fertőtlenítőszereket. Nem látnokok voltak a vezetők: mindez az influenzavírus-fertőzés miatt történt, és tart jelenleg is. Az önkormányzat ezen felül is felkészült arra, hogy ahol valamilyen oknál fogva az emelt mennyiség elfogyna, azonnal kapjanak utánpótlást. Tehát tartalék is van.
Míg azonban máshol a koronavírus nem pártpolitikai eszköz, ez Magyarországon másképp van. Így történik Csepelen is, ahol az egyik Facebook-csoportban osztottak meg hamis állításokat arról, hogy az iskolákban nincsenek tisztálkodó- és fertőtlenítőszerek. Ezek az állítások egyáltalán nem állják meg a helyüket, éppen fordítva igaz: mindenhol elegendő tisztálkodó és tisztítószer van. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Oktatás kategóriába | 18 hozzászólás »
2020. március 6. péntek
Csepel.hu

Március 18. – Az újrahasznosítás világnapja
Ahogy a Föld lakossága gyarapodik, úgy növekszik az általunk megtermelt hulladék mennyisége is. A hulladék legnagyobb része a kijelölt lerakókban végzi, illetve az illegális hulladéklerakás következtében sajnos rengeteg szemét kerül a folyókba, majd az óceánokba.
A megnövekedett hulladék hatalmas mértékben szennyezi a környezetünket, lebomlásuk során jelentős mennyiségű üvegházhatású gáz keletkezik.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2020. március 2. hétfő
csepel.hu

A csepeli önkormányzat februári ülésén a képviselők elfogadták a 2020. évi költségvetést.
Míg a főváros idei költségvetéséből sajnálatos módon több Csepelt is érintő fejlesztés kikerült, a kerületi önkormányzat stabil pénzügyi hátteret biztosít a működés mellett a beruházások folytatására is – mindezt adósságok és működési hiány nélkül.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Pártok kategóriába | 3 hozzászólás »
2020. március 2. hétfő
Magyar Nemzet

Újabb nagyszabású, kormányzati közlekedésfejlesztés kezdődik Budapesten a Déli Körvasút projekt megvalósításával.
A főváros által is támogatott projekt gyorsabbá teheti a városon belüli vasúti személyközlekedést, illetve a HÉV-ek rekonstrukciójához és összekötéséhez hasonlóan jelentősen csökkentheti az agglomerációból Budapestre zúduló gépkocsiforgalmat. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel új utakon, Közlekedés, Kormány kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2020. február 29. szombat
Mr.Gabee, Csepel.info


Történelmi rovatunkban egy újabb archív felvételt tekinthetnek meg olvasóink.
A fenti képek 1966-ban készültek a Csepeli Strandról. A fotót Domonkos Endre készítette, a kép a Budapest fürdői című könyvben található.
A mai rész elkészítésében segítségünkre volt Mocsár Lajos olvasónk. Köszönjük!
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel retro, Történelem kategóriába | 2 hozzászólás »
2020. február 29. szombat
Csepel.info

A jó hír, hogy aki szeretne még egy jót korizni, az egész hétvégén megteheti. Az alábbiakban a jégpálya bejegyzését olvashatják.
Kedves vendégeink! ❄️⛸✨
Elérkezett a szezon utolsó hétvégéje. Március 1.-én, 21:00-kor bezár a Csepeli Jégpark. ( A hétvégén a szokásos nyitvatartás érvényes: reggel 8:00-tól este 21:00-ig.)
Várunk mindenkit szeretettel!
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2020. február 29. szombat
MTI, Blikk, Csepel.info

Harminc új fát ültettek el önkéntesek részvételével, valamint az agrár-, az innovációs és technológiai, illetve a honvédelmi tárca államtitkárainak és a XXI. kerület polgármesterének közreműködésével a csepeli Daru-dombon pénteken.
Az elmúlt tíz évben Csepel ültette a legtöbb fát Budapesten, és ez jó eséllyel évekig így is fog maradni. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Környezetvédelem kategóriába | 9 hozzászólás »