‘Történelem’ kategória archívum

Szárnyalt az Ikarus

2013. május 14. kedd

A csepeli Toyota gyárat viszont fel kellett érte áldozni

Népszabadság, Csepel.info

Tervtúlteljesítés Székesfehérváron (Fotó: Népszabadság/archív – Balogh P. László)

Nézem a képeket, és azon töprengek, vajon járnak-e még a főváros utcáin a fotón épp összeszerelés közben látható buszok. Feltehetően nem. Mert akármennyire is időjárás-, út és sofőrállóak voltak az Ikarus városi buszai, harmincnál több évet aligha bírtak ki.

Az Ikarus magyar mítosz. Lehetne élcelődni a névadó hősön, aki az apja, Daidalosz által fabrikált szárnyakkal a Napba repült, majd a tengerbe zuhant. A magyar Ikarus ugyanis hosszasan emelkedett, útja rögös volt inkább, mint szárnyaló, és bukása sem hasonlítható az egykori görög héroszéhoz. (tovább…)

Gyurcsány árnyékra vetődött: Nem adott ki Alijev emlékívet a Magyar Posta

2013. május 14. kedd

Gyurcsány Ferenc, Facebook, Kormány.hu, Csepel.info

Orbán bevallása szerint a kommunizmus engesztelhetetlen ellensége. Ehhez képest a Magyar Posta az idősebb Aliyev 90. születésnapja alkalmából “emlékívet” bocsájt ki. Gondolom, ehhez semmi köze a kormánynak – írta Facebook oldalán látszólag felháborodottan a bukott miniszterelnök.

Gyurcsány hozzáteszi: “Miközben a magyar kormány folyamatosan “komcsizik”, utcaneveket tiltat be az MTA közreműködésével, aközben merőben üzleti alapon az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Aliyev-emlékívet bocsájt ki. Ilyen alapon akár még arra is számíthatunk, hogy a közeljövőben Jagoda-, Jezsov- és Berija-sorozattal örvendeztet meg bennünket szeretett postánk és a mi drága antikommunista miniszterelnökünk. Amúgy elvi, morális alapon.” (tovább…)

Meghívó – Molnár Imre könyvbemutató

2013. május 14. kedd

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2013. május 23-án 17 órakor rendezi meg Molnár Imre Az igazság szabaddá tesz című könyvének könyvbemutatóját, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket.

Időpont: 2013. május 23. 17:00

Helyszín: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.), nagytanácsterem

(tovább…)

Orbán: Az erős Európához erős nemzetekre van szükség

2013. május 13. hétfő

Fidesz.hu

Történelmi hibának nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Helsinki Egyetemen tartott beszédében, hogy a posztkommunista országok a diktatúra összeomlása után nem csatlakoztak azonnal az Európai Unióhoz.

Ha ez megtörtént volna, ma az EU-nak is erősebb lenne a pozíciója – hangsúlyozta az egynapos hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó magyar kormányfő hétfőn Európa jövője címmel megtartott angol nyelvű előadásában, amelyben egyúttal sürgette a Balkán integrációjának folytatását.
(tovább…)

Megmászták a csúcsot: BL-győztes a Győri ETO!

2013. május 12. vasárnap

Nemzeti Sport

Évekig küzdött érte, és végre elhódította a BL-trófeát az ETO

Az idegenbeli siker után hazai pályán is legyőzte a Larvikot a Győri Audi ETO KC a női kézilabda BL-döntőben, így története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját! Az ETO kiválóan kezdett a visszavágón, a szünetben öt góllal vezetett, és ugyan a Larvik óriásit küzdött a második félidőben, egy góllal, 23–22-re így is nyert. Hét elveszített nemzetközi kupadöntő és többévnyi küzdelem után az ETO kettős győzelmével felért a csúcsra!

A legrangosabb sorozatban eddig csupán két magyar együttes, 1982-ben a Vasas, 1999-ben pedig a Dunaferr ért fel Európa csúcsára.

(tovább…)

Mítosz és valóság: luxusbörtön volt a Bastille

2013. május 11. szombat

Ostroma után nyomtalanul eltűnt

Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab – köztük négy hamisító – ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: “a párizsi nép nem azért foglalta el, mert a zsarnokság börtöne volt, hanem (…) azért vált a zsarnokság börtönévé a kortársak és főleg az utókor szemében, mert a párizsi nép elfoglalta.” Bontásához lényegében már másnap hozzáláttak, az ostrom egyéves évfordulóján már semmi nyoma nem volt.

1789. július 14-én a Párizs keleti részén, az előkelőbb Le Marais negyed és a Saint-Antoine külváros határán álló Bastille várbörtönnek mindössze hét lakója volt. A nyolcadik lakót, az ijesztő szexuális fantáziáiról hírhedtté vált de Sade márkit – akinek nevéből származik a szadizmus kifejezés – július elején szállították el a börtönből, miután idegei felmondták a szolgálatot, és tizenegy évi raboskodás után regénye lapjaiból készült tölcséren át azt üvöltözte ki az ablakon, hogy le akarják mészárolni a foglyokat. (tovább…)

Megkoszorúzták a II. világháborús emlékművet

2013. május 9. csütörtök

Csepel.hu

A II. világháború európai befejezésének évfordulóján az önkormányzat vezetői megkoszorúzták a Szent Imre téren található II. világháborús emlékművet május 9-én reggel.

Koszorút helyezett el Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint Szeles Gábor jegyző.

(tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó májusi első száma

2013. május 9. csütörtök

Csepel.hu

A tartalomból:

Végéhez ért a szennyvízcsatornázás. Kedvezően módosultak a rákötési-támogatás feltételei. Részletek az újságban.

„Különleges emberek laknak itt” – mondta Ilan Mor izraeli nagykövet a kerületben tett látogatása során. Beszámoló és interjúk.

Mire jó a Street View?

Az én anyukám című pályázatunk eredményhirdetése.

(tovább…)

Forrai Sándor Rovásírás Kiállítás Csepelen

2013. május 4. szombat

Csepel.hu

Május 3-án a Nagy Imre ÁMK aulájában Tóth Endre intézményvezető egy olyan kiállítást nyitott meg, mely korábban Csepelen teljesen elképzelhetetlen volt. Először Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere üdvözlő szavait tolmácsolta, majd egy Wass Albert idézettel színesítette beszédét:

„Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában.

(tovább…)

Ballagnak a középiskolások, indul az érettségi

2013. május 3. péntek

Hirado.hu

A nemzetiségi nyelv és irodalom, illetve nemzetiségi nyelv tantárgyak írásbeli vizsgáival kezdik. A szóbeliket emelt szinten június 6. és 13.,közép szinten június 17. és 28. között tartják.

Ma már országszerte ballagnak a végzős diákok a középiskolákban, és a nemzetiségi nyelv és irodalom, illetve nemzetiségi nyelv tantárgyak írásbeli vizsgáival elkezdődik az idei tavaszi érettségi is. A szóbeli vizsgákat emelt szinten június 6. és 13. között, a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják.

(tovább…)