‘Történelem’ kategória archívum

1935: Kétéves hajrá után kézrekerült a csepeli gyilkos haramia és bandája

2010. november 13. szombat

Huszadik Század

Egy másik hajnali razzia a Hangyatelepen

Vasárnapra virradó éjszaka a pesterzsébeti Hangya-telep viskói között kisebb embercsoportok surrantak el, halk parancsszavak hangzottak, majd minden újra elcsendesedett.

Éjféltájban az egyik viskó körül füttyjel sivított fel, a következő pillanatban megreccsent az ajtó és maguk elé tartott revolverrel rohantak be a detektívek az alacsony, szegényes szobába, amelynek asztala körül nyájas köreiben vacsorázott a Csepelsziget és környékének hírhedt rablóbandája. (tovább…)

November 11-én Csepel is elesett

2010. november 11. csütörtök

Csepel.info

A főváros belső kerületeiben harcoló fegyveres ellenálló csoportok felszámolása után a szovjet katonai vezetés a pesterzsébeti és csepeli ellenállás lehető leggyorsabb megtörésére törekedett.

A napok óta szovjet tüzérségi támadásoknak kitett és részben romokban heverő, ostromgyűrűbe fogott kerület a november 9-én induló újabb nagy szovjet támadást még sikerrel tartóztatta fel. Két napra rá azonban – az országban utoljára – Csepelen is vérbe fojtották a fegyveres harcot. Ezt követően a politikai ellenállás új formái pár hónapra – felszámolásukig – a munkástanácsok lettek. (tovább…)

Mindennapok szocializmusa: Amikor még a falicsempe is üldözendő volt

2010. november 10. szerda

HVG, Csepel.info

A múltat végképp eltörölni? – Tilos volt az ábrázolása

A világhálón fenn van, de talán nem minden olvasónk figyelt fel erre a megdöbbentő történetre. 1972 májusában a washingtoni magyar nagykövetség jelentette Komócsin Zoltánnak, a KB külügyi titkárának, Gyenes Andrásnak, a KB külügyi osztályvezetőjének, továbbá Nagy János külügyminiszter-helyettesnek, hogy egy New York-i magyar boltban az Artex külker vállalattól vásárolt fali csempékre bukkantak.

Ez még nem lett volna ok a remegésre, ám a jelentésből kiderül: hat fali csempét megfelelő sorrendben felrakva, Nagy-Magyarország térképe rajzolódik ki, sőt, horribile dictu, még a régi koronás magyar címer is! A megdöbbentő következményeket az alábbiakban foglaljuk össze, majd közöljük az internetről is letölthető dokumentumokat. (tovább…)

Az utolsó november 7.

2010. november 7. vasárnap

1956. november 7.: Csepelen még tartják magukat a szabadságharcosok, miközben Kádár Jánost az oroszok Budapestre szállítják

MTI, Index, Csepel.info

Lenin lábánál találkoztak

November 7-ét 1950-ben nyilvánították ünneppé, ekkor vette fel Lenin nevét a Nagykörút egy szakasza, az ünnepi dátumét pedig az Oktogon.

Az 1956-ban szovjet harckocsival éppen november 7-én Pestre érkező Kádár egyik első rendelete volt, hogy munkanappá minősítse a szovjet forradalom napját, miközben a Vörös Hadsereg éppen Sztálinvárost ostromolta. November 7-e utoljára 1988-ban volt állami ünnep. (tovább…)

“Kádár adott egy jó tanácsot” – a Biszku-film be nem mutatott részei

2010. november 5. péntek

Origo, Csepel.info


A Bűn és büntetlenség című film bemutatója, a Biszku Bélát csellel interjúra bíró filmesek módszere, az alkotás betiltását követelő család és a később megszólaló egykori belügyminiszter nyilatkozata számos feljelentést és parlamenti vitát eredményezett.

A DVD-n hamarosan megjelenő alkotás bónuszanyagát most az alkotók jóvoltából a nemzeti gyásznapon az [origo] látogatói nézhetik meg elsőként. A korábban nem látott film Biszku Béla nyilatkozatait, a forradalom után bebörtönzöttek emlékeit, történészek és jogászok álláspontját mutatja be. (tovább…)

MSZP: nem kell népszavazás!

2010. november 5. péntek

Jobbklikk

12 évvel ezelőtt a baloldali kormány törölte el az új alkotmányról történő, kötelező népszavazás intézményét. Molnár Balázs és Szánthó Miklós írása.

