‘Kultúra’ kategória archívum

Megjelent a Csepeli Hírmondó decemberi első száma

2012. december 6. csütörtök

Csepel.hu

A tartalomból:

– Szinte minden utcában megépült a csatorna. Lakossági fórumot tartottak a Királyerdei Művelődési Házban.

– „A választók többsége kitart a kormány mellett” – többek között ezt is mondta hallgatóságának Varga Mihály tárca nélküli miniszter Csepelen tartott fórumán. További részletek cikkünkben. (tovább…)

Elhunyt Hollósi Frigyes színművész

2012. december 5. szerda

MTI/Origo

Kurt szerepében, Ulrich Hub Náthán gyermekei című darabjában (Forrás: MTI)

Hetvenegy éves korában meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész. Hollósi a Katona József Színház és a Nemzeti Színház színésze volt, de díjat nyert a Feri és az édes élet címszerepével is, és a Lindától kezdve a Kisvároson keresztül a Tűzvonalbanig számos tévésorozatban is felbukkant.

A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál – tudatta a színház az MTI-vel. A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek. A halál okát nem közölték, de Hollósit tavaly májusban a vastagbelében talált daganat miatt operálták. (tovább…)

Randevú Párizsban

2012. december 5. szerda

Csepel.info

Budapestet ajánlja télre a Lonely Planet

2012. december 4. kedd

Lonely Planet/Egy nap a városban

A napokban közölt egy összeállítást az egyik legnagyobb hatású turisztikával foglalkozó cég, a Lonely Planet. Annak is az online verziója.

A cikk arról szól, hogy hova érdemes ellátogatni télen. Melyik városba, országba. A lista számos célpontból áll, de mind közül Budapest az első, pedig nem ABC-sorrendben vannak az ajánlatok. (tovább…)

Meghívó: A gyár – Tamási Gábor fotókiállítása

2012. december 4. kedd

csepel.hu

(tovább…)

Nyílt nap az Egressyben

2012. december 3. hétfő

Csepel.info, Mr.Gabee

Vártnál nagyobb érdeklődés mellett zajlott az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola nyílt napja hétfőn délelőtt. Az intézmény minden év novemberében szervez egy napot, melyen az érdeklődők, felvételizni szándékozók belepillanthatnak az intézmény oktató – nevelő munkájába, részt vehetnek színművészeti, illetve zeneművészeti tanóráin.

Látogatók között legtöbben a színész képzésre voltak kíváncsiak, melyet Pintér Tibor színművész, a Lovasszínház és a szigetszentmiklósi Sziget Színház vezetője, valamint az Egressy Béni Művészeti Középiskola színművészeti képzésnek szakmai vezetője, valamint Buch Tibor színművész tartott.

Hangverseny adtak az Arany Alkony szépkorúinak

2012. december 3. hétfő

Csepel.info, Mr.Gabee

Az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola mélyrézfúvós tanszaka hangversenyt adott múlt pénteken a Tejút utcai Arany Alkony idősek otthonában.

A nagy sikerű koncerten Sikari László, az intézmény rézfúvós tanárának növendékei léptek fel. Zongorán közreműködött: Zbiskó Ágnes

Tabáni István – Hull az elsárgult levél

2012. december 3. hétfő

Youtube

Tabáni István a Csepeli Művészeti Hét keretében lépett fel a Királyerdei Művelődési Házban december 1-jén. A koncert egyik dalát mi is meghallgathatjuk a Youtube segítségével.

Adventi gyertyagyújtás a Szent Imre téren

2012. december 3. hétfő

csepel.hu

December 2-án délután szép számmal gyülekeztek családok, iskolák képviselői és érdeklődők a Szent Imre téren. Advent első vasárnapján a kerület koszorúján is fellobbant az első gyertya, amelyet Csepel polgármestere, Németh Szilárd gyújtott meg.

A Csepeli Lelkészi kört Kispál György plébános és Krammer András diakónus képviselték az ünnepségen. Kispál György köszöntő szavaiban az elcsendesedés, az elmélkedés fontosságára hívta fel a figyelmet. (tovább…)

Békesség-óhajtás

2012. december 2. vasárnap

Csepel.hu

A Csepeli Művészeti Hét utolsó napján, december 1-jén két nagyszerű művész, Lázár Balázs és Tallián Marianne mutatta be Békesség-óhajtás című előadását a Jézus Szíve Templomban. A 15 órakor kezdődő irodalmi programon elsőként Kispál György plébános köszöntötte a jelenlévőket, aki kiemelte: az elkövetkező közel egy óra a feltöltekezés ideje.

A Művészeti Hét utolsó napi eseményeinek fotóiból készült galéria elérhető ide kattintva.

A művészek 500 év magyar verseiből fűzték össze műsorukat, amelynek középpontjában a béke utáni vágy, a békesség-óhajtás állt. Janus Pannonius és Balassi Bálint verseitől Babits Mihály, József Attila és Pilinszky János alkotásain át Károlyi Amy egy költeményéig bemutatták a magyarság minden történelmi kort jellemző álmát, a békesség megteremtésének igényét. Az előadásban gregorián dallamok is elhangzottak, valamint Tallián Marianne tolmácsolásában felcsendült Mozart A-dúr hegedűversenyének Adagio tétele. (tovább…)