Előkerült az egyetemen Gyurcsány sógorának szakdolgozata

MTI, Index

A Hír TV tudósításához kattintson a képre

A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata – írta csütörtökön a Pécsi Újság. A hírportál beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben. A Pécsi Újságnak csütörtökön több forrás is megerősítette ezt, de a portál azt írta: mindannyian hozzátették, szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy nem nyilatkozhatnak, mivel a PTE feljelentése miatt nyomozás indult az ügyben.

Az egyetem sajtóreferense, Kottász Gergely se megerősíteni, se cáfolni nem kívánta a szakdolgozat megtalálásáról szóló értesülést. Az ügyről az egyetem addig nem ad információt, amíg be nem fejezi a munkát a diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság, amelynek szerdán bővítették ki a hatáskörét. A tényfeltáró bizottságnak szerdától számítva harminc nap áll rendelkezésére a munka befejezésére.

A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta.

Rozs Szabolcs szakdolgozatának otthon őrzött példányát a múlt héten mutatta be a Hír TV, Gyurcsány Ferenc azonban megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét, mondván, hogy az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: elképzelhető, hogy azt az ő “ellopott” szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el.

A korábbi kormányfő a Hír TV kérdésére azt mondta: valószínűleg olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát, és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.

A Hír TV vasárnap este újabb riportfilmet szentelt az ügynek, ebben már azt állítva: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat több ponton egyezik volt sógoráéval. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágiumgyanút. Mint elhangzott, több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek – még az oldalszámozás alapján is – megegyeznek a Rozs Szabolcs munkájában fellelhető hiányosságokkal. A televízió riporterei Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát olvasva úgy látták, az olyan, mintha Gyurcsány sógorának, Rozs Szabolcs disszertációjának első 35 oldalára vonatkozna.

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt főiskolai szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállmtiapítani.

Gyurcsány Ferenc május elsejei beszédében képtelennek nevezte a plágiumvádat, és azt közölte: nemcsak az egyetemen őrzött szakdolgozatának eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerda este az ATV-nek adott interjúban nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy másolta-e a szakdolgozatát vagy annak egy részét. Úgy fogalmazott: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát.

Kitért arra is, hogy a plágium csak úgy bizonyítható, ha két dolgozat megegyezik, mivel azonban mind az ő diplomamunkája, mind egykori sógoráé, Rozs Szabolcsé eltűnt a pécsi egyetemről, az ügyben csak sejtetni vagy gyanúsítgatni lehet. Megnyugtatónak nevezte ugyanakkor, hogy a PTE kiterjeszti az intézményben és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét, így a testület az ő szakdolgozatának eltűnésével és az azzal kapcsolatos plágiumgyanúval is foglalkozik majd. Szerinte tisztességes és hiteles vizsgálatot csak az egyetem folytathat arról, hogy az ellene felhozott vád igaz-e, bizonyítható-e.

Forrás: MTI, Index

21 hozzászólás “Előkerült az egyetemen Gyurcsány sógorának szakdolgozata” bejegyzésre

  1. Té-Gé szerint:

    Mik vannak!!! 🙂
    A tegnapi ATV-s “beszéde” után ez annyira meglepő. 🙂
    Beszarás már ez az ország!

  2. Dr. grün szerint:

    Annyi haszon van belőle, hogy legalább már a sógor tisztázta magát! ))) 🙂 (((

  3. csaba péter szerint:

    Érdekel ez még valakit?
    Ez is csak egy fideszes figyelem elterelő pótcsont rágás.

  4. Vátesz szerint:

    Aki kardot ránt, kard által vész el! Gyurcsány ezt tette Schmittel, ő is megérdemli a sorsát. Ő azóta bukott ember, amióta az eszes parasztgyerek az általa generált miniszterelnök-keresősdivel kibillentette az MSZP pártelnöki székéből. A nevetségesség öl.

  5. Té-Gé szerint:

    Megjött ész.

  6. prof. em. Dr. islander szerint:

    “Beszarás már ez az ország!”

    csak ebbe mi meg beledöglünk…

  7. Vátesz szerint:

    Hadd hulljon a férgese!

  8. Té-Gé szerint:

    Hulljon! 🙂

  9. Mangó szerint:

    Kíváncsi vagyok még hány politikában szereplő ember múltját rángatják elő? Sajnos ezek a “fontos” események csak elterelik a figyelmet az ország kül- és belpolitikai problémáiról. Gyurcsány enélkül is rég lejárt lemez volt.

  10. Etikus szerint:

    pecsiujsag.hu/pecs/hir/egyetem/egyetem-koltai-denes-feljelentest-tesz-az-ot-ert-hamis-vadak-miatt/kommentek

    “37. a cikkhez.. – 2011. december 03. szombat 10:55
    Diplomagyár + komcsisüllyesztő (..hogy ne mondjam: komcsimentő, vagy: -temető..)”

