Csepelen szép napos idővel indult a reggel 2020. április 7-én, kedden. Csak a Hollandin volt szórványos forgalom, a központban már inkább közepesnek volt mondható. Most, hogy a kormány ingyenessé tette a parkolást, sokan élnek a lehetőséggel, hogy munkába menet ne kockáztassák az egészségüket a közösségi közlekedéssel. Még ha Karácsony Gergely ki is gúnyolja őket ezért. Főpolgármester létére azt állította egy bejegyzésében, hogy csak azok járnak autóval, akik nem dolgoznak.
Csepelen kedden reggel kilenc óra előtt a patikáknál, az OTP-fiókoknál és a postánál álltak sorok. A Városgazda munkatársai már dolgoztak: folyamatosan ápolják, fertőtlenítik a közterületeket, ültetik a virágokat. Országosan 817 főre nőtt a koronavírussal beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős, krónikus beteg, ezzel 47 főre emelkedett az elhunytak száma. 71 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. (tovább…)
Ahogy minden évben, úgy idén is, a vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából a MÁV-HÉV Zrt. Csepel önkormányzatának területét érintő tavaszi, vegyszeres gyomirtást végez – tájékoztatta portálunkat a MÁV – HÉV Zrt.
A gyomirtás a HÉV vonalakat, a HÉV üzemi területeit, az állomásokat, megállóhelyeket, valamint ezek közvetlen környezetét érinti. Az anyag a méhekre nem ártalmas, a gyomirtás során a kötelező és szokásos óvintézkedéseket megteszik.
Folyamatosan dolgoznak a Városgazda munkatársai a Csepeli Strandon – adta hírül Facebook oldalán Borbély Lénárd polgármester, aki ma délelőtt végigjárta a területet. A cég emberei a kényszerzárást kihasználják arra, hogy a rég esedékes földmunkákat és a belső utakat megújítsák.
A tűzoltóság melletti terület kapcsán látható, hogy lassan elvonul onnan az utakat építő cég és rendezi a területet.
Csepelen hétfőn reggel kilenckor kis forgalom volt az utakon, kisebb sorok álltak az OTP fiókjainál, és hosszú sor, számos várakozó volt a Szent Imre téri posta előtt. A Városgazda munkatársai már dolgoztak: virágot ültettek, valamint a közterületeket rendezték, tisztították és fertőtlenítették. Videónk alatt az Info rádió híreit hallhatják.
Hétfőre 744 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma – számolt be a Koronavirus.gov.hu. Miután Karácsony Gergely főpolgármester nem volt hajlandó a fővárosiak egészségmegőrzése érdekében ingyenessé tenni a parkolást, ezt Orbán Viktor miniszterelnök tette meg helyette. Budapesten már vasárnapra kritikussá vált a helyzet, a szakemberek szerint itt “berobbanhat” a járvány. (tovább…)
Karácsony Gergely “válságkezelése” talán azért hasonlít annyira a Gyurcsányéra, mert a “szakértői” Gyurcsány emberei
Úgy tűnik csak addig fontos az emberi élet a fővárosi vezetés számára, amíg nem esik szó pénzről. Akkor már a pénz a fontosabb. Karácsony Gergely minden kérés és logikus érv ellenére sem tette ingyenessé a parkolást a fővárosban, és annyira megritkította a BKV járatait, hogy zsúfoltságot okozott. Emellett titkolódzott a fővárosi idősotthonban történt koronavírusos megbetegedésekkel kapcsolatban, és propaganda-fertőtlenítővel szennyezi a közterületeket.
A parkolást végül Orbán Viktor tette ingyenessé, a BKV járatait a tiltakozások miatt kénytelenek sűríteni, az idősotthonban egy ember már meghalt és további 64 nyugdíjas élete a tét, a közterületeket viszont – egyelőre – tovább mérgezik az FKF emberei. Hatalmas pofonokat kapott Karácsony a járvány kritikán aluli kezelése miatt, de a fővárosiak érdekében kellene még néhány: úgy tűnik leginkább egy KO-ra lenne szükség. (tovább…)
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozás a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján az alábbiak szerint történik a Csepeli Csodakút Egyesített Óvodában.
Azok a szülők, akik óvodakötelezett gyermekük lakóhelye, tartózkodási helye szerinti kötelező felvételt biztosító (körzetes) óvodába szeretnék járatni gyermeküket, azoknak nem kell beiratkozni, mert az óvoda hivatalból felveszi a gyermekeket 2020. április 21-ig.
Erről az óvoda értesítést küld a szülőnek/törvényes képviselőnek postai, vagy elektronikus úton. (Kérjük, hogy a www.cseo.hu honlapunkon önként adják meg elektronikus elérhetőségüket.)
Borbély Lénárd csepeli polgármester levélben fordult a kerületi szállásadókhoz, arra kérve őket, nyújtsanak segítséget a bajbajutott családoknak, személyeknek azzal, hogy a veszélyhelyzet alatt senkinek ne szüntessék meg a lakás- vagy szobabérleti szerződését – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljutott levélből.
A szerda reggel beigazolta, hogy a BKK rossz döntést hozott a szombati menetrendek gondolkodás nélküli bevezetésével – írta Vitézy Dávid Facebook-oldalán. Közölte, az utasok véleménye jól követhető a Facebookon is. Számos olyan járaton, melyen az emberek dolgozni járnak, az elmúlt napokhoz képest a járványhelyzethez mérten kényelmetlen zsúfoltság alakult ki, ráadásul a buszok eleje nagyon helyesen a járművezetők védelmében le van zárva – tette hozzá.
Fürjes Balázs szerint a fővárosi vezetésnek vissza kell vonnia a hétvégi menetrendet. (tovább…)
Többen jelezték, hogy a Csepeli Piac nyitva tartásával kapcsolatban szeretnének változást kérni, hogy a 65 év alattiak kora reggel is be tudjanak vásárolni. Az elmúlt napok tapasztalatait összegeztük – mondta Borbély Lénárd polgármester, aki a piacot meglátogatva hallgatta meg a vásárlók és az árusok véleményét.