Az idősotthonokat is megnyithatják a fővárosi hajléktalanok előtt

Csepel.info

Fertőtlenítés a Pesti úti idősek otthonában

A fővárosi idősotthonok részbeni hajléktalanszállókká alakítását egy alkalommal, tavaly novemberben már sikerült megakadályozni. El lehet képzelni, milyen katasztrófát okozott volna ez a járványban.

Talán pont ennek meghiúsítását “hálálta meg” Karácsony Gergely azzal, hogy 200 fős, állandónak szánt hajléktalanszállót próbált nyitni a legnagyobb titokban Csepel központjában. Utóbbi sem jött össze, pedig az MSZP és a Momentum helyi képviselői is nagyon drukkoltak neki. Most lehetséges, hogy újra előveszik az idősotthonokba költöztetés programját. És, hogy mi ennek az értelme? Leírjuk azt is.

 

Karácsony Gergely oda pumpálja a belvárosi hajléktalanokat, ahol fideszes vezetésű az önkormányzat. Csepelen ez most nem sikerült, ezért az V. kerületi Városházába viszi őket. Úgy tudjuk, oda valóban ideiglenes jelleggel, hiszen arról a fővárosi tulajdonról nem akarnak lemondani. Pont ezért még a fővárosi, egyszemélyes kormányzás idején ismét az idősotthonok kerülhetnek célkeresztbe, méghozzá ismét a fideszes vezetésű kerületekben.

Információink szerint Csepel központjában, a Táncsics Mihály utcában egy 200 főt befogadni képes, állandónak szánt hajléktalanszálló kialakítása folyt, ahová a belvárosból, leginkább a VIII. kerületi Dankó utcából telepítették volna át a fedél nélkülieket. Több forrásunk is azt állította, hogy a fenntartó is ugyanaz, a Soros György által támogatott, Iványi Gáborhoz kötődő Oltalom Karitatív Egyesület lett volna.

Mi ennek az értelme?

Egy hosszabb cikkünkben foglalkoztunk már vele: a Csepelen kiszemelt épület egy olyan önkormányzati körzethez tartozik, ahol kis különbséggel tudott nyerni a Fidesz tavaly októberben. Márpedig egyetlen önkormányzati körzeten múlt egész Csepelen, hogy ellenzéki, vagy legalább részben kormánypárti többség vezeti majd a kerületet. Pár tucat új szavazó megjelenése tavaly elég lett volna ahhoz, hogy eldőljön egész Csepel sorsa.

A Karácsony Gergelyhez kötődő új hajléktalanpolitika nem csak a nyílt politikai bosszú és a szavazatexport miatt érdekes. Demszky Gábor még nem foglalkozott a fedél nélküliekkel. Az utcákról senki nem küldte be őket a szállókra. Egyrészt nem is jutott volna nekik elég hely. Másrészt – bármilyen cinikus politikai is volt ez – az utcán élők 5-6 éven belül meghaltak, így a halálozás kompenzálta a fedél nélkül maradók számának növekedését.

Tarlós István volt az, aki jelentősen növelte a befogadóhelyek számát, és kötelezni próbálta a hajléktalanokat arra, hogy menjenek be a szállókra. Sok száz ember életét mentette meg. Karácsony – Demszkyhez hasonlóan – nem tereli be a hajléktalanokat a szállókra, ám mégis növeli a szállók számát és kapacitását.

Miért? Ezek így nem lesznek teltházas intézmények, ám joggal kaphatják meg a fővárostól a támogatást. Illetve nem is a hajléktalanszállók, hanem azok működtetői, a Soros György által is támogatott szervezetek.

2022-re ezzel készen állna egy olyan ellátórendszer, amely kapacitásban az első hónapban képes kiszolgálni egy új bevándorlási politikát, az afrikai és közel-keleti migránsok tömeges befogadását.

Csepel.info

37 hozzászólás “Az idősotthonokat is megnyithatják a fővárosi hajléktalanok előtt” bejegyzésre

  1. Tóth Ervin szerint:

    Ekkora butaságot elképzelni nem lehet. Ha a vírust nem számítjuk, akkor az idősek nyugalmát az életük alkonyán hogy szabad ennyire megzavarni? Ez egy agyrém!

  2. Horváth János szerint:

    Összeesküvés elmélet a köbön!

  3. Marika szerint:

    Mondjon le, új szavazást követelek Budapesten!!!!

  4. pusssh szerint:

    #boomerremoover
    (Illendő volna, hogy a Momentum lelkesen csatlakozzon…)

    Ez kb. olyan, mintha társasházi lakásokba telepítenének be társbérletbe hajléktalanokat. – Tudtommal az öregek otthonába nem ingyér kerültek be, akik most ott szoronghatnak a kivégzésükre várva.

