Stefka István, Magyar Hírlap
Az ötvenhatos érzést csak azok ismerik, akik harcoltak, akik jelen voltak, s azok a szerencsések, akik gyerekként már átélték, megértették, hogy valami nagy dolog történik az országban. Az összetartozás érzéséről van szó.
Orwell gyönyörűen írt erről, amikor a spanyol polgárháborúban egy lövészárokban harcolt a többiekkel: az egymásrautaltságról, a testvériség fenséges érzéséről elmélkedett, amikor nem számított, ki honnan jött. Tíz éve talán, amikor Németországban, Mannheimben találkoztam ötvenhatosokkal és ott Velten Armand, volt Corvin közi vöröskeresztes pontosan megfogalmazta, miért vállalta akár az életveszélyt is a sebesültek mentésével: „Mert egyformák voltunk, egy célért küzdöttünk. S mindezt miért csináltuk? Egy különleges érzés miatt. Én ezt ötvenhatos érzésnek nevezném. Nem sokkal előtte ott volt az a ronda fasizmus, amit követett a kommunizmus, az a bacilus, ami mindenhová behatolt és tönkretett mindent. Tönkretette a nemzeti érzést, a nemzeti hovatartozást. Nos 1956-ban ezek a beteg eszmék és rendszerek eltűntek, szertefoszlottak és a különböző gondolkodású magyarok többsége egyet akart: szabadságot, függetlenséget! Ez az érzés a forradalom leverése után soha többé nem jött vissza.” (tovább…)
