Hvg
Megemlékezést már senki nem szervez a tiszteletére, sőt szellemi hagyatéka is lassan az enyészeté lesz. A Csepelen esztergályosként is dolgozó Krassó vezette Magyar Október Párt munkájában tinédzserként részt vevő, szintén csepeli Bogád Zoltán írása a romantikus remetéről.
Bezzeg életében nem volt ilyen népszerű az egykori forradalmár: radikalizmusa miatt jobboldalizták is a rendszerváltás hajnalán, ami persze ahhoz képest, hogy ma mit értünk ez alatt, hát őrület. Igaz, akkoriban, amikor a radikális és jobboldali jelzőket Krassó Györgyre aggatták, még ritkaság számba ment a szovjet csapatok távozásának követelése, illetve például a kerekasztal-tárgyalások elutasítása. Utóbbiról azt vallotta, hogy társadalmi felhatalmazás nélkül egyezkednek egyesek a komcsikkal, ami illegitim, mert senki nem hatalmazta fel a tárgyaló feleket a békés rendszerváltás levezénylésére. Épp ezért Krassó alkotmányozó nemzetgyűlést követelt, illetve olyan választást, ahol első körben két erőre lehetett volna szavazni: az utódpártra, illetve a demokratikus erőkre. Így képzelte az MSZP végleges kiiktatását a magyar politikai közéletből, de ez persze csak terv maradt, a nemzeti összefogás már az első szabad parlamenti választásokra sem jött össze.
Romantikus remete, az ellenzék ellenzéke – ez csak két jelző, amellyel Krassó Györgyöt, a néhai ’56-os forradalmárt, a Magyar Október Párt egykori frontemberét illették. Az egykoron a kommunistáknál kezdő legendás ellenzéki nemcsak életében, hanem halála után is megosztotta az embereket. A Münnich Ferenc utca visszakeresztelésével a magyar politikai életbe berobbant Krassónak ugyanis egy időben állított emléket 2002-ben az akkor még regnáló Demszky Gábor főpolgármester, illetve az akkor még ifjúsági mozgalom Jobbik.
Bezzeg életében nem volt ilyen népszerű az egykori forradalmár: radikalizmusa miatt jobboldalizták is a rendszerváltás hajnalán, ami persze ahhoz képest, hogy ma mit értünk ez alatt, hát őrület. Igaz, akkoriban, amikor a radikális és jobboldali jelzőket Krassó Györgyre aggatták, még ritkaság számba ment a szovjet csapatok távozásának követelése, illetve például a kerekasztal-tárgyalások elutasítása. Utóbbiról azt vallotta, hogy társadalmi felhatalmazás nélkül egyezkednek egyesek a komcsikkal, ami illegitim, mert senki nem hatalmazta fel a tárgyaló feleket a békés rendszerváltás levezénylésére. Épp ezért Krassó alkotmányozó nemzetgyűlést követelt, illetve olyan választást, ahol első körben két erőre lehetett volna szavazni: az utódpártra, illetve a demokratikus erőkre. Így képzelte az MSZP végleges kiiktatását a magyar politikai közéletből, de ez persze csak terv maradt, a nemzeti összefogás már az első szabad parlamenti választásokra sem jött össze.
Persze nem mindig nagy nemzeti összeborulásban látta a jövőt: 14 évesen, 1946-ban például korkedvezménnyel lett az akkori kommunista párt tagja. De ő nem egyszerű lózungnak vélte azt, hogy a vezető szerep a munkásosztályé, félbehagyva a gimnáziumot és elment Csepelre horizontál -esztergályosnak. Ennek folyományaként érettségi nélkül kezdhetett bele később egyetemi tanulmányaiba a Közgázon, amit akkoriban Marxnak hívtak. Persze végeznie már csak a hetvenes években sikerült, mert „destruktív magatartás” miatt kizárták a pártból és megfosztották egyetemi ösztöndíjától, az egyetemről pedig hasonló okokból ’55-ben távolították el. ’56-ban fegyverrel harcolt a rádiónál, amiért már a forradalom alatt hat napra bebörtönözte az ÁVO, de Nagy Imre amnesztiája október 30-án szabadította.
Krassó a forradalom bukása után röplapokon buzdította további ellenállásra az országot, amiért november közepén ismét letartoztatták, amit már nem úszott meg hat nap alatt: jogerősen tíz évet kapott, ahonnan a ’63-as általános amnesztiával szabadult, de rövid idő múltán újra lecsukták izgatásért, fél évig előzetesben volt, de végül jogerősen felmentették. Csak segédmunkásként merték felvenni egy gyárba, ahol csakhamar fordítóként kezdték alkalmazni, ’73-ban pedig leszázalékolták, mert börtönévei alatt erősen megromlott a hallása. Az első ’56-os megemlékezés szervezője a nyolcvanas évek elején, s ’82-ben szamizdatkiadót alapít Magyar Október néven. Filozófus bátyja londoni balesete miatt megy ’85-ben életében először Nyugatra, s akkor már marad is, hogy Magyar Október Tájékoztató Szolgálat néven hírügynökséget alapítson, amely a magyarországi eseményeket dolgozza fel a Szabad Európa Rádió, illetve a BBC magyar adása számára.
