‘Történelem’ kategória archívum

Áder János: 1848. március 15-e modern politikai nemzetünk születésnapja

2014. március 15. szombat

Hirado.hu

1848. március 15-e modern politikai nemzetünk születésnapja

A modern politikai nemzet születésnapjának nevezte 1848. március 15-ét a köztársasági elnök a Veszprém megyei Békáson elmondott ünnepi beszédében szombaton, a Hollán Ernő szabadságharcos hadmérnök tiszteletére rendezett megemlékezésen.

Áder János szavai szerint Hollán Ernő olyan hazafi volt, aki tudta, hogy a nemzet felemelkedését a nemzetet alkotó egyének cselekedetei biztosítják, ebből születik minden nagy közös teljesítmény. “Ha az ország polgárai erős nemzetet alkotnak, az az egyének lehetőségeit is megsokszorozza” – jelentette ki.
(tovább…)

Székely szimbólumok régen és ma

2014. március 15. szombat

Csepel.hu

Székely szimbólumok régen és ma

Székely szimbólumok régen és ma címmel tartott előadást Mihály János székelyudvarhelyi történész a Csepel Galériában március 14-én. Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő köszöntőjében azt emelte ki: nemcsak Budapesten, hanem a vidék Magyarországán és a határokon túl is létezik a magyar nemzet, amelynek tagjait összeköti a közös nyelv, a jelképrendszer és a hasonló lelki tartás. Erdély is a magyar nemzet része, ahol honfitársaink éltek és élni fognak sokáig.

Mihály János arról beszélt, hogy a székelység az 1989-es forradalom után kezdett el behatóbban foglalkozni szimbólumaival, amelyeknek a története hosszú évszázadokra nyúlik vissza. 2009 után munkacsoport jött létre a tudományos kutatásra, s ennek eredményeképpen születtek meg a tanulmánykötetek. Tervezik, hogy az eddig megjelent három könyvet románul is kiadják. Azóta vándorkiállításokon és előadásokon ismertetik a székelység régi és mai jelképrendszerét.

(tovább…)

Március 15. – Ünnepi programok Budapesten

2014. március 14. péntek

Csepel.hu

Március 15. - Ünnepi programok Budapesten

– 9.00 Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonása a Kossuth téren

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonása a megújult Kossuth Lajos téren.

A ceremóniát követően ünnepi menet indul a Múzeumkertbe.

– 10.00 Megemlékezés a Múzeumkertben

Ünnepi beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A megemlékezést követően ünnepi menet indul a budai Várba.

– 10.00-17.00 Családi programok a Budai Várban

A nemzeti ünnep alkalmából hagyományőrző programokkal várjuk az érdeklődőket a budai Várba. A több helyszínen zajló rendezvényeken a gyermekek ügyességi versenyeken, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és akár elkészíthetik saját kokárdájukat is. Az eseményeken népzenei programokkal, tánctanítással és bemutatókkal várunk minden kedves érdeklődőt.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

(tovább…)

Herman iskola: hadijátékkal emlékeztek 1848-ra

2014. március 14. péntek

Csepel.hu

Herman iskola: hadijátékkal emlékeztek 1848-ra

Történelmi hadijátékkal emlékeztek meg 1848. március 15-ről a Herman Ottó Általános Iskola diákjai és pedagógusai. Reggel az osztályok tanulói huszárezredekként felsorakozva trombitaszóra vonultak be a tornaterembe, ahol megemlékező műsorral felidézték a nemzeti ünnep eseményeit. Az 1848-as forradalom és szabadságharcról szóltak a versek és a közös ének, a megzenésített Nemzeti dal.

Ezután Bezzeg Judit intézményvezető megnyitotta a hadijátékot, amelynek 16 állomásán játékos vetélkedőn keresztül bővítették ismereteiket a nemzeti ünnep történelméről a tanulók. Előzetes információgyűjtés után, tablókat, zászlókat és menetleveleket készítettek a versenyre, külön értékelték az 5-6. és 7-8. osztályosokat, valamint az alsó tagozatosokat.

