Csepel.hu
Dr. Pais István filozófiatörténész, nyugalmazott egyetemi docens lenyűgöző, színes előadása az ókori görög szellemi örökségről. Ebbe a csodálatos kincsesházba kalauzolja el a hallgatókat. Az antik hellénekről számos tanulmányt, továbbá több nagysikerű, a hazai viszonyok közt páratlan könyvet írt. (Pl. A görög filozófia, A filozófia története, Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák). Előadásával rendkívül színvonalasan és sokrétűen szórakoztat. Egyúttal rengeteg ismeretet nyújt hallgatóinak.
Időpont: 2014. március 21. 18 óra
Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház (1213 Budapest, Szent István út 230.)
A belépés díjtalan!
Forrás: Csepel.hu
Vártam, vártam T. tanár úr
E kultúra amely oly sokat adott az emberiségnek. Szóval vártam, hogy illetékesként “felvezet” néhány olyan meghatározó témakört, amellyel “felhomályosíthatja a nagyérdeműt. Volna bőségesen miből meríteni, sok tekintetben.
Aphrodité,
müron a diszkoszvető,
Pantheon,
ókori görög építészet,
filozófusok,
matek, stb. stb.
T. Etikus!
Kiknek?! 😛 😀
Ezt egy államtitkár mondta a “zemút” oktatási rendszerről, amit sikeresen szétvertek:
“Sajnos Magyarországon az elmúlt esztendők oktatáspolitikája iszonyatos pusztítást végzett. El akarták velünk hitetni 2010 előtt, hogy csak arra a csekély tudásra van szükségünk, amivel megtaláljuk a bevásárlóközpont bejáratát, és a pénztárcánkat, a hitelkártyánkkal a zsebünkben. A liberális szemlélet tehernek tekinti az ismereteket, amely alól fel kell szabadítani a diákokat, intézményesítette a félműveltséget, a töredékes tudást, amelyhez a munkaerő-piacon használhatatlan diploma is dukál. Rombolni lehet vaktában, ösztönösen, a céltalan haladás nevében is, de építeni csak tudatosan, fegyelmezetten, tervszerűen, értékek és helyes arányok szerint lehet. Éppen úgy, ahogy a mögöttünk hagyott években is tettük. … A tiltakozás céltalan, a kultúra nem tüntethető el.”
.
http://www.pecsistop.hu/regio/beletrollkodott-az-unnepsegbe-az-allamtitkar/1225018/
T. GRŰN ÚR
Köszönöm a sorait, amelyre felhívta sokunknak figyelmét.
Igazán sajnálom, hogy az általam oly sokszor, az alanti verset, újólag be kell másolnom, de miután neves költőnk remekül, sőt kiválóan fogalmazta meg az emberiség tennivalóit,……………Nem hinném, hogy különösebben magyarázatra szorul, inkább értelmezésre. Aki érti, az szívesen olvasgatja számtalanszor, aki meg nem, annak fogalma nincsen, hogy mit hagyott ki az életéből. No ezek az emberek szorulnak a leginkább segítségre………Pedig hát, e versben szinte minden benne van, amire az emberiségnek szüksége van, lehet……………….
Akit ne tán untatnék ezzel, attól szíves elnézését kérem. Azt igazán sajnálom, még akkor is, ha a gyűlölet beszéd éppen a mai napon fog útjára indulni……..(erre van szüksége az emberiségnek?!)
“a kultúra nem tüntethető el”
Soha sem, az amely ápolja a szíveket, lelkeket, értelmeket?!
“És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:”
Vörösmarty Mihály
Gondolatok a könyvtárban
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
“Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis bírák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csinos könyv legyen
Számon kívül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gúnyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sóhajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a szív égő romja mellett,
Hogy tévedt, sújtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez unt fejek – s e megkorhadt szívekkel,
Rossz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rossz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A süllyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez “ember!” advák örökül –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövülnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!