  11. Etikus szerint:

    Egy érvelő véleménye, testközelből:

    “29. régi egyetemi ember – 2011. november 23. szerda 22:53

    Tisztelt és kedves pécsi polgártársaim! Nagyon nehéz részemre higgadt és nyugodt kommentet írni erről az emberről! Ötven éve ismerem, tudom ki ő, tudom, mit müvelt ********, tuidom hogyan akarta *********, és tudom, hogy miket művelt anno a KISZ, a Pártiskola, az MSZMP egykori Első Titkári poziciójában! Édes Jó Istenem, ez az ember a Pécsi TUDOMÁNYEGYETEM egyik jelenlegi vezetője, dékán, a szenátus tagja. Ez elképesztő! Kataszrófális! Erkölcsi fertő! A pokolban az ördögök ehhez képest kisbölcsödés szüzlányok!!
    Ha a PÉCSI EGYETEM RÉGI VEZETŐI pl.: Ernszt, Szenthágotai, Ángyán, Flerkó Béla bácsi és a többiek tudnák, hogy ez az ember az egyik vezetői utód, akkor horror módjára kiugranának a sírjukból! Szóval ez egyszerűen borzasztó. Hogy lehet kedves dini barátunk még mindig dékán. Ha Magyarország szégyen tizenkét pontját kéne leírni a dini dékán be kellene, hogy kerüljön. Nem szeretek kommentelni, de sajnos ezt nem bírom kihagyni. Szégyen ez 2011-ben Pécsnek, Magyarországnak, sőt Európának is. Remélem a Fidesz átveri az MSZMP vezetőkre vonatkozó elitélési törvényt, akkor *******, mint a torkos borz. Bár, már dinasztiát csinált, de azt is el lehet tőle venni, volt már ilyen a komcsinál is.
    ********, meg az ördögöket a pokolban! Hol van neked bármihez is jogod? Remélem, mint a legszebb magyar népmesékben a nem jó egyén elnyeri végső büntetését. Ez az ember az élete során mindig kaszált magának, s most még mindig a dékáni székben ül. Hogy lehet ez a XXI. század Magyarországában? Szóval rend kéne!! A Jobbikra fogok szavazni!! Érted kedves dini!!”

  12. robi szerint:

    Gumicsontnak a történet kiváló, akárcsak a Vörös Csepel.

    Olyan, mint sok gyógyszer: nem használ, de nem is árt.
    Figyelem elterelés, a semmittevésről. a sok ostoba nem fogja fel, hogy egy bukott embernek nincs hová buknia: a parlamentből nem fog önként kiszállni, mert jelen pillanatban törvény nem kötelezheti rá.

    De ez ne zavarja az “eszes” parasztgyerekeket!

  13. Rend szerint:

    Ha plagizált bukjon, de az is aki az állami földek 77 %-át Fidesz közeli cégekhez juttatja, és az is aki 100 milliárd forintot tol a fociba amikor kórházaknak, orvosoknak nem jut pénz.

  14. Etikus szerint:

    Nem lepődtem meg azon, hogy az “érdekeltek és tábora” mennyire eltudott hallgatni az 5:23-as, és az 5:25-ös bemásolt érvelésen. Hallgatás a részükről egyetértés, de lehet ismeretük is a “nagyszerű folyamatokról.” Hát igen így is lehetett? Szerezni!
    Azt gondolom igen csak sokan bajban lennének, alkalmasint. S van aki ezt a “szépreményű” felsőoktatást védelmezi, óvja az esetleges “szétverésétől,” tudálékos hozzászólásaival, talán ő is érintett? Hát ilyen oktatásra semilyen szinten nincsen szükség!
    Miközben súlyos milliárdok folynak e területre, a költségvetésből.

  15. magyar baka szerint:

    Ah! Micsoda űr és ásítás!… A szégyentelenek kínos csöndje… – Úgy látszik, ezúttal nem csak GyF bukott le végérvényesen…

  16. Etikus szerint:

    00:02

    Valóban a Palika esetében oly nagy hangon erkölcsről prédikálók tábora, szinte betojt mostanság. Gondolván, talán őket is utolérheti a végzetük! Rájuk férne!!!
    Igazad lehet: igen-igen sokan érdekeltek valamilyen “fokon!”
    A lavina elindulna, akkor nem csak a törvénytelenül pluszban felvett pedagógus fizetésről, csalásról beszélhetnénk. A “megszerzett fokozatok” (s nem elértekre gondolván) mellett, hasonló lehet a nyelvet (ket) beszélők esetében is? + díjazás, + egyéb, vajon ezek nem csalással juthatnak többletjövedelmekhez?