Mint az talán köztudomású, a rendszerváltás utáni alkotmányozás ötlete nem új keletű dolog. Abban, hogy Magyarországnak teljesen új alaptörvényre van szüksége, már a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon is ellenzéki konszenzus mutatkozott: többek között ennek nyoma a hatályos Alkotmány preambulumában rögzített “ideiglenes” jelleg. (tovább…)

1956. november 4.:”Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen…”

2010. november 4. csütörtök

MTI, Magyar Nemzet, YouTube, Csepel.info

1956. november 4.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 54. évfordulója, a nemzeti gyásznap alkalmából tartandó rendezvények miatt forgalomkorlátozások lépnek életbe szerda este Budapesten – közölte a rendőrség.

Szerda 20 órától csütörtök 21 óráig nem lehet megállni az V. kerületben a Bajcsy-Zsilinszky út páros oldalán, az Arany János és a József Attila utca között, a Szent István-bazilika mindkét oldalán, a Kossuth téren, a Miniszterelnöki Hivatal parkolójában, az Olimpiai park parkolójában, valamint a Szalay utcában a Honvéd utcától a Kossuth térig – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. (tovább…)

Gyurcsány bocsánatkérést vár Schiffertől

2010. november 2. kedd

Népszabadság, Csepel.info

Gyurcsány várja, hogy bocsánatot kérjenek tőle (a fotón Révész Máriusz a Fidesz országgyűlési képviselője látható, forrás: Heti Válasz, időpont: 2006. október 23.)

Schiffer András azt mondta, hogy 2006 őszén “a miniszterelnök több esetben jogellenesen veretett szét és tiltatott be tüntetéseket”. Emiatt vár bocsánatkérést Gyurcsány Ferenc.

Schiffer András országgyűlési képviselő október 27-ei sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 2006 őszén “a miniszterelnök több esetben jogellenesen veretett szét és tiltatott be tüntetéseket.” Emiatt Gyurcsány Ferenc jogi képviselőjén keresztül nyilvános, ugyancsak sajtótájékoztató keretében elmondott bocsánatkérésre szólítja fel Schiffer Andrást. Ha ez nem történik meg, a további jogi lépéseket is megteszi – közölte a volt miniszterelnök titkársága. (tovább…)

Két éve történt a brutális rendőrterror Dunaszerdahelyen

2010. november 1. hétfő

Felvidék.ma, HírTV

Magyarverés Dunaszerdahelyen (HírTV)

Napra pontosan két éve történt a dunaszerdahelyi rendőrterror, amikor a dunaszerdahelyi DAC és a fővárosi Slovan csapatának bajnoki mérkőzés 17. percében a szlovák rendőrség máig megmagyarázhatatlan módon rátámadt a hazai szurkolókra.

A rendőrök kíméletlenül ütöttek-vágtak mindenkit a szektorban. A legsúlyosabb áldozat az akkor 18 éves Lengyel Krisztián volt. A DAC-SLOVAN labdarúgó-mérkőzés első félidejének 17. percében a csuklyás kommandós egységek rohamot indítottak a mellettük szurkoló csallóközi és magyarországi drukkerekre. Az indíték mindmáig ismeretlen. A szlovák hatóságok, a rendőrparancsnok és a belügyminiszter is a rendőrséget védte és a legfőbb ügyész nyilatkozatára hagyatkoznak, aki jogszerűnek ítélte meg a rendőri beavatkozást. Az álláspont ma sem változott. Hiába van új kormánya Szlovákiának, a téma tabu! Sőt, Bugár Béla, aki most a parlament alelnöke, Bősön a Fico-kormányi belügyminiszterével együtt Robert Kaliňákkal parolázik és kitünteti azokat a magas beosztású rendőri vezetőket, akik felelősek lehetnek a magyarverésért, pl. Stanislav Jankovičot. (tovább…)

Még az MSZP szavazói is támogatják a kormány válságadóit

2010. október 27. szerda

Mno.hu


szólj hozzá: Ízelítő a második akciótervből

A válságadó bejelentése

A második Orbán-kormány intézkedéseit az önkormányzati választások után is támogatják az ellenzéki szavazók – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasznak készült országos közvélemény-kutatásából.

A második akcióterv válságadóival is a kormánypártiaknál sokkal többen szimpatizálnak. Az MSZP alighanem ismét elszalasztott egy lehetőséget, hogy baloldali párttá váljon: a szocialista tábor 57 százaléka ért egyet a kormány telekommunikációs és energiaszektort, valamint a kereskedelmi láncokat érintő adópolitikájával. A Jobbik-szimpatizánsok 77 százaléka, az LMP-szimpatizánsok 54 százaléka is támogatja a gazdasági válság nyerteseit sújtó átmeneti adók bevezetését – olvasható a felmérésben. (tovább…)