‘Történelem’ kategória archívum

Nem kér bocsánatot a csepeli szabadságharcosokat kivégeztető kommunista vérbíró

2017. szeptember 5. kedd

Pesti Srácok

Csepel szigetén egy hétig föltartóztatták az óriási túlerőben lévő szovjet ármádiát azok az ötvenhatos hősök, akiket aztán a szabadságharc leverése után Jacsó János kommunista vérbíró küldött bitófára – derül ki Békés Márton történész cikksorozatának kedden megjelent második részéből. A ma is élő, 88 éves Jacsó János öt halálos ítéletet hirdetett ki, de összesen hat szabadságharcos meggyilkolásához volt köze. Jacsót a Kádár-rendszerben elhalmozták kitüntetésekkel, így alighanem ő volt a Magyar Népköztársaság legszebben dekorált hadbírája. Talán csak a Hős Szovjet Anya címet nem kapta meg…

Az 1929-ben Mezőkövesden született Jacsó János honvéd ösztöndíjasként az ELTE jogi karán szerezte képesítését. Belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd frissdiplomásként 1951-ben a Budapesti Katonai Bíróságon kapott állást, egy év múlva pedig már a kalocsai hadbíróság elnöke lett. Innen 1955-ben Kecskemétre került a hadtestbíróság elnökének. Mikor kitört a forradalom, épp az Igazságügyminisztérium katonai főosztályán dolgozott. 1957 márciusában újra talárt húzott, és részt vett a kommunista diktatúra restaurálásában. A mindössze 28 éves bíró 1957 második felétől volt egyik kulcsfigurája a véres megtorlásnak. (tovább…)

“Látjuk épülni az Úristen nélküli falansztert.” – Egy lépés a kommunista egyeduralom felé

2017. szeptember 2. szombat

Csarnai Márk, Csepel.info

Fotó: MTI

70 éve – 1947. augusztus 31-én zajlottak le a hírhedt kékcédulás választások, melyen a Kommunista Párt csalással szerezte meg a szavazatok többségét, és ezzel megnyílt az út a diktatúra kiépítése felé. Csarnai Márk csepeli történész írását változtatás nélkül közöljük.

Amikor 1945 tavaszán befejeződött a háború, Magyarországra a károk fölmérése és a helyreállítás megkezdésének feladata várt. A hatalmas anyagi veszteségek mellett az ország életét a szovjet megszállás is nehezítette, ráadásul hatékony közigazgatás sem állt rendelkezésre. Az ország romokban hevert, újra kellett indítani az életet. Fél évvel a fegyverek elhallgatása után − bizonyos korlátokkal − szabad választásokat tartottak. (tovább…)

Csepel történelme – Királyerdő parcellázása 1935.

2017. szeptember 2. szombat

1

Érdekes dokumentumot közölt a csepel-sziget.hu Királyerdő történetéről.

A Magyar-Hollandi Bank Részvénytársaság korabeli marketing-kiadványa királyerdei életbiztosítással egybekötött telekvásárlási ajánlatról szól. A kiadványt az alábbiakban megtekinthetik: (tovább…)

Szeptember 1 – A II. világháború kitörésének emléknapja

2017. szeptember 1. péntek

ORIGO

1939. augusztus 31-én este a rendkívül feszült nemzetközi helyzetben bombaként robbant a hír, hogy lengyel támadás érte az akkor Németországhoz tartozó Gleiwitz város rádióállomását, és több más német célpontot a lengyel határ mentén.

A kortársak nem tudhatták, hogy valójában a németek álltak a provokációk mögött, amit Németország közvetlen háborús okként használt Lengyelország ellen.

 

(tovább…)

A Csepel Művek cigarettái

2017. szeptember 1. péntek

DohányMűzeum, Mr.Gabee,Csepel.info

A Dohánymúzeum eddigi részeitől kissé eltérően ez a cikk nem kifejezetten egykori dohánytermékekkel foglalkozik, hanem egy nagy múltú hazai cég érdekes története kerül bemutatásra. A vállalat neve részben mégis kapcsolódik a dohányzáshoz, mert évtizedeken át annyira kiemelkedő volt, hogy még saját reklámcigarettákat is gyártatott. Ez a gyáróriás nem más, mint a Weiss Manfréd által alapított Csepel Művek, melynek értékét 1917-ben, a Monarchia második legnagyobb üzemeként 100 millió Koronára becsülték, és amely fénykorában egymaga a teljes magyar GDP 10 %-át megtermelte.

Weiss Manfréd 1857-ben született Pesten, egy kisiparos család hatodik, legkisebb gyermekeként. Kereskedelmi akadémiát végzett, majd egy hamburgi gyarmatáru nagykereskedésben töltötte inas éveit, ahol négy év elteltével a kereskedőház vezetője lett. 1877-ben, apja betegsége miatt tért haza, és mindössze húsz évesen betársult bátyja, Berthold sikeres terménykereskedői vállalkozásába. 1878-ban ők lettek a katonaság fő beszállítói, ezzel alapozták meg vagyonukat, amelyet egy konzervgyár létesítésébe fektettek. (tovább…)

Csepel történelme – HÉV

2017. augusztus 28. hétfő

Mr.Gabee, Csepel.info

Mai történelmi rovatunkban egykori HÉV szerelvényről mutatunk képet.

Fotót Mocsár Lajos küldte el nekünk.

Csepel történelme – 52

2017. augusztus 26. szombat

Mr.Gabee, Csepel.info

Egy épp garázsmenetbe tartó 52-es autóbusz a papírgyárnál mwegcsúszott a havas-jeges úton és a rézsűre borult 1970-ben.

Forrás: http://forum.index.hu

40 éve halt meg Kós Károly

2017. augusztus 25. péntek

Rubicon.hu

Sztána-Varjuvár – fotó: szek-helyek.ro

1977. augusztus 25-én fejezte be hosszú pályafutását Kós Károly, aki építészeti remekművei mellett irodalmi munkásságával, művelődésszervezői tevékenységével és politikusként is számos maradandó értéket alkotott.

A temesvári születésű építész egy nagy múltú erdélyi família gyermeke volt, akit szülei előbb a helyi református gimnáziumban taníttattak, majd a pesti József Műegyetemre küldtek. Kós gyermekkorától fogva vonzódott a művészetekhez – főleg az irodalomhoz és a festészethez –, érdeklődést mutatott a mérnöki szakma iránt, de – 1907-ben – végül mégis építészként szerzett diplomát. A tehetséges fiatal tervező a legnevesebb budapesti irodáknál kapott munkát, és hamar kialakította saját egyéni stílusát. (tovább…)

Csepel történelme

2017. augusztus 22. kedd

Csepel.info, Mr.Gabee,

img2123

Csepeli HÉV M IX-es motorvonata a Szabadkikötő úti töltésen a Boráros tér felé tartva. 1970 körül.

(forrás: Németh Zoltán Ádám gyűjteménye: veke.hu/files/21/img2123.jpg)

Csepel történelme – Csepeli strand

2017. augusztus 21. hétfő

Csepel.info, Mr.Gabee

14012803_275471069499769_1045864884_o

Mai rovatunkban egy 1970-es Csepel Strandot mutatunk meg.

Forrás: www.panoramio.com