Nagy Imre temetésére érkezik haza, s négy nappal a temetés előtt szervezkedésbe kezd, hogy legyen egy külön megemlékezés a Pesti Srácok tiszteletére. Az akciót az amerikai nagykövetség megfúrja, attól tartva, hogy esetleg rosszul sül el a történelmi esemény. Krassó ezután dühében létrehozza pártját, a Magyar Október Pártot, amely – miután későn alakult a többi szervezethez képest – különös akcióival veteti észre magát.
Az egykori csepeli munkás jóban van ugyan az új pártok meghatározó alakjaival, mégsem csatlakozik a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásaihoz. Úgy látja ugyanis, hogy a tárgyalásokon résztvevő erő felhatalmazás és tényleges társadalmi támogatottság nélkül egyezkednek az állampárttal. Éppen ezért maroknyi pártjával – amelynek később a szerző is tagjává válik – utcát keresztel át, szobrot dönt, s a magyar politikában elsőként sátrazik a parlament előtt. Úgy érzi ugyanis, hogy az ajánlási rendszer előírásaival a választási rendszer kizárja az indulás lehetőségéből a kis pártokat. Tömegbázis nélkül képtelenség a listaállításhoz szükséges ajánlószelvény-tízezreket begyűjteni. Abban a négy körzetben ahol mégis összejön a cédula, a szabályok elleni tiltakozásul hamu formájában kerül benyújtásra az ajánlási szelvény. A parlament előtti kempingezést a valóban szabad választásokért a rendőrség számolja fel már a szabad választásokat követően. Bírálataival szeretné jobbá tenni az önkormányzati választásokról szóló jogszabályt, de nem hallgatnak rá. Kis jutalomjáték számára a taxisblokád, melynek aktív résztvevője, de a szokásos csalódás a vége, hiszen valakik már megint elárulták az „ügyet”. Míg ’89-ben még a parlament előtti gigaemlékezés egyik szónoka, addig 1990-október 23-án már újra egy nagyobb lakásban szervez megemlékezést. Utolsó erejével aláírásgyűjtésbe fog, hogy felelősségre vonják az ’56-os sortüzekért felelősöket, de a kései igazságtételt már nem éri meg: 1991 februárjában a sokadik szívroham elviszi.
Pedig Krassó ekkor nem készül a halálra, úgy véli ’91-re, hogy ismét eljött az idő, amikor szamizdatot kell kiadni, ezért az Utca hangja című kiadványt tervez. Ehhez egy komplett nyomdát hazahozat Londonból. (Krassó nem pártalapítási céllal tért haza, elsőre azt gondolta, olyan nyomdát alapít, amely mindent kinyomtat majd.) De a lap már nem érheti meg első számát, a pártalapító Mészöly Miklós születésnapján rosszul lesz, és újra kell éleszteni, ezután kórházba kerül, ahonnan már nem jön ki élve.
Politikai éleslátásáért utólag sokan magasztalják, de mikor jóslatai elhangoznak, nem veszi komolyan senki. Ő beszél először arról Magyarországon, hogy a legveszedelmesebb politikai formáció a Fidesz lesz, ha valódi hatalomhoz jut. Akkor persze mindenki hülyének nézi.
Ma lenne Krassó György nyolcvanéves, de megemlékezést már senki nem szervez a tiszteletére, sőt szellemi hagyatéka is lassan az enyészeté lesz. Londoni emigrációja idején minden telefonbeszélgetést rögzített, melynek segítségével az átmenet éveit egy sajátos módon lehetne rekonstruálni, de a beszélgetéseket őrző szalagok 1993 óta a Fővárosi Levéltár egy raktárában porosodnak, s egyelőre nem látszik esély arra, hogy a páratlan értékű anyagot feldolgozzák. Pedig az idő sürget, mert a magnószalagok nem őrzik tartalmukat az örökkévalóságig.
Forrás: HVG
A csepeli zsíros kenyér osztásnál a gyárból kijövő melósok egy szavát sem hitték, többen éles vitába keveredtek vele.
Sajnos, neki volt igaza. Tudjuk, hogy a széles tömegeknek mit hozott a rendszerváltás – miközben mások milliárdosok lettek.
Köszönet az írásért.
Gyurit nem felejtették el, csak egyeseknek mélyen belül időnként visszajár kísérteni. Igazi forradalmár volt, sorsa is akként teljesült be.