Emlékek Zámbó Jimmyről

Csepel.hu

Május elején ismét megrendezik a Zámbó Jimmy-emlékkoncertet a Csepeli Munkásotthonban.

Ennek kapcsán beszélgettünk az énekes barátjával, zenésztársával, Jankai Béla előadóművésszel, zenei producerrel.

„Az 1980-as években a Prognózis együttesben játszottam, rengeteget koncerteztünk, aktívan jártuk az országot. Amikor egy-egy vidéki fellépésről az éjszaka közepén hazatértünk, jólesett egy ital mellett beszélgetni, ellazulni. Erre csak néhány éjszakai szórakozóhelyen nyílt lehetőség. Ilyen volt a Casanova bár, ahová a vidéken játszó zenészek még utoljára betérhettek. Zámbó Jimmyvel ott ismerkedtünk, barátkoztunk össze” ‒ idézte fel barátságuk kezdetét Jankai Béla. „Jimmy akkoriban éjszakai bárokban lépett fel: különleges hangulatú, atmoszférájú világ volt ez. A nyolcvanas évek végén a Prognózis feloszlott. Bár zenészként nagyon sok zenekarban játszottam, de nagyobb kihívást és örömöt jelentett, hogy létrehoztam a saját stúdiómat. Izgalmas feladat volt egyszerre több zenekar és előadó munkájában részt venni” – meséli Jankai Béla, aki az elmúlt évtizedekben 270 hanglemez készítésében működött közre zenészként, zeneszerzőként, vagy éppen hangmérnökként. Dolgozott többek között a Dinamit, az Omega a Padö-dö, a Dolly Roll együttessel, Zámbó Jimmyvel, Vikidál Gyulával, Varga Miklóssal, Szűcs Judithtal és Fenyő Miklóssal is.

Közös munka Jimmyvel

„Zámbó Jimmyvel jó barátságot ápoltunk, tiszteltük, segítettük egymást, nyomon követtük egymás életét, munkáját. Az első lemezfelvételének hangszerelését én készítettem, sőt a demófelvételeket lakásstúdiómban vettük fel az 1980- as évek végén. A végső felvételeken már zenészként is közreműködtem. Felhívott, hogy turnéja lesz, segítsek neki zenészeket és profi hangosítást szerezni. 1997- ben pedig azzal keresett meg, hogy most én vagyok soron, a következő lemezét én készítsem el. A Fogadj örökbe című albumnak már én lettem a zenei producere. Majd jött a Dalban mondom el című lemez. Profi volt a stúdióban, és a próbákon is nagyon pontosan, precízen jelent meg. Ódzkodott a nagy sportcsarnokos fellépésektől, a bensőséges színházi hangulat vonzotta, ezek megszervezését rám bízta. E közös munkánk két turnét és két Budapest Sportcsarnokban megrendezett koncertet ölelt fel. Ez idő tájt próbáltunk kicsit változtatni is, azzal a céllal, hogy más generációkat, közönséget is megszólítson, elérjen Jimmy zenéje. Színházi világot varázsoltunk a sportcsarnokba, ez a műfaj akkoriban még gyerekcipőben járt. Kevés olyan zenekar, előadó volt, aki egy sportcsarnokot önállóan meg tudott tölteni. 1999 novemberében a Dalban mondom el című album a megjelenés pillanatában dupla platinalemez lett és a koncert is óriási siker volt. Jimmy életének utolsó négy évében sok időt töltöttük együtt. Meghatározó időszak volt ez mindkettőnk számára. A halála nagyon megrázott” ‒ emlékezett vissza Jankai Béla.

Sorozat a királyról

Az egyik kereskedelmi csatorna tavaly A Király címmel tízrészes sorozatot mutatott be, mely egyfajta megosztó személyiségként mutatja be az énekest. „Ez a történet nem egy dokumentumfilm. Bár valós eseményekből indult ki, a valóságnak azonban csak töredékeit, morzsáit ábrázolja, fikció” – mutat rá Jankai Béla. Egyúttal hozzáteszi, nem gondolja, hogy Jimmy népszerűségét, megítélését ez a filmsorozatot bármilyen mértékben befolyásolná. „Az azonban bizonyos, hogy szeretettel fordult azok felé, akiket a szívébe zárt. Érzelmi szenzorai sokkal érzékenyebbek voltak, mint egy átlagembernek, így az emocionális megnyilvánulásai is sokkal szélsőségesebbnek tűntek, de ez egy művész esetében, lássuk be, nem ritka” ‒ fűzte hozzá.

Mi lett volna, ha…

Bár némiképp erőltetett a gondolatkísérlet, de mi lenne, ha Zámbó Jimmy még élne, vajon sikeres lenne ma is, hogyan alakult volna a karrierje? „Jimmy félelmetesen jó énekes volt, hihetetlen tehetség. Bebetonozta a sztárságát, biztos vagyok benne, hogy megőrizte volna a népszerűségét. Valószínűleg nehezen értené meg a mai, teljesítmény nélküli celebvilágot. A dalai rengeteg érzelmet közvetítettek, és napestig sorolhatnám mindazt a sok pozitívumot: a hangszínét, a hangterjedelmét, a tempót, melyben énekelt, a tiszta intonációt, amivel kitűnt szakmailag. Ezek nagyon ritka adottságok, valódi tudás. Ő minden idők legsikeresebb, legtöbb lemezt eladott magyar énekese. Neki ez a mai napig menne, az ő kvalitását még nem sikerült túlszárnyalnia senkinek sem.”

Zámbó Jimmy-emlékkoncert lesz május 4-én, 18 órától a Csepeli Munkásotthonban. Közreműködnek a hazai könnyűzenei élet előadói. Jegyek a Munkásotthon jegypénztárában válthatók.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !