‘Csepel’ kategória archívum

Továbbra is lehet pályázni az önkormányzati lakásokra

2023. október 20. péntek

Csepel.info

Szakemberek cáfolták a Demokratikus Koalíció vádjait arról, hogy lehetetlenné vált a csepeli önkormányzati lakások pályázata, és vissza kell azt vonni. Hosszú, több órás bizottsági ülésen vették végig a pályázati kiírásban szereplő 24 lakást, és döntöttek arról, hogy az önkormányzat fenntartja a pályázatot.

A Demokratikus Koalíció (DK) csepeli szervezete október 13-án közleményben követelte a csepeli lakáspályázat visszavonását, és ugyanezen okból, a lakáspályázat visszavonása miatt kérte Horváth Gyula, a DK csepeli frakcióvezetője a pályázatokkal foglalkozó bizottság rendkívüli ülésének összehívását is. A bizottság október 19-i ülésén cáfolták a DK szakértőjének vádjait, és nem vonták vissza a pályázatot. (tovább…)

Németh Szilárd ismét hamis vádakkal támadja a csepeli polgármestert

2023. október 20. péntek

Csepel.info

Németh Szilárd kettő mondatos posztjából kettő mondat bizonyíthatóan valótlan. Legutóbb azt állította, hogy a polgármester civil szervezete nyert meg egy főzőversenyt – amin semmilyen díjat sem nyert a civil szervezet. A rezsibiztos valójában azért bukott ki a polgármesterre, mert nem kapta meg az önkormányzat vagyonát. 

A Csepel SC túraszakosztálya az 1956-os büszkeségpontnál, ahová a kerület polgármestere, Borbély Lénárd nem engedett be bennünket…” – írta Németh Szilárd egy csoportkép fölé, ám egyértelműen bizonyították, hogy állításai közül egy sem felel meg az igazságnak. (tovább…)

Kiakadt az MSZP-s politikus, mert igazat mondtak róla

2023. október 18. szerda

Csepel.info

Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP politikusát magánokirat-hamisítás, becsületsértés és korrupciós bűncselekmény, konkrétan hűtlen kezelés miatt ítélte el eddig a bíróság. Ám nagyon érzékeny a tényekre. Most azért akadt ki, mert egy civil szervezet jelöltje megemlítette múltjának eme nem túl fényesen csillogó foltjait.

A csepeli MSZP politikusa ezért a Facebookon próbál elégtételt szerezni magának azzal, hogy hazugságnak nevezi a jogerős bírósági ítéleteket. Mi inkább abban segítünk, hogy ne halványuljanak el a tények: (tovább…)

Részben valósul meg a Kis-Duna Liget tervezett fejlesztése

2023. október 18. szerda

Csepel.hu

A Pest Vármegyei Kormányhivatal határozata alapján sajnos nem jöhet létre a Kis-Duna Ligetben az eredetileg tervezett új csepeli pihenő parkerdő és mezítlábas tanösvény – írja a Csepel.hu.

A jogszabályok csapdájába került a helyiek javát szolgáló beruházás, de az önkormányzat nem adja fel, és részben új helyszínen váltja valóra a természetközeli családi élményparkot. Az augusztusi rekorderejű viharban megrongálódott Kis-Duna Liget erdős területének megújításáról pedig egyeztetéseket kezdeményeznek a Kormányhivatallal és az illetékes Erdőgazdasággal. (tovább…)

Világkupa döntőbe jutottak az Island Rock Csepel táncosai

2023. október 17. kedd

Csepel.hu

Az Akrobatikus Rock and roll Világszövetség 2023. október 14-én Ljubljanában, Világkupa fordulót rendezett. 11 ország, több mint 600 versenyzője mérte össze tánctudását, köztük 22-en az Island Rock Csepel sportolói, akik 4 kategóriában szereztek indulási jogot, hogy Magyarországot képviseljék ezen a versenyen.

A magas nevezési létszám miatt, több körben kellett bemutatni a formációknak, párosoknak koreográfiájukat, hogy eljuthassanak a döntőig. Az egyesület versenyzői fantasztikus táncaikkal meggyőzték a pontozókat, így 3 kategóriában is sikerült döntőbe kerülniük.

(tovább…)

Illegális szemetelőket és teherautósokat fogtak a csepeli közteresek

2023. október 17. kedd

Csepel.info

Hároson akcióztak a hétvégén a csepeli közterület-felügyelet munkatársai. A temető környékén a kis utcákba behajtó kamionokat és más, súlykorlátozásba eső teherautókat bírságoltak, de illegális szemetelőket is fogtak – értesült a Csepel.info.

A közterület-felügyelet munkatársai nyáron több mint száz hatósági jelzés nélküli vagy elhagyott autót is összeszedtek. A Csepeli Piac és a Csepel Plaza egyirányúsításánál ugyanakkor csak figyelmeztetik az autósokat a megváltozott szabályokra.

Ilyen volt a Csepeli Sörfesztivál

2023. október 16. hétfő

Csepel.hu

A hagyományőrzés mellett a szórakozás és a kikapcsolódás – jelen esetben a sörözés – is ugyanilyen fontos szerepet kap.

A Sörfesztbál, az igazi táncos mulatság 18 óra után vette kezdetét, amelyen a Csepeli Lustige Musikanten zenekar Kaltenecker Gábor vezetésével egészen este 11 óráig gondoskodott a jó hangulatról.

(tovább…)

Óvodás vetélkedő a Tamariska-dombon

2023. október 15. vasárnap

Csepel.hu

Hirholczné Faragó Tünde, a Csodakút Egyesített Óvoda igazgatója köszöntőjében kiemelte, a csepeli óvodák számára nagyon fontos a természetvédelem, a természetkultúra. Mindez pedig a Tamariska-domb közelében a legjobban átélhető a gyerekek számára ‒ tette hozzá.

Borbély Lénárd polgármester hangsúlyozta, nagy öröm, hogy idén is sor kerül a környezetvédelmi programra. A Fenyves Tagóvoda a Tamariska-domb közelsége miatt a legkedvezőbb, legszebb természeti adottságokkal bír.

(tovább…)

Magyar Népmese Napja

2023. október 15. vasárnap

Csepel.hu

Az Összetartozás Háza – Trianon Emlékkiállítás e jeles napon idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Népmese Napját.

A magyar mesék gazdagsága, sokszínűsége megjelent a változatosan összeállított programokban is.

(tovább…)

Gondosóra a 65 év felettieknek

2023. október 14. szombat

Csepel.hu

Régóta probléma, hogy az egyedül élő idős ember, ha bajba jut, nem kap azonnal segítséget. Ezzel az ingyenes jelzőkészülékkel a segítség egy gombnyomásra elérhető. Ez a program igazi mérföldkő az idős szeretteink iránti törődés és gondoskodás terén. Regisztrálni a következő oldalon tudnak: gondosora.hu

További részletekkel kapcsolatban, kérjük, hogy forduljanak a csepeli önkormányzathoz, illetve a Humán Szolgáltatások Igazgatósága illetékes munkatársaihoz.

(tovább…)