Magyarepitok.hu
A Laterex végezheti el a csepeli gimnázium teljes körű korszerűsítését.
Csepel.hu
Két évvel ezelőtt a csepeliek újfent bizalmat szavaztak Borbély Lénárd polgármesternek az önkormányzati választáson. A járvány azóta sok dolgot felülírt, megnehezített. A védekezés, a csepeli önkormányzat által biztosított pneumococcus elleni védőoltások is sokba kerültek. De megérte költeni rá. A kerületi fejlesztések sok esetben megcsúsztak, ám nem állnak le. Megépítették a Görgey iskola helyére az új parkot, újraépítették a Napközis tábort, elindult a nagyszabású iskolafejlesztési program, folytatják az útépítéseket. A fővárossal komoly nézeteltérések vannak, de a kormány igyekszik pótolni a megszüntetett fővárosi fejlesztéseket is.
Borbély Lénárd polgármesterrel beszélgettünk.
Csepel.hu
Idén két csepeli mérnökhallgató részesül ösztöndíjban, akik a polgármesteri hivatalban Morovik Attila alpolgármestertől és Ambrovics Dénes, a Csepeli Mérnök Hallgatók alapítványának kuratóriumi elnökétől vehették át a támogatást október 18-án. A pályázat alapján Bencze Márton és Dankó Péter kapott anyagi hozzájárulást a tanulmányaikhoz az Alapítványtól.
Érdemes tudni: a Csepeli Mérnökhallgató Alapítvány önkormányzati forrás segítségével finanszírozza a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő csepeli mérnökhallgatók ösztöndíját.
Okosipar.hu
Új erősáramú szaktanteremmel bővült a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, a termet a BKSZC a Legrand Magyarország Zrt.-vel közösen alakította ki.
Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a szaktanterem átadásán elmondta, a szakképzés, a gazdaság területén olyan nagy léptékben haladnak a fejlesztések, valamint olyan gyorsan változik a technológia és a technika, hogy az iskolák ezzel képtelenek lépést tartani. Ezért szükséges, hogy a vállalatok hozzák be az iskolákba a tudásukat.
Csepel.info
Csepel.hu
„Örömmel fogadtam a hírt, hogy 100%-os kormányzati támogatással 87 vidéki birkózó kollégiumi szállását sikerült megoldani Csepelen, egy már működő kollégiumban. A támogatásnak köszönhetően 45 szoba felújítására került sor, így kerületünk ismét gyarapodott! Köszönjük!” – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán annak kapcsán, hogy átadták a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Kollégiumának felújított épületét, amelyben negyvennégy vidéki birkózó egyesületből nyolcvanhét birkózó is helyet kap.
„Ennél még jobb hír, hogy ezeket a kollégiumi szálláshelyeket úgy sikerült kialakítani, hogy a csepeli Kis-Duna partot nem kellett beépíteni, ezzel sikerült megvédeni” – fogalmazott a hír kapcsán a polgármester. (tovább…)
Csepel.hu
Szeptember elsejétől 380 tanuló veheti birtokba a megújult Mátyás Király Általános Iskolát, ahol tegnap tartották a központi tanévnyitó ünnepséget. Az idén 82 éves intézményben Juhász Katalin intézményvezető nyitotta meg a 2021/2022-es tanévet.
A Csepeli Gyermeksziget Program keretében, az iskolafelújítási projekt újabb állomásaként felújított iskola teljes beruházása közel 390 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg – közölte Borbély Lénárd polgármester beszédében. (tovább…)
Csepel.hu
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a veszélyhelyzetre tekintettel az idei tanévben az általános iskola első osztályát megkezdő csepeli gyermekek részére igényelhető 15.000 Ft értékű iskolakezdési utalvány átvételére méltányosságból póthatáridőt biztosít.
Csepel.hu
Teljes mértékben önkormányzati forrásból, mintegy 390 millió forintból újul meg a Mátyás Király Általános Iskola – tudta meg portálunk. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében a kerületi önkormányzat tovább folytatja az iskolafelújítási programot.
Első körben a Herman Ottó suli újult meg tavaly, most pedig Mátyás iskolával folytatódnak a munkálatok.
Csepel.info
A napközis tábor helyszíne a Tamariska Cserkészház, a programokat (cserkészjátékok, számháború, kézműves program, kenuzás, bográcsozás, stb.) cserkész őrsvezetőink, középiskolás fiúk és lányok vezetik. A gyerekeket reggel 7 órától várjuk és 17 óráig tudnak értük jönni. (tovább…)