Mindjárt itt a nagy bumm: kora délután felrobbantják a VITUKI egykori toronyházát a szigetcsúcsnál.
Bár területileg nem Csepelen van (volt) a VITUKI épülete, azért minden csepelit érzékenyen érint a megszokott látkép változása. Most egy másik ilyen nagy változásra emlékezünk, ami öt éve volt, csak a Gubacsi hídnál.
A Csepeli Hírmondó karácsonyi összeállításában megkérdeztek néhány ismert csepeli személyiséget, hogy tölti az ünnepeket. Sorozatuk első részében Barka Emese Európa-bajnok birkózó, Csepel díszpolgára mesélt.
“A párommal még nem szerveztük meg pontosan, hogyan töltjük a karácsonyt, és várjuk a kormány döntését is a járványügyi intézkedésekről. Ráadásul folyamatosan edzőtáborban vagyok, készülök a december 12-20-a között, Szerbiában megrendezendő világkupa versenyre.
Ma látjuk utoljára élőben a VITUKI egykori székházát – a Google térképén még egy-két évig marad
Nyáron nyújtott be országos népszavazási kezdeményezést Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő a ferencvárosi Duna-partra tervezett atlétikai stadion építése ellen. Bár a Nemzeti Választási Bizottság első körben elkaszálta a kérdést, végül a Kúria néhány héttel ezelőtt kimondta, hogy mégis lehet népszavazást tartani az ügyben.
Az önkormányzati választások előtt még stadionstoppal kampányoló ellenzék azonban a győzelem után kiegyezett a kormánnyal, hogy megépülhessenek a tervezett sportfejlesztések – írja az Index. A fejlesztések útjában álló, mára lepusztult VITUKI székházát most csütörtökön robbantják fel, utat adva ezzel az építkezésnek. (tovább…)
Csütörtök reggel már újra működött a Csepel Plaza automatikusan nyíló ajtaja – értesült a Csepel.info.
Annak ellenére volt sokáig működésképtelen a parkoló felől nyíló bejárat, hogy a vírusveszély miatt kifejezetten sokan örülnek annak, ha nem kell a több ezer ember által megfogott ajtóhoz nyúlni. A kiírást, hogy az ajtó rossz, mindenesetre még nem vették le róla. Talán még nem biztosak abban, hogy a javítás sikerült… – írta olvasónk.
Hamarosan vádat emelhetnek azzal az 53 éves D. Vilmossal szemben, akinek a kutyája májusban rátámadt egy gyerekekkel sétáló anyukára Csepelen. A harapások miatt a 12 éves kislány súlyos, a 16 éves lány és az anyukája pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
Elindult a Budapesti Atlétikai Stadion építése, a projektben a VITUKI eddig ipari területenként ismert telepének és Duna-parti területének rehabilitációja, valamint a főváros számára egy új, nyitott sport- és rekreációs közpark valósul meg – közölte a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. beruházási ügynökség szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a 2023. évi atlétikai világbajnokságra megépülő Nemzeti Atlétikai Stadion kivitelezésével összefüggésben robbantásos technológiával bontják el a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ toronyházát december 10-én. (tovább…)
Az elmúlt napokban több hír is napvilágot kapott, mely szerint mintegy 300 millió forint támogatás érkezett a magyar kormánytól Csepelre. A hír igaz, de közben olyan hírek is elterjedtek a különböző hírportálokon, hogy a pénzt az önkormányzat azért kapta, mert a kerület vezetése fideszes. A helyzet azonban egészen más.
Mint a Csepel.hu-tól megtudtuk, a Magyar Kormány határozatban döntött arról, hogy Csepel lakás-és helyiséggazdálkodási feladatainak támogatására 300 millió forint összegű támogatást biztosít az önkormányzatnak.
Legendás énekesnőt igazolt Szanyi Tibor (64) pártja – írja a Blikk. Pál Éva (68), a Neoton Família egykori tagja indul Csepelen az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) színeiben a 2022-es országgyűlési választásokon.
A Csepel.info információi szerint Szabó Szabolcs támogatottsága Csepelen és Soroksáron gyakorlatilag elhanyagolható, csak akkor szavaznának rá, ha ő lenne ismét az egyetlen választási lehetőség az ellenzéki oldalon. Bár az egy jelöltre szavazás tekintetében az ellenzéki pártok szavazói egyelőre egységesek, Szabó pozícióját szinte bármelyik ismertebb ellenzéki át tudná venni. Kivétel ez alól a Szenteczky által támogatott Bangóné Borbély Ildikó, őt ugyanis még Szabónál is kevesebben tartják alkalmasnak a közös jelöltségre. Az alábbiakban a Blikk cikke olvasható.
A Csepeli Mentőalapítvány most decemberben ünnepli 6. születésnapját. Ennek alkalmából kampányt indított, és szeretne a csepeli és környékbeli vállalkozások, magánemberek segítségével összegyűjteni 30 millió Forintot, egy vadonatúj speciális mentőautóra.
Az új autó mozgó intenzív osztályként fog működni, olyan felszereltséggel, mely az országban ritkaság számba megy. A mentőautó a régió mentési feladatainak ellátásában teljesítene szolgálatot.