Irodalmi pályázat Csepelről: eredményhirdetés

Csepel.hu

Csepel önkormányzata a Magyar Írószövetséggel közösen hirdette meg – Csepel újjáépítésének 300. évfordulója alkalmából – Az én Csepelem című irodalmi pályázatot. Az általános- és középiskolások, illetve a felnőttek részére kiírt verseny eredményhirdetésére december 14-én került sor a Csepel Galériában, ahol Vida István, a pályázatot szervező Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója összegezte a művek értékelésére felkért szakértő zsűri – Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke, Erős Kinga kritikus és Rózsássy Barbara költő – véleményét.

Bár a beérkezett 21 pályázat között kevés volt a kiemelkedő munka, s az egyéni hangú írás – s szomorú, hogy az iskolások összesen három írást nyújtottak be – a zsűri dicséretre méltónak találta a pályázók alkotóvágyát. Szentmártoni János felajánlotta, hogy a jövő év elején szívesen találkozik személyesen is a pályázókkal, s mondja el kritikai észrevételeit az egyes művekről.  Vida István elmondta, hogy 2013-ban is lesz irodalmi pályázat, aki tehát szeretné megméretni a tehetségét, jövőre is lesz alkalma erre.

A győztes alkotók kategóriánként: Buka Zsuzsa (felnőtt), Kupai Ádám (középiskolás) és Pákozdi Noa (általános iskolás).

A pályázat valamennyi résztvevője kapott jutalmat: a csomagokban könyvutalvány és könyv volt.

Részlet Buka Zsuzsa 159 című győztes novellájából:

„Személy szerint a 159-es buszban találtam meg a buszozható buszok etalonját. A menetidő nem lehet több fél óránál, a végállomásnál pedig, ahol a kanyart megteszi, nem rostokol sokáig. Ennek megfelelően akár ötször, hatszor végig lehet menni ugyanazon a vonalon anélkül, hogy nagyon elfáradna az ember. A 159-es Csepel legfontosabb pontjait érinti, lévén, hogy a HÉV vonala mellett halad, mely a kilencedik kerületi hulladék-bantusztán felett elsuhanva a “külvilághoz” kapcsolja a kerületet.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !