A Momentummal fúrhatja meg Bangónét Szabó Szabolcs

Csepel.info

Új év, új párt (fotó: Dukán András Ferenc Facebook oldala)

Hat évvel ezelőtt lett Csepel-Soroksáron országgyűlési képviselő Szabó Szabolcs. A több pártot megjárt Szabónak ennyi elég volt ahhoz, hogy a megélhetési politikusok mintapéldájává váljon.

A politikus saját pozíciója megtartása érdekében a közös ellenzéki polgármesterjelöltet fúrta Csepelen 2019-ben, az ugyanis Bangóné Borbély Ildikó embere volt. Nem is lett polgármester a szocialista Erdősi Éva. A csepeli MSZP és DK szervezeteinek azóta is meggyőződésük, hogy Szabónak oroszlánrésze volt a 2019-es bukásukban. Most sem érezhetik magukat biztonságban, úgy tűnik ugyanis, hogy Szabó a Momentum hátán tér vissza a 2022-es jelöltségért folytatott küzdelemben. 

Mindig Soros árnyékában

Szabó Szabolcs mögött mindig Soros Györgyhöz kötődő szervezetek álltak, és ő mindig megfelelt az elvárásaiknak. Így a szolidaritás nevében hol illegális muszlim bevándorlók tízezreit, hol a belvárosi hajléktalanokat akarja Csepelre telepíteni, hol a Sorost gyalázó feliratokat tisztogatja a Kis-Duna parti lámpaoszlopokról – mikor melyik van napirenden.

2014-ben az Együtt jelöltjeként az LMP kivételével az összes ellenzéki párt Szabót támogatta. Cserében ő is tárt karokkal fogadta a köztörvényes bűncselekményekkel terhelt csepeli szocialistákat. Mindent megígért, de gyorsan felejtett. Informátoraink szerint megválasztása után sem a csepeli MSZP szervezettel, sem a DK-sokkal nem tartotta a kapcsolatot, és egyetlen nekik tett ígéretét sem váltotta be. Viszont cserében jó kapcsolatba került Szél Bernadettel, és már 2017-ben írt arról, hogy az LMP a választásokon mögé fog állni.

Az MSZP és a DK nem akarták, hogy 2018-ban Szabó újrázzon. Megállapodtak arról, hogy Csepel-Soroksárt az MSZP kapja. Így a hivatalosan Gyulán lakó Szabó helyett a Kabán lakó Bangóné Borbély Ildikót kellett volna közös csepeli-soroksári jelöltté kiáltani. A pártok közötti kölcsönös fenyegetőzések, zsarolások után az LMP-s visszalépés lett az adu ász, ami eldöntötte az elsőbbségét. Ezt követően Szabó belépett az LMP frakciójába, hogy utána nem sokkal Szél Bernadettel együtt ki is lépjen belőle.

Saját győzelméért semmi nem drága

A 2019-es őszi választások előtt kiújult a Bangóné és Szabó elsőbbsége közötti belháború. Az MSZP eredeti csepeli polgármester-jelöltje, Takács Mónika inkább Szabó mellett állt, és elege lett az MSZP-s Szenteczky János bábáskodásából. Őt emiatt leváltották, és kicserélték Erdősi Évára, Bangóné feltétlen hívére, amit a szövetséges pártok is elfogadtak.

Az ellenzéki jelölt személye éppen úgy lényegtelen lett volna Csepelen, ahogy minden más kerületben is lényegtelen volt. Csak a protest szavazatok begyűjtése számított. Csakhogy Szabónak nem állt érdekében Erdősi Éva győzelme. Ezért vitát generált Takács Mónika leváltásából, és hirtelen arra is rájött, hogy a korábbi MSZP-s támogatói erkölcsileg vállalhatatlanok.

Innentől nem volt egyértelmű, hogy ki kit és mit támogat, a bizonytalanság pedig a jól felépített fideszes kampány mellett az ellenzék bukását okozta. Mindezt úgy, hogy Csepelen egyértelműen baloldali a többség, és az ellenzék hagyományosan fideszes budapesti kerületeket is simán elhozott. Az ellenzéki bukás hajszálon múlott, de hatásában akkora lett, hogy a kampányt elemző politológusok azóta is emlegetik.

És most eljött a Momentum pillanata?

Információink szerint nem véletlen, hogy Szabó az elmúlt napokban már Dukán András Ferenccel, a Momentum csepeli listás képviselőjével adta ki a belvárosi, főként VIII. kerületi hajléktalanok befogadását támogató közleményeit.