    Ez a CSÖND ÉVE VOLT, LEHET, HOGY ÁTKAROLT, GYERE HÁT NE LÉGY TE IS BOLOND…..

  17. ebihal szerint:

    Etikus!
    Normális ember egyszer elmondja a véleményét és kész, de úgy látszik élvezitek a
    gumicsontot, jó szórakozást!

  18. Etikus szerint:

    18:00
    Semmit sem értesz az egészből! Sajnálom hogy sokan így gondolkodnak, ahogyan Te is. Az érintetség okán? Talán igen talán nem. Mindkettő súlyos, mert a bűn az bűn.
    No, de ez nem más mint a több évtizedes szó szerinti hülyítés eredménye. Hogyan gondolod, hogy a társadalom morálisan megújuljon, amikor a sumákra épített eredmények, vélemények, viselkedési formák a meghatározóak, közben rohad az egész világ. Éppen ezekért, mert minden aljas disznóságokat elfedünk, és nem akarjuk tisztába tenni. Mi több balga módon sokan igyekeznek sokféleképpen, azt “megmagyarázni, embereket negatív szemlélet irányába” befolyásolni. Hát ebből aztán tényleg nem kér az emberiség, mert hazugságra épített az egész. Súlyos gonoszkodásokkal füszerezve, amely a biztos pusztulásba vezeti az emberiséget. Nézz végig a nyomor hihetetlen gyorsasággal terebélyesedik a világban, s ennek tapsoltok? Ezt védelmezitek? Térjetek már észhez, és szálljatok magatokba! Ezeket a kaotikus folyamatokat akarjátok a jövő nemzedékére örökül hagyni. Tudod, ilyen és hasonló vélemények a leginkább elkeserítőek, de nem számomra, mert az egyetlen egy kiútnak a helyes megoldóképletét ismerve, nem adom fel, és teszem a dolgomat, mind azt amit tennem kell. Hidd el nem magamtól, és legfőképpen nem magamért!
    Minden bajnak forrása a multból ered, amelyet szinte képtelenek vagyunk, vagy szándékosan azt nem is akarjuk renbe tenni. Ez az alapvető dezinformált gondolkodásmódnak a mozgatórugója. Egyszer tisztába kellene már valamit tenni! Legalább egy dolgot, hogy lehessen építkezni. Addig reménytelen az egész, amelyben sajnos igen sokan érdekeltek, hogy minél nagyobb legyen a káosz, gond, szegénység, kiszolgáltatottság és így tovább. Ez a ti jövőtök? Hát erre azt mondom, hogy ilyen erkölcstelen gondolkodásra, cselekvésre, nincsen szüksége a valamit is adó társadalomnak, de legfőképpen a felnövekvő generációnak!

  19. Etikus szerint:

    Még valamit!
    Nézd meg kik nyilatkoznak “gumicsontra” hivatkozva! Azok akik nem akarják vagy nem tudják az alapvető minimális erkölcsi írott és íratlan szabályait, törvényeit betartani.

    És ami rendkivül fontos!
    Igenis állandóan, és folyamatosan beszélni s legfőképpen személyes példát mutatni kell mindenkor, és mindenütt. Születéstől a halál beáltáig, minden normális embernek, kötelessége!!!!!!!!

  20. robi szerint:

    T. Etikus!
    azt írod: “Egyszer tisztába kellene már valamit tenni! ”

    Kiktől várod?
    – akik futni hagyták a címszereplőt ( komédiává züllesztve az elszámoltatást), helyette a róla szóló bulvár hírekkel szórakoztatják az arra fogékonyakat?
    Ez neked az őszinte szembenézés?

    – akik nem vállalták a parlamentben a múlt őszinte feltárását és továbbra is szőnyeg alá söpörték az ügynökkérdést?
    Neked tán ez az őszinte szembenézés?

    -Még valami:
    azt írod: “Nézd meg kik nyilatkoznak “gumicsontra” hivatkozva! Azok akik nem akarják vagy nem tudják az alapvető minimális erkölcsi írott és íratlan szabályait, törvényeit betartani.”
    Óriási tévedésben vagy.

    Ismeretlenül címkézel hazug módon ( ez sajnos téged minősít) olyan hozzászólókat, akik törvényes rendet szeretnének. Őszinte tényfeltárásokat és jogkövetkezményeket, nem pedig irka-firkákat a vizsgálatok előtt.

    Ha a Vörös Csepel egy összegző mű lenne a jogi eljárásokat követően, akkor magam is megköszönném, mert lezárt egy korszakot, amit a bíróságok hitelesítettek.

  21. ebihal szerint:

    Etikus!
    Amit leírtál, arra mondhatnám, hogy sok igazság van benne, DE, amennyiben az egész
    oldalt elolvasom, kiderül, hogy elég egyoldalúan látod a világot.

Itt lehet hozzászólni !