Plágiummal vádolták, miután leírta honnan idézett
Csepel.info

Visszalépett Balogh Gábor a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola igazgatói pályázatától, erről nyilatkozatban értesítette a Csepel.info hírblogot. Az intézmény februári átvilágítása során gazdaságtalan működést és indokolatlanul magas személyi költségeket tártak fel, melyet egy szűk, három fős iskolai vezetés vesz fel. Új igazgató kinevezésével nem csak a működés gazdaságossága, de az iskola fennmaradása is biztosítható lett volna. Ez azonban személyes érdeket sértett.
Balogh Gábor az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójaként sokak szerint egyértelműen bizonyította, hogy képes lenne az önkormányzati intézmény pénzügyi rendbetételére, alapítványi és pályázati pénzek bevezetésére. Pályázatát több forrásból állította össze, melyeket gondosan megjelölt a pályázat mellékletében. Azonban éppen ez lett a veszte, ugyanis emiatt a politikában most divatos plágiumváddal illették, majd – állítása szerint – módszeresen lejáratták. Balogh Gábor ezek után küldött nyilatkozatot a szerkesztőségünknek, melyben bejelentette, hogy visszalép. (tovább…)