‘Életmód’ kategória archívum

Egymásra hangolva: A Házasság hete Csepelen

2013. február 16. szombat

Csepel.hu

Magyarországon február 10-17. között a Házasság hete rendezvénysorozatot immár hatodik alkalommal rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A Bálint nap köré szerveződő nemzetközi mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét és segítséget nyújtson párkapcsolati vagy gyermeknevelési problémákban.

Csepelen a Béke téri Jézus Szíve Templom hittanterme adott otthont február 15-én a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Csepeli Csoportja Házasság hetéhez kapcsolódó rendezvényének.

(tovább…)

Influenzajárvány: sokkal rosszabb is lehet

2013. február 12. kedd

MNO

A meleg teleket követően hamarabb kezdődik a következő évi influenzajárvány, amely súlyosabb is lesz – mutatták ki amerikai kutatók.

A 2012–13. évi influenzajárvány szokatlanul korán – már decemberben – elkezdődött az Egyesült Államokban, és az átlagosnál sokkal több emberre terjed ki. Az Arizonai Állami Egyetem kutatói az okokat keresve összefüggést találtak a klímaváltozás és az influenzajárvány korábbi megjelenése között. A szakemberek 1997-től napjainkig áttekintették az influenzajárványok adatait és egybevetették az időszak időjárásának alakulásával.

(tovább…)

Magyar mangalica Amerikába

2013. február 8. péntek

TV2 Tények

Erdei gombás mangalicasültet, mangalicatöpörtyűt, mangalicás csokoládét is lehet kóstolni a vasárnapig tartó  Budapesti Mangalica Fesztiválon. Kismalacokat is vittek a fesztiválra, infralámpával melegítik őket a hidegben.

Már délelőtt annyian voltak, hogy alig fértek el az árusok sorai között. Az amerikai nagykövet, Eleni Kounalakis is megnézte a fesztivált. Két hónapja az Egyesült Államokba is lehet magyar mangalica húst vinni, így több amerikai ismerheti meg a mangalicát.

Sikeres a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület és a csepeli önkormányzat együttműködése

2013. február 6. szerda

Csepel.hu

Sikeres a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület és a csepeli önkormányzat együttműködése

Nagy sikere van Varga Norman csepeli díszpolgár különleges előadássorozatának, melyet 2012-ben indított útjára Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának segítségével. A sportoló tavaly óta járja a csepeli iskolákat, ahol „Mutasd meg Te is mire vagy képes” elnevezéssel szemléletformáló előadásokat tart fiataloknak.

(tovább…)

Tarlós szerint rosszat akarnak a hajléktalanoknak a korlátbontók – videó!

2013. február 4. hétfő

Index

Ilyen volt…

…ilyen lett (fotó: Index)

A főpolgármester szerint, akik a hajléktalanokat arra inspirálják, hogy ne menjenek be az ellátó intézményekbe, azok az érintettek ellenségei.

Tarlós István hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában az MSZP és a DK aluljárókkal kapcsolatos állásfoglalására, illetve akciójára utalva azt mondta: azok bontogatják a korlátokat, akik évtizedeken át nem oldották meg a hajléktalanproblémát. Szerinte a főváros milliárd körüli összeget szánt az ellátó hálózat bővítésére, fejlesztésére, gondoskodik az érintettek élelmezéséről, biztonságáról és foglalkoztatja őket. (tovább…)

Tarlós: a többségnek is vannak emberi jogai

2013. február 2. szombat

Mno.hu

Nem értek egyet az ombudsmannal, mert nemcsak a hajléktalanoknak, hanem azoknak is vannak emberi jogaik, akik nem emberi ürülékben lépkedve, elviselhetetlen bűzben kívánnak közlekedni. Folytatjuk a rendteremtési programunkat – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tarlós István.