  5. Qqriq szerint:

    Te jóságos ég! Idős, beteg emberek mellé alkoholista hajléktalanokat akarnak szobatársként berakni?! A felszabaduló hajléktalanszállókból pedig migráncsszállásokat csinálnak?!? Soros, a q… anyád!!!

  6. pusssh szerint:

    #boomerremoover
    „Idősellenes hullám jön, ha nem adjuk vissza a védekezés felelősségét az embereknek”
    valaszonline, Kovács Tibor·2020.05.05.

  7. Zsolt szerint:

    Majdnem azt írtam, hogy fake news, hogy ilyet még Karácsony Gergely sem képes kitalálni. Csak aztán megnéztem a videót.

  8. Glami szerint:

    Karácsony Gergely fejében biztosan minden rendben van?! Azért az elmúlt hetek/hónapok történései nem ezt mutatják,egyszerűen alkalmatlan a feladata elvégzésére. Miért kell az időseket ilyen helyzetbe hozni? Ha ennyire szívén viseli a hajléktalanok és a migránsok sorsát,vigye haza őket magához. Az eszem megáll,hogy ez az ember milyen hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötletekkel rukkol elő.
    Már a hajléktalanokat Csepelre ötlettől is sokkot kaptam,pláne úgy,hogy a Szent Imre tér környékén vagy a Karácsony Sándor utca környékén úgy nem lehet végigmenni,hogy minimum 2 kéregető nem álljon be az ember elé. Sajnálom,mert van aki önhibáján kívül került oda,de amikor életerős fiatalember állja el az utam,akkor azért megfordul a fejemben,hogy helló,miért nem mész el dolgozni ahogy más is teszi.
    Vagy amikor a néni odajön az Aldinál,hogy “kislány,adj már pénzt,mert 1 hete nem ettem(megjegyzem tiszta morzsa a szája) akartam adni neki zsemlét és felvágottat,hogy egyen és azt mondta,neki nem az kell hanem pénz.. jah…akkor menj el dolgozni,a takarítás sem szégyen.
    És még egy szösszenet,3 napja Szent Imre tér dohánybolt előtt(Aldinál) a férfi “rátapadt”az egyik vásárlóra és cigit kért,majd hozzáfűzte,itt vagyok bent a szállón,már nagyon ideges vagyok mert nincs cigim az előbb is összevesztem egy emberrel mert nem adott,majdnem nekimentem..
    Na,most erre valóban nagy szükség lenne itt vagy az idősek között az otthonokban,ahol szegények már nyugalomban szeretnék kipihenni az életük során munkával töltött éveket.

  9. Nagyapó szerint:

    Borbély polgármester változtatási tilalmat rendelt el a volt Táncsics úti iskola épületére!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. […] Csepel.info is írt – az egyelőre –meghiúsított emberkísérletről, amit Karácsony bármikor újra elővehet, és sajnos újabbak követtek. A BKV menetrendjének […]

  11. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Borbély ezt azonnal is megtehette volna! Ebből látszik, hogy a feszültség keltés és az
    uszítás volt az elsődleges cél.

  12. csak úgy szerint:

    #Horváth János

    Ennek az “info” lapnak, ez az egyetlen célja!

  13. Qqriq szerint:

    Szerintem tekintsük át időrendben az eseményeket:
    1) Egy lakosnak feltűnt, hogy a régóta használaton kívüli iskolaépületben éjjel ég a villany, bent titkos munkálatok folynak;
    2) Kiderült, hogy a melósokat a főváros bízta meg átalakítási munkák végzésével;
    3) A polgármester utánajárt, hogy mi az aminek a megvalósításán Karácsonyék az éj leple alatt sutyiban dolgoznak, kiderült, hogy rengeteg hajléktalant akarnak ideköltöztetni;
    4) A csepeli polgármester nyilvánosságra hozta az ügyet, ami hatalmas közfelháborodást keltett, a lakosság petícióban tiltakozott a tervezett intézkedések ellen, a petícióhoz százak, majd ezrek csatlakoztak;
    5) Németh Szilárd az országgyűlés előtt bírálta a főváros antidemokratikus eljárását, a helyi országgyűlési képviselő, Szabó Szabolcs a főpolgi mellé állt szemben a választóival;
    6) A lakosság nyomására a polgármester változtatási tilalmat rendelt el az iskolai épületre;
    7) Karácsony visszavonulót fújt, azonban az erről szóló közleményében mindent rákent Borbélyra és Némethre, holott valójában a népharag miatt hátrált meg.

