Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszönetét, tiszteletét és elismerését fejezte ki az elmúlt hetek megfeszített munkájáért minden egészségügyi dolgozónak, különösen az ünnepelt mentősöknek és ápolóknak.
Ahogy Facebook oldalán fogalmazott: “Bátorságuk, helytállásuk példaértékű.”
Újabb két áldozata van a koronavírus-járványnak a Pesti úton, így már összesen 44-en haltak meg az idősotthonban. A koronavirus.gov.hu Facebook-oldalán kedden azt is közölték, hogy már 345 idősotthonban volt ellenőrzés, és többnél szükség volt hatósági intézkedésre.
Minden negyedik koronavírus-fertőzött elhunyt idősotthon lakója volt – tették hozzá. A kormányzati honlapon hétfőn azt közölték, hogy százra nőtt az idősotthonban koronavírussal fertőzött elhunytak száma. (tovább…)
Jelentős lehűléssel érkezett meg egy hidegfront, ám jelentős csapadékot reggel még nem hozott. Csepelen közepes forgalom mellett kezdődött az élet, amikor a Hollandi-Szigetszentmiklósi-Festő-Erdősor-Kossuth-Szent Imre tér útvonalon haladtunk.
Keddre virradóra csökkent az aktív koronavírusos betegek száma, 3313 fő a hazánkban beazonosított esetszám. Elhunyt 4 krónikus beteg. Ezzel 425 főre emelkedett az elhunytak száma, 1007-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1881 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 60%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 56%-a budapesti vagy Pest megyei. 746 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 45-en vannak lélegeztetőgépen. (tovább…)
A Csepel.info értesülései szerint az óvodai ügyelet indítása előtt az önkormányzat minden ott dolgozót letesztelt. Összesen 120 tesztet végeztek el ebben a körben, és egyben mutattak ki átfertőzést igazoló ellenanyagot. Az érintett, fiatal hölgy úgy esett át a koronavírus-fertőzésen, hogy semmilyen tünete sem volt, és a teszt idején már nem volt fertőző.
Az óvodai dolgozók az aktív korosztályhoz tartoznak, és sokuk a veszélyhelyzet kihirdetése után is dolgozott. A csepeli nyugdíjasok ugyanezen idő alatt nem, vagy jóval kevesebbet mozogtak, tartották magukat a szigorú karanténszabályokhoz. Azok az aktív korúak ugyanakkor, akik a belvárosba járnak dolgozni, jobban ki voltak-vannak téve a fertőzésveszélynek. (tovább…)
Május 11-én reggel nyolc óra után nem sokkal a Hollandi-Szent István-Táncsics Mihály-Szent Imre tér útvonalat jártuk be.
Közepes forgalom mellett, szép napos időben kezdődik a hét, ám – ahogy a videóban hallható időjárás-jelentésből is kiderül – ez nem sokáig marad így, jön egy erős lehűlés. A közterületeken már dolgoztak a Csepeli Városgazda munkatársai, a szokásosnál nagyobb sorok álltak a bankok, gyógyszertárak és a nagy posta előtt: ahogy ezt hétfőnként megszoktuk. (tovább…)
Az új koronavírus-járvány, amely rövid idő alatt világméretűvé vált, alapvetően változtatta meg mindannyiunk életét. Hazánk négy, orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatot indított a 14 éves és annál idősebb lakosok körében május 1. és 14. között – tájékoztatott a KSH.
A kutatás célja, hogy pontosan, az egész országra érvényes módon feltérképezze a koronavírus-fertőzés elterjedtségét. A naprakész tudományos adatok kulcsfontosságúak a járvány sikeres leküzdésében, az egészségügyi dolgozók munkájában és a megalapozott döntések meghozatalában egyaránt.
Hétfőn 0 órától újraindult az ÉLET az ország nagy részén. Csak a legfertőzöttebb régióban, Budapesten és Pest megyében maradnak a szigorúbb korlátozások.Mai videós körutunk a Késmárkin indul. Végigmegyünk a Sséchenyi-Kossuth-Szent Imre tér útvonalon, aztán betérünk a Táncsics Mihály utcára, egészen a Karácsony Gergely által hajléktalanszállónak kinézett egykori iskolaépületig. Az épületben titokban folynak az átalakítások: a kapukat is bezárták, hogy ne lehessen látni, ám éjszaka mindenhol égett a villany és folyat a munka.
Az ország többi részén valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az üzletekben és a tömegközlekedésben azonban szájat, orrot eltakaró orvosi maszkot, sálat vagy kendőt kell viselni. Ismét újraindulnak a nem életmentő egészségügyi szolgáltatások is, például korlátozás nélkül lehet fogorvoshoz menni. Már lehet zárt kapuk mögött lehet sporteseményeket is rendezni. 9 órától pedig kezdődik az érettségi. (tovább…)
Szombatra virradóra 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52 -en vannak lélegeztetőgépen.
A Pesti úti idősotthon koronavírussal fertőzött lakói közül újabb 4 elhunyt, így már 38-ra emelkedett az áldozatok száma. A betegek számának növekedése miatt a kórházak felkészültek a tömeges megbetegedések fázisára és növelték ágykapacitásaikat. (tovább…)