Világhírű zenészek a csepeli gyermekekért

Csepel.hu

Világhírű magyar zenészek, köztük Szakcsi Lakatos Béla és dr. Dráfi Kálmán is fellépnek azon a szerda esti jótékonysági gálakoncerten, melyet a Csepel-Hároson lakó nehéz sorsú gyerekek megsegítésére rendeznek. A belépő mindössze ezer forint, de az adományokat ezen felül is köszönettel veszik.

Az est szervezője Balogh Ernő csepeli kisebbségügyi tanácsnok, hárosi biztos, házigazdája Makrai Pál musical-énekes, díszvendége pedig Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott, volt szövetségi kapitány lesz.

– Csepel-Hároson, a lakóövezeteken kívül már a rendszerváltás előtt sok szegény család telepedett le. Ők voltak azok, akik nem tudtak rendes lakáshoz és biztos megélhetéshez jutni, számuk pedig a rendszerváltás óta megnőtt. A romák és magyarok által vegyesen lakott területen súlyos probléma a gyermekszegénység. Pedig tudjuk, hogy ők azok, akik a legkevésbé tehetnek arról, hogy milyen körülmények közé születtek. A gyerekek megsegítésére szerveztünk már tavaly jótékonysági estet Németh Szilárd polgármester úr fővédnökségével, és folytatjuk idén is ezt a nemes hagyományt. A koncerten tíz világhírű művész vesz részt. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan zenészek is velünk lesznek, akiknek a koncert-jegyeire máshol tízezreket elkérnek. A belépő viszont csak ezer forint lesz, mert a kevésbé tehetőseknek is meg szeretnénk adni a lehetőséget a segítségre és egy világszínvonalú gálakoncert megtekintésére. Aki tud ennél többet adományozni, az a helyszínen megteheti – mondta el a Csepel.hu-nak Balogh Ernő, az est szervezője.

A gálakoncert december 12-én, szerdán 18 órakor lesz a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium dísztermében (1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 121.).

Forrás: Csepel.hu

6 hozzászólás “Világhírű zenészek a csepeli gyermekekért” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    A fotókiállítás és a koncert is 12-én, 18 órakor kezdődik, így adódik a kérdés, melyik helyszínen lép fel Németh Szilárd dublőre?

  2. felix szerint:

    Már megint egy szemét cím, de hát meg kell dolgozni a fizuért.

  3. felix szerint:

    Bocs! Egy cikkel feljebb.

  4. nagyapó szerint:

    kispajtás 10 az 1-hez, hogy nem a jótékonysági koncertre megy!
    Csak zavart próbál kelteni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Mr. Gabee szerint:

    Reméljük.ide jön

  6. csaba péter szerint:

    Szegény nagyapó mint volt kék ÁVÓs nem győzi a komcsizást

Itt lehet hozzászólni !