  14. Horváth János szerint:

    Ne csúsztass!

  15. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Borbély polgármester előbb tájékozódik, azután dönt. Ellenben Vigyori….?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Ne beszéljen hülyeséget! A nyílt levélhez nem kellett volna tájékozódni?

  17. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    1) A saját ingatlanba miért kellene “titkos” munkát végeztetni?
    2) Ez már az éjszakai lesipuskázás előtt kiderült.
    3) Ez az utánajárás nagyon felületes volt, az épület mérete pedig alapvetően nem elegendő
    a korábban szajkózott több száz hajléktalan számára.
    4) A csepeli polgármester olyan felhanggal hozta nyilvánosságra az ügyet, hogy annak csak
    ez lehetett a következménye. Megjegyzem, amikor ő nem vette figyelembe a csepeli
    emberek véleményét , az szerinte rendben volt.
    5) Németh nem helyi képviselő, hanem a Fidesz képviselője, aki történetesen Csepelen lakik.
    Tudomásom szerint édes kevesen nyilvánítottak véleményt, ebből arra következtetni, hogy
    Szabó szembe megy a választóival, csúsztatás. Úgy is fogalmazhatnám, az emberséget
    választotta.
    6) Előbb is megtehette volna, a joga és lehetősége megvolt, csak akkor nincs cirkusz.
    7) Vagy engedett az “okos enged” szellemében.
    Félreértés ne essen, sem a helyszín, sem a végrehajtás nem volt szerencsés, de a reakció, az
    nem emberhez méltó.

  18. pusssh szerint:

    H. J. szerint mindig csak az a baj, ha valami kiderül és híre megy. Akkor az rögtön csúsztatás. Amíg a dolog csak van, valóság, addig minden rendben.

  19. Hozzászóló szerint:

    Horváth Jani pontjaira:
    1: Mert átellenben működik egy óvoda, nem messze pedig egy iskola is. Senki sem veszi örömmel, ha a kisgyermekét nevelő-őrző intézmény mellett egy kéregető-bázis létesül. Kéregetőkből amúgy is túlszaporulat van Csepelen. A Szent Imre tér több pontján és a Karácsony Sándor utcán is gyakran előfordul, hogy lejmolókat kell eltessékelnem. És napi jelleggel. Úgyhogy a “titkos” iparosmunka azért titkos, mert a megrendelőt a sötét erők démoni szándéka vezérli. :-). Ha nem szereti a gyerekeket, eme hobbijára ott van a Gyermekmentes Övezet csoport a Facebookon, a keményebb gyűlölködőknek pedig ugyanezek a szarháziak fenntartanak egy zárt csoportot is.
    2-3. Bla-bla-bla.
    4. A csepeli polgármester helyesen járt el, többek között ez is a dolga. Az állandó jogászkodás, ellenzékes szarozás és az ilyetén dolgok megszokott túltárgyalása a tett halála.
    5. Szilárd is jól járt el. Ha összefutok vele, majd megdicsérem. A néhány ezer aláírás nem kevés, annak figyelembevételével, hogy online gyűjtéssel és egy-két nap alatt született. Aki itt nem olvasó, vagy a csepeli közösségi oldalakat nem követi, nem is feltétlenül hallott a dologról. Többekkel beszéltem, akinek fogalma sem volt róla, még egy orbángyülölős ismerős sem helyeselte a tervet, bár szerinte ez is a miniszterelnök hibája. Ennyit akkor erről is.
    6-7. Szokásos álhumánus liberális agymenés. Óvoda mellett, azzal szemben, annak szomszédságában RENDES ember nem kíván hajléktalanszállót, aki meg igen, azt gyorsan és határozottan kell helyre tenni, mert vagy gonosz, vagy annyira hülye, hogy a szép szavas szájbarágásból úgysem ért. Az ember az életéből amúgy is túl sok energiát pazarol el idiótákra. Itt és most ezen az energiapazarláson a megfelelő hivatalos személyek spóroltak. Én most nem, de ezt tudja be egy tiszteletteljes gesztusnak.

  20. Horváth János szerint:

    pusssh!
    Ha problémád van, kivele!

  21. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Olvasd el az utolsó mondatot is, és akár értheted magadra is!

  22. Qqriq szerint:

    Véleményekkel vitába lehet szállni, de a tényeket csak letagadni lehet.