(tovább…)

Székely szimbólumok a Csepel Galériában

2014. március 13. csütörtök

Csepel.hu

„Székely szimbólumok” a Csepel Galériában

Tisztelt  Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket Mihály János székelyudvarhelyi történész „Székely szimbólumok” című előadására.

Időpont:  2014. március 14., 13.00 óra

Helyszín:  Csepel Galéria, 1215 Budapest, Csete Balázs utca 15.

(tovább…)

Szembenézni a múlttal – Könyvbemutató a Polgármesteri Hivatalban

2014. március 12. szerda

Csepel.hu

Szembenézni a múlttal - Könyvbemutató a Polgármesteri Hivatalban

Március 11-én Csepelen is bemutatta Megtorlások a Szovjetunióban című kötetét Gereben Ágnes irodalomtörténész. Az előadáson részt a vett a 90 éves Strein Oszkár is, akit 1945 januárjában Csepelről hurcoltak el Ukrajnába, málenkij robotra.

A 17 órakor kezdődő eseményen megjelent Morovik Attila alpolgármester, aki köszöntő szavaiban kiemelte: rendkívüli öröm, hogy a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermét szép számmal keresték fel fiatalok. Gereben Ágnes közvetlen, fotókkal illusztrált előadása a nem is olyan távoli múlt egyik legsötétebb időszakát vette górcső alá.

(tovább…)

Olaj volt a tűzre a román kekeckedés

2014. március 11. kedd

Krím és Székelyföld ugyanaz?

MNO

Olaj volt a tűzre a román kekeckedés

A Krónika erdélyi napilap szerint mozgósító erejű volt a felvonulás tiltása a Székely szabadság napján, a Háromszék című napilap az autonómia pártján megszólaló székelyföldi románokat hiányolta a rendezvényről.

A Krónika vezércikkírója szerint a marosvásárhelyi hatóságok szándékuk ellenére is az autonómia népszerűsítésének szolgálatába álltak azzal, hogy megpróbálták megakadályozni a tömeg felvonulását a Székely szabadság napján.

(tovább…)

A Kováts Fényképészet kiállítása Csepelen – Az én népem

2014. március 10. hétfő

kulturhon.szhblog.ro, Csepel.hu

A Kováts Fényképészet kiállítása CsepelenBudapest 21. kerületének önkormányzata száz reprodukciót vásárolt a Kováts-család archívumából, többnyire id. Kováts István fotográfusi hagyatékából, azzal a céllal, hogy a válogatást megtartsa, s azt a továbbiakban a saját üzemeltetésű intézményekben hasznosítsa. A kiállítás Csepel Önkormányzata és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) együttműködésében valósult meg.

A kiállítás megnyitására a Csepel Galériában (1215 Budapest, Csete Balázs u. 15), március 14-én, 16 órakor kerül sor.
Fővédnök Kövér László, az Országgyűlés elnöke, megnyitóbeszédet mond Németh Szilárd polgármester.

(tovább…)

Tárgyalás Brüsszelben, elvi döntés a krími parlamentben

2014. március 6. csütörtök

MNO

Tárgyalás Brüsszelben, elvi döntés a krími parlamentben

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel kezdtek egyeztetéseket az ukrajnai konfliktusról és az ország helyzetéről az európai uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozójuk előtt.

Az uniós vezetők ezt követően körülbelül egyórásra tervezett munkaebéden folytatják le a politikai vitát az ukrajnai helyzetre adandó uniós válaszról és az Oroszországgal szembeni esetleges büntető intézkedésekről.

(tovább…)

Meghívó – ”Megtorlások a Szovjetunióban” könyvbemutató

2014. március 4. kedd

Csepel.hu

Megtorlások a Szovjetunióban” könyvbemutató

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket Gereben Ágnes irodalomtörténész ”Megtorlások a Szovjetunióban” című könyvének bemutatójára.

  • Időpont: 2014. március 11. 17.00 óra
  • Helyszín: 1211 Budapest, Szent Imre tér 10. – polgármesteri hivatal nagytanácsterme

(tovább…)