Nem értek egyet az ombudsmannal, mert nemcsak a hajléktalanoknak, hanem azoknak is vannak emberi jogai, akik nem emberi ürülékben lépkedve, elviselhetetlen bűzben kívánnak közlekedni. Folytatjuk a rendteremtési programunkat – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tarlós István. A főpolgármester a hajléktalanügyben az elmúlt hetekben indított jogvédő, nemegyszer jogsértő akciókra reagálva elmondta: ma már egy fedél nélküli bátran bemehet egy szállóra, nem kell félnie, hogy összeverik vagy ellopják kevés értékét. (tovább…)

Meghívó: Az egészségkárosító szálló por csökkentésének lehetőségei

2013. január 31. csütörtök

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

A Királyerdei Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt és barátait a Levegő Munkacsoport “Az egészségkárosító szálló por csökkentésének lehetőségei” című kiállítás megnyitójára.

Időpont: 2013. február 8, péntek 18.00 óra

Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház (1213 Budapest, Szent István út 230.)

A kiállítást megnyitja: Németh Szilárd polgármester és Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke

(tovább…)

Lukra futottak: ők vitték haza a tízmilliókat

2013. január 30. szerda

Ön szerint mire költötték jutalmukat a csepeli politikusok?

Szenteczky János MSZP-elnök, frakcióvezető 11,5 milliót seperhetett be előprémium és prémium címen 2009-2010 között – ráadásul a munkáltatója engedélye nélkül

Azok költötték egymás jutalmazására a csepeli közpénzeket, akik a másikat éppen ezzel vádolták. Ráadásul jellemző módon pont az a politikus követeli a legjobban az elszámolást, aki a legtöbbet, 11,5 millió forintot markolt fel a fizetésén felül másfél év alatt – derült ki egy csepeli pengeváltásból. Meglepődtek?

“Könnyű a hazugság magvait elvetni, hiszen egymás megjutalmazása valóban szokás volt Csepelen, és valóban több, mint 100 millió forintot osztogattak el így a politikusok” – írta többek között Ábel Attila fideszes alpolgármester azokra a vádakra, melyeket Szenteczky János MSZP-elnök és frakcióvezető is megfogalmazott egy nyílt levélben. Mint kiderült azonban, az arcpirítóan sok közpénzt kivétel nélkül az MSZP-s kormányzás idején, 2010 októbere előtt fizették ki egymásnak jutalom formájában a politikusok. Az önkormányzati választások óta jóval alacsonyabbak a kerületi vezetők fizetései, jutalmazás pedig egyáltalán nem volt közöttük – hívta fel a tényekre az ellenzéki politikus figyelmét az alpolgármester.

A Csepel.info új szavazása: Ön szerint mire költötték jutalmukat a csepeli politikusok? (tovább…)

Influenza: így küzdenek ellene

2013. január 30. szerda

MNO

Illusztráció

Országos népegészségügyi kampány indult az influenzás megbetegedések terjedésének megelőzése érdekében, amelyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mellett több közlekedési vállalat is részt vesz.

A védőoltás, az alapos kézmosás és a megfelelő fertőtlenítés fontosságát hirdető kampány indulását kedden, a Volánbusz népligeti állomásán jelentették be. Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője elmondta, hogy Európa-szerte s azon belül a közép-európai térségben is egyre nagyobb az influenzaszerű megbetegedések aránya.

(tovább…)

Fogyasztóvédők a termékbemutatókról: Vigyázat, csalnak!

2013. január 25. péntek

Csepel.hu

Ki ne hallott volna már a termékbemutatókról? Általában szórólapokon, telefonon invitálnak egy árubemutatóra, ahol ajándékokat, ingyen ebédet ígérnek, de vigyázat: sokba kerülhet ez nekünk!

Egy megtévesztett asszonyra például egy porszívót sóztak rá 25 ezer forintért, ami még rendben is lett volna, de kiderült, hogy valójában 200 ezret követelnek rajta. Egyebek mellett ilyen esetekről számolt be Fülöp Zsuzsa, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője. (tovább…)