    Tény: a csepeli polgármestert a lakosok értesítették, majd ő tájékozódott a leghitelesebb forrásból, szerzett bizonyosságot a főváros szándékaival kapcsolatban. (Ha a polgármester nem kap jelzést, valószínűleg csak akkor szerzett volna tudomást a dologról, amikor már kész helyzet állt elő, vagyis miután a konvojban buszokkal érkező otthontalanok tömege már beköltözött és ellepte a környéket.)

    Tény: Németh valóban listán parlamentbe jutott képviselő, aki Csepelen él. Hivatalosan a Gyulán lakó Szabó Szabolcs képviseli a csepelieket. (Szabóról tudjuk, hogy korábban migráncsokat akart idehozni. Ezúttal pedig úgy vélekedett, hogy jó helyen lesz óvoda, iskola, gyermekorvosi rendelő mellett egy hajléktalanellátó intézmény.)

    Tény: egy hajléktalan menedékhelyen egy rászorulóra általánosságban mindössze pár négyzetméter férőhely jut, sajnos. A gúgli légifelvételén és utcaképén meg lehet nézni a nagyobb befogadóképességű szállók méreteit és összevetni az iskolaépülettel:
    http://www.kormanyhivatal.hu/download/1/83/00000/szoc_int.pdf

    Tény: a meglevő hajléktalanszállók nem iskola, óvoda, orvosi rendelő, piac, templom közvetlen közelében helyezkednek el. (Kérdéses, hogy a megvalósítási munkákat megelőzően vajon milyen környezettanulmány, hatástanulmány készült.)

  23. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    Amennyiben tényként akarsz beállítani olyan dolgokat, amik közel sem azok, úgy abba is
    hagyhatjuk!

  24. Tóth kati szerint:

    Mi a f…szért nem Zuglóba viszi a hajléktalanjait?Nyilvánvaló,hogy provokált ez a kretén.Most meg adja az áldozati dumátlEgy tömeggyilkos,el kell ítélni.Megállja a híróság előtt a több emberen ,gondatlanságból elkövetett emberölés.Börtönben a helye.

  25. Horváth János szerint:

    Megjelent a “kultúra”!

  26. csak úgy szerint:

    Az tény, hogy Tóth kati biztosítja a lap magas színvonalát!

  27. pusssh szerint:

    És Horváth János. Ő a legigazibb szinvonal.

  28. Horváth János szerint:

    pusssh!
    Nemrég azt fejtegetted, hogy csak érdemben szoktál megszólalni. Ej,ej.

  29. pusssh szerint:

    Ez abszolút érdemi megszólás volt. (És tudatos nyelvbotlás.)

  30. Horváth János szerint:

    Akkor egészségedre!

  31. pusssh szerint:

    Köszi! Megvan!

  32. Nagyapó szerint:

    Horváth János (szombat – 17:34)4 Nyílt levéllel Vigyori operál, mert az nem hivatalos. A csepeli polgármester viszont VÁLTOZTATÁSI TILALMAT RENDELT EL!
    Ha valamit nem tud, nem a partner a hülye!🙂

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. Qqriq szerint:

    Lassan összeáll a kép, ezért akarták Csepelre költöztetni a Dankó utcai hajléktalanszállót:
    “Szétdobált üvegek, szemét, hangoskodó, olykor verekedő hajléktalanok keserítik meg a Dankó utca környékén lakók életét. Az Oltalom Karitatív Egyesület működtet az utcában éjszakai szállót, népkonyhát, melegedőt, a lakók szerint az ide járók egy része okozza az áldatlan állapotokat. A környékbeliek aláírásgyűjtésbe kezdtek: azt szeretnék elérni, hogy az egyesület szüntesse meg a hajléktalanok ellátásához kapcsolódó minden tevékenységét. Azt szeretnék, hogy rend és nyugalom legyen végre az utcában.”
    https://jozsefvaros.hu/hir/2467/aldatlan-allapotok-a-danko-utcaban

    Szabó Szabolcs ehhez tapsikolt!

  34. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Szombat 7:34. Azt írtam , Borbély ezt előbb is megtehette volna, nem a feszültséget
    fokozni.

  35. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Én is így értelmeztem, csak más oldalról. Vigyori “demokratikusan” egyeztetett saját magával és döntött. Nem nézette át lehetőségeit.
    Borbély polgármester:
    – először megvárta, hogy a hír igaz-e, mert Csepelt nem értesítették
    – utána kellett nézni a jogi helyzetnek
    – megbeszélte – bár nem volt kötelező – a képviselőkkel
    – azután döntött!
    Melyik megoldás a jogszerű/demokratikus és melyik a feszültségfokozó?😉

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. Qqriq szerint:

    Egy liberális politikus és egy hajléktalan eszmecseréje: 😉

Itt lehet hozzászólni !