Dunai Szigetek blog

Talán az illata miatt, mert létezik az a tipikus Duna-illat, vagy talán a hangja miatt, a hullámok hol lágy, hol őrjítő hangja miatt. Vagy a látvány miatt, ami, ha akár egy pillanatra is, de odavonzza az ember tekintetét. Vagy egyszerűen az ereje miatt, mert Ő az őserő, az ősenergia, ami átjárja minden porcikánkat. A Duna társ.
Társa a magányos embereknek, akik bánatukban, szomorúságukban, könnyeik fogságában leülnek a Duna mellé és elsírják neki bánatukat. Itt meghallgatásra lelnek és talán békességre is. Ülni és kavicsot dobálni, ülni és csak a belső hangokra figyelni, ülni és aztán sírni, ülni és végül nyugalomra lelni. Ha csendesen is, de válaszol. Még ha nem is értjük tisztán. De halljuk, ahogy egyenletesen lüktet mellettünk, majd egyszer csak bennünk is. Mint egy pszichológus, fogja a kezünket és segít minket az úton, segít, mert azért vágyunk rá, azért ülünk mellé, hogy segítséget kérjünk, segítséget kapjunk. Aztán fellélegzünk, s megyünk tovább, ahogy ezt Ő is teszi. (tovább…)