Az sem véletlen, hogy a hajléktalanok átköltöztetését ilyen erővel támogatja. A tapasztalatok szerint a választásokon ők többségükben a balliberális jelölteket támogatják. A kiszivárgott információk alapján pedig a Táncsics Mihály utcai épületet hosszú távra adták volna ki az egyik, Soros György által támogatott szervezetnek, méghozzá az egyik VIII. kerületi szállót is működtető Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Úgy tudjuk, hogy a csepeli MSZP-ben és DK-ban sem veszik félvállról Szabó új szövetségét. Mivel a Momentum Budapesten több kerületben kimagaslóan szerepelt – köztük Csepelen is – most attól tartanak, hogy 2022-ben ismét kizsarolják Szabó indulását. Ezt követően a következő önkormányzati választásokon már Szabó segítségével a Momentum jelölhet majd polgármestert – talán éppen Dukán András Ferencet. Márpedig a szocialisták továbbra is Bangónét és Erdősi Évát, Bangóné hívét tartják csatasorban, és eszük ágában sincs lemondani Csepelről.

A DK most még félrehúzódóbb szerepet vállal, ám ők meg az MSZP budapesti állásait akarják szép lassan elfoglalni. Így aztán nekik sem tenne jót egy momentumos fordulat Csepelen.

Csepel.info

25 hozzászólás “A Momentummal fúrhatja meg Bangónét Szabó Szabolcs” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Soros legjobb magyar tanítványa

  2. Szabadi szerint:

    Legyünk őszinték, a csepeli MSZP-s bandát senki nem akarja. Még aki rájuk szavaz, az sem. Akkor inkább Fidesz. Úgyhogy radírozzák csak le a szenteczkys szocialistákat, és jöjjön valami más. De más legyen, ne valamelyik régi, új ruhában. Dukán úr meg ne a kerület lezárásával meg a hajléktalanszállóval reklámozza magát, mert a csepeli fideszesek pont erre várnak. Lehetne óvatosabb.

  3. robi szerint:

    Ütős ellenfél nélkül Szabó harmadszor is nyerhet Csepelen. Pont.

  4. Csabó szerint:

    Az fog nyerni, aki ellenzéki, és a legmesszebb lakik Csepeltől. Tök mindegy, hogy Bangóné vagy Szabó, csak ne ketten legyenek egyszerre. A jelölt akár egy majom is lehet, csak gyűlölje a magyarokat, és imádja a muszlim migránsokat. Ennyi. A balosok bármire leszavaznak.

  5. Nagyapó szerint:

    Hát Szabó sokat tett/tesz Csepelért!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. robi szerint:

    Ostoba, sértődött reagálás.

    Borbély Lénárd simán lenyomná Szabót, ahogy a polgármester választást másodszor is megnyerte.

  7. pusssh szerint:

    Csabó, zseniális!

    (Ezt csak a Fidesz tudná megakadályozni, ha nem követne el önmaga ellen mindent…)

  8. Tony szerint:

    Szabó Szabolcstól az önmagában óriási teljesítmény, hogy egy törpe párt jelöltjeként leszopatta a teljes MSZP és DK bandát. Ezt ki kérdőjelezi meg? És, hogy ez a régi garnitúra a gátja a kormányváltásnak? Erdősivel meg nem vesztettünk semmit. Akkor inkább kibírom a fideszt, ezek tutira nem lopnak-csalnak annyit, mint amennyit Szenteczky meg Bangóné pakolt volna zsebre. Most legalább fejlődik is a kerület, és nem kell szívni a fogunkat Bangóné meg Erdősi, pláne Szenteczky döntései miatt.

  9. robi szerint:

    Tony!
    Monológod mese habbal.

  10. Tony szerint:

    Mese habbal? Szabó leszopatta a komplett MSZP-DK megállapodást. Egyedül. Nézz utána haver. A három fős csepeli MSZP frakcióból meg ketten Szenteczky csicskái. Ezt is nyugodtan megkérdezheted a többi ellenzéki párt bármelyik képviselőjétől.

  11. Horváth János szerint:

    A kórus összeállt!

  12. Béla szerint:

    Tony! Azért aki mögött ott állnak Soros György szervezetei, az nincs egyedül. Nem kell túltolni a seggnyalást. Szabó gerinctelen, és a Momentum is. Összeillenek, de ütköznek az érdekeik a többi gerinctelennel. A csepeli szoci maffiával.

  13. Kkk szerint:

    Az egész hazaáruló ellenzéket szét kellett volna zavarni, feloszlatni, eltiltani a közélettől. Egyedül a Mi Hazánk végez valódi, konstruktív ellenzéki munkát.

  14. werthan szerint:

    Küldjétek majd el a listát, amin rajta van, hogy Szabó mit tett Csepelért!
    Elég sms-ben is, úgyis csak néhány karakter lesz ( vagy annyi sem… ).

    Szégyen ez az ember!!!

  15. Qqriq szerint:

    Szabó névjegye: “Csepel és Soroksár országgyűlési képviselőjeként a kormányváltásért dolgozok, mert ez a csepeli és soroksári lakosok érdeke. {…} Mint a 17. OEVK képviselője fontosnak éreztem, hogy saját oldalt üzemeltessek, ahol meg tudom osztani lakókörnyezetemmel kapcsolatos véleményemet a csepeli és soroksári lakosokkal. Kérem kövessék oldalamat, és lehetőség szerint lájkolják!”

