Tizenöt csepeli háziorvosnak segítenek a koronavírus elleni oltások szervezésében a csepeli önkormányzat munkatársai. Amikor sok oltóanyag érkezik, mindenki beáll dolgozni. Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek is telefonálnak, hívják oltásra a csepelieket.
Ebből lett a vita: a csepeli ellenzékből többen kifogásolták a segítségnyújtást, a Demokratikus Koalíció pedig tiltakozott amiatt, hogy a polgármester és alpolgármesterek még húsvétkor is ezen dolgoztak.
A Csepeli Városgazda Zrt. a hét elején folytatta azokat a munkálatokat, amelyeket a szokásos módon ilyenkor végeznek a kerületben. A Városgazda munkatársai a tervezett ütem szerint haladtak a zöldterületek rendbetételével is.
Mint megtudtuk, a cég kedden elkezdte a Béke téren található járda bontását, ugyanakkor elindult az óvodákban az öntözőrendszerek beüzemelése, valamint a Szent József Otthon előtti park kivitelezési, kertészeti munkái.
Az elkövetkezendő időszakban a csepeli önkormányzat stratégiai partnereinek munkáját mutatja be különböző videókban Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán. Olyan sportegyesületek ezek, amelyek hosszú ideje öregbítik Csepel jó hírnevét. Elsőként a Csepel Utánpótlás Sportegyesület van terítéken.
A Csepel Utánpótlás Sportegyesületet 2015 áprilisában hozta létre az önkormányzat. A cél az volt, hogy megszerettessék a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljék őket, illetve hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak számukra. De fontos az is, hogy a csepeli gyerekek kedvezményesen sportolhassanak úgy, hogy a nehezebb helyzetű családok tehetségeinek támogatást nyújt az önkormányzat.
Április 1-jétől a budapesti átlag szintjére csökkentek Csepelen a politikusok tiszteletdíjai. Borbély Lénárd polgármester április 14-i döntése alapján az így megtakarított összeget a csepeli óvodapedagógusok és a Városgazda közterületeken dolgozó munkatársai kapják meg.
Az önkormányzatokat is sújtják a koronavírusos világjárvány miatti gazdasági hatások, és ez alól Csepel sem kivétel. Borbély Lénárd polgármester döntésére áprilistól a Budapesten megszokott, átlagos szintre csökkent a csepeli képviselők tiszteletdíja.
Azok, akik hatósági házi karanténba kényszerülnek és nem tudják saját, vagy családtagjaik ellátását megszervezni, igényelhetik a HSZI munkatársainak segítségét munkanapokon a bevásárlásban és gyógyszerkiváltásban. Erről írtam alá képviselő testületi határozatot – írja közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester.
„Munkatársaink eddig is nagy erőkkel segítették a COVID-19 okozta károk enyhítését (például idősek ellátásában, a bevásárlás és gyógyszerkiváltás elintézésében, szociálisan rászorulóknak adtunk tartós élelmiszert) és folyamatosan nyújtanak segítséget az igénylőknek.” – tette hozzá.
Videós közleményben tiltakozik Paál Géza, a DK csepeli elnöke azért, mert Borbély Lénárd polgármester segít a koronavírus elleni oltások szervezésében. Még húsvétkor is ezzel foglalkozott – áll a kemény vádak között.
Az ellenzéki pártok előbb megpróbálták betiltani az orosz és a kínai vakcinákat, most az oltási kampányt igyekeznek lassítani. (tovább…)
Karácsony Gergely állításával ellentétben az oltáspártiság a kormánypártiak között a nagyobb. Nem meglepő, hiszen a kormány kezdettől fogva oltáspárti, az ellenzéki pártok viszont kampányt is indítottak a keleti vakcinák ellen. Egészen addig, amíg be nem oltották vezető politikusaikat.
Mint arról korábban írtunk, Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán április 10-én azt írta: „a kutatások szerint a Fidesz táborában vannak többen, akik nem kérték az oltást, az ellenzék elleni politikai támadások nem csak hazugok, de értelmetlenek is” – szögezte, mindeközben ugyanezen bejegyzéséből az is kiderült:
Regisztráció nélküli oltást szorgalmaz az ellenzék, közöttük Karácsony Gergely. Ezzel sokkal nehezebb lenne az oltásszervezők munkája, hiszen több millió olyan embert kellene feleslegesen felhívniuk, kiértesíteniük, akik nem akarnak oltást.
A magyarországi ellenzék előbb a keleti vakcinák ellen hergelt, de most új ötleteik vannak. A főpolgármester szerint „az elmúlt napokban több minden kiderült, ami az eddigi oltási protokoll átgondolását igényelné a kormány részéről.” Ezeket azonban nem részletezte. Elemző cáfolta Karácsony Gergely felvetését, és Ábel Attila csepeli alpolgármester is felhívta a figyelmét pár “apróságra”.
Méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt Sugár Géza, Csepel díszpolgára. Csaknem három évtizede Csepelért dolgozott, úgy ismerte a kerületi óvodákat és iskolákat, mint a tenyerét. Személye maga jelentette a biztonságot az intézményhálózat működtetésében. Az önkormányzati rendezvények, megemlékezések előkészítésének és lebonyolításának hosszú idők óta főszereplője volt. Ketten emlékeznek rá.
Vida István, a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója: „Géza egy untermann volt, a szó valódi és átvitt értemében is. Egy tartó- és fogóember. A tenni és alkotni akaró közösség biztos és megkerülhetetlen pontja.
A koronavírus harmadik hullámában rengeteg a fertőzött, az egészségügy túlterhelt, magasak a halálozási adatok. Ahhoz, hogy leküzdhető legyen a járvány, fontos, hogy minél többen megkapják a védőoltást. Csepelen folyamatosan oltanak. A húsvéti ünnepek alatt lezajlott nagyszabású oltási programnak köszönhetően újabb ötezer ember kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.