    Tehát Szabó azt teszi Csepelért, hogy a kormányváltáson dolgozik. Csak azt nem tudom, hogy Gyula Csepelnek vagy Soroksárnak a testvérvárosa? Miért gondolja Szabó, hogy a gyulai dolgokkal kapcsolatos véleménye érdekli a csepelieket?

  16. Horváth János szerint:

    werthan!
    És te megosztanád velünk, hogy Németh vagy Borbély mit tett Csepelért?

  17. Qqriq szerint:

    Itt megtalálod, jó olvasgatást kívánok, János!
    https://csepelivaroskep.hu/hirmondo/

  18. Tóth kati szerint:

    Szabó elvtiről nem hallottam,hogy bármit tett volna Csepelért.Én még soha nem is láttam Csepelen.Már most 2022-re gyúr?És mit csinált idáig?Komolyan tud valaki legalább egy dologról amit Csepelért tett?Kérem írja meg,legalább egyet!

  19. Tóth kati szerint:

    Bangónénak meg üzenem ne merjen Csepelre jönni.Nem akarjuk a primitív üvöltözéseit hallgatni.Utáljuk az antinőket és az ostoba komcsikat!

  20. robi szerint:

    Szabó egy demokratikus választáson kétszer egymás után nyert, mert a szavazók többsége nem kért az ellenfeléből.
    Senkinek nem szükséges megmagyaráznia döntését.

    A képviselői választások eredményébe beletörődni nem tudó személyek tegyenek javaslatot a 2020-as választásokra, ha nem akarnak újabb négy évet siránkozni.

  21. pusssh szerint:

    @robi, teljesen egyetértek. A csepeli választó ne siránkozzon, mert ő választott. És ő fog legközelebb is. Várhatóan hasonló intelligenciával. És hasonló módon fog siránkozni.

    (Vagyis: “Borbély Lénárd simán lenyomná Szabót” most – csakhogy legközelebb nem önkormányzati, hanem parlamenti választások jönnek. És nem idén, hanem két év múlva. Addigra a köznyomorúság és a propaganda ismét meg fogja tenni a magáét.)

  22. Qqriq szerint:

    Szabó nyilatkozata:

    ‘- Mi a véleménye arról, ahogyan Borbély Lénárd és Németh Szilárd reagáltak arra a fővárosi tervre, hogy Csepel egyik kihasználatlan épületében karantént alakítanának ki hajléktalanok számára?

    Egészen undorítónak tartom, amit műveltek – ez ügyben Dukán András Ferenccel levelet is írtunk Borbély Lénárdnak.

    Egy városvezetőnek és egy államtitkárnak ilyenkor nem a felesleges és ostoba hangulatkeltés lenne a dolga. Kutya kötelességük lett volna a helyieket megnyugtatni, miközben emberséges módon segítenek a rászoruló hajléktalanoknak.

    “Persze tudjuk, hogy a fideszes politikusok sajnos az egyszerű gyűlölködést szokták választani.”

    – Mi a véleménye arról, ahogyan Karácsony Gergely főpolgármester reagált a fideszesek gyűlöletcunamijára, és bejelentette: a főpolgármesteri hivatalban fogja akkor elszállásolni az elesetteket.

    Na erre az emberségességre utaltam az előbb. Így kell példát mutatnia egy igazi városvezetőnek.’

  23. pusssh szerint:

    És ez nem hangulatkeltés? Mert azon túl mégis micsoda?

  24. Qqriq szerint:

    Egy kis emlékeztető a 2014 óta országgyűlési képviselőnk részére:

    “A tényállás szerint a hazájában más súlyos bűncselekményekért elítélt szerb férfi egy ottani börtönből megszökve jött Magyarországra 2007-ben. A fővárosban a Boráros téren találkozott hajléktalanokkal, és hozzájuk csapódva költözött a csepeli eperföldeknél lévő tanyára. Az ott élők jobbára fémgyűjtésből, alkalmi bűncselekményekből fedezték megélhetésüket, és marihuánát állítottak elő. 2010-2011-ben számos súlyosabb bűncselekményt is elkövettek, több esetben csak a véletlennek, a sértett ellenállásának vagy szerencséjének köszönhető, hogy nem vezetett gyilkossághoz a tettük.

    Szóbeli indoklásában a tábla tanácselnöke leszögezte: a vádlottak teljesen indokolatlanul, motiválatlanul, ugyanakkor elképesztően bestiális kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal, akik hozzájuk hasonló, a társadalom peremén élő emberek voltak.”
    (MTI)
    https://boon.hu/magyarorszag/csepeli-hajlektalangyilkossagok-tenyleges-eletfogytiglant-kapott-jogerosen-az-elsorendu-vadlott-2816893/

  25. Horváth János szerint:

    Na most Szabónak mi köze ehhez?

Itt lehet hozzászólni !