‘Egészségügy’ kategória archívum
2014. április 5. szombat
Demokrata, Takó Szabolcs


Csepel 2010-ben az itt élők akaratából új utakon indult el. Miközben a szocialisták alatt megállt az élet s a politikusok elfelejtették a kerületet, manapság az új utakkal és környezetvédelmi beruházásokkal nemcsak korszerűbb, hanem tisztább, élhetőbb lett a városrész. A rendszerváltás óta halogatott beruházásokat sikerült megvalósítani az elmúlt négy évben.
Már nem kell a dugóban ülni és a levegő is jobb lett ugyanis Csepel egyik meghatározó és a leginkább halaszthatatlan beruházásaként megvalósult a gerincút. Miközben évek óta sokan panaszkodtak a zajproblémák miatt, az új kétszer kétsávos úttal nyugodtabb, csendesebb lett Csepel belvárosa. A Németh Szilárd polgármester javaslatára Teller Ede nevét viselő két és fél kilométeres gyorsforgalmi úton napi 14 ezer jármű halad át és kerüli el a belső lakóövezeteket, amelyeket új zajvédő falak is óvnak. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Önkormányzat, Csepel, Csepel csatornázása, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közbiztonság, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Oktatás kategóriába | 32 hozzászólás »
2014. április 4. péntek
Mno

Mindenki neki szurkol
Több mint 90 nap mesterséges kóma után Michael Schumacher állítólag az ébredés első jeleit mutatja, az orvosok pedig reménykednek. Mégis felmerül a kérdés, vajon a korábbi Formula–1-es világbajnok valóban magához tér?
A versenyző szurkolói már nagyon várták a hírt, amelyet Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere közölt a nyilvánossággal: „90 nap kóma után a világbajnok pilóta pillanatokra magához tért, és úgy tűnik, tudatánál van”. (tovább…)
Beküldve a(z) Egészségügy, Külföld, Sport kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. március 31. hétfő
Németh Szilárd: „Célunk az, hogy jó legyen itt élni, jó legyen csepelinek lenni”
Takó Szabolcs, Demokrata

Gerincút, csatornázás, új uszoda, felújított parkok és utak, oktatási, szociális és egészségügyi fejlesztések sora, a megújult Kis-Duna parton kikapcsolódó családok tömegének látványa fogadja azokat, akik hosszabb idő után tévednek a főváros XXI. kerületébe.
És még koránt sincs vége a sornak, tervek sokasága vár megvalósításra. Csepel szemmel láthatóan előnyére változik. Németh Szilárddal, Csepel polgármesterével beszélgettünk. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel csatornázása, Duna, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közbiztonság, Közpénzek, Közterületek, Oktatás, Pártok, Vélemény kategóriába | 46 hozzászólás »
2014. március 30. vasárnap
Csepel.hu


Kétnapos rendezvénnyel köszönti a nyarat Csepel. A Családi Egészségnap március 29-én minden korosztály számára hasznos és élvezetes kikapcsolódást kínált: az előadások mellett számos játék is segítette a minél hatékonyabb információátadást.
A Családi Egészségnap keretében a látogatók díjmentes egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehettek: mindkét helyszínen sokan éltek a lehetőséggel.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Egészségügy, Játék, Sport, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. március 27. csütörtök
Csepel.hu
Március 29-én és 30-án a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban (1213 Bp. Hollandi út 8-10.) és a TÓTH ILONA EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT épületében (1212 Budapest, Görgey Artúr tér 8.) Családi Egészségnappal várunk mindenkit.
PROGRAM
MÁRCIUS 29-én 9-17 óráig
9 óra MEGNYITÓ
9-14 óra DÍJMENTES EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK
Diabetológia: vércukor, vérnyomás, testtömeg index,
FINDRISC kérdőív; Kardiológia: Hypertoniás emberek kiszűrése,; Tüdőgyógyászat: Kérdőíves állapotfelmérés
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Egészségügy, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2014. március 26. szerda
Hirado.hu

A víz világnapja alkalmából az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) által meghirdetett Happy-hét programjában részletesen kidolgozott órai anyagok és kreativitást igénylő feladatok, játékok segítségével ismerkednek meg a gyerekek a vízivás előnyeivel és a cukros italok fogyasztásának káros következményeivel.
Az OÉTI ötödik éve meghirdetett programjában az ország 144 oktatási, nevelési intézményéből idén több mint 43 ezer gyerek vesz részt 106 településről – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Érdekes, Egészségügy, Oktatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. március 25. kedd
Csepel.hu



Babamentő inkubátort helyeztek el a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet aulájában március 24-én. Azok az édesanyák, akik bármilyen okból lemondanak gyermekükről, mostantól anonim módon tehetik babájukat az épület főbejáratának baloldalán található ablakán keresztül az életmentő készülékbe, mely éjjel-nappal nyitva van. Az újszülöttet a 24 órás orvosi ügyelet dolgozói látják el, majd a Peter Cerny Alapítvány mentőautója komplikációmentesség esetén a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba, illetve a megfelelő betegellátást biztosító intézménybe szállítja.
A csepeli önkormányzattal való kölcsönös együttműködés jegyében – Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester kezdeményezését – az újszülöttmentő készüléket a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháztól kapta az egészségügyi intézmény.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Egészségügy, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2014. március 22. szombat
Hirado.hu

Ma van a víz világnapja: az ENSZ 47. közgyűlése 1992-ben döntött Dublinban arról, hogy minden évben március 22-én ünnepeljék világszerte a víz világnapját, amelyen a döntéshozók és az átlagemberek figyelmét a tiszta víz fontosságára, a fenntartható vízgazdálkodásra és a tudatos vízhasználatra hívják fel.
A világnap alkalmából közzétett jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) felhívta a figyelmet arra: minden nap mintegy 1400 öt év alatti gyermek hal meg a világon a tiszta víz, az illemhelyek és a higiénia hiánya miatt kialakuló hasmenéses megbetegedésekben. Elsősorban a csecsemők és a kisgyermekek betegszenek meg ezen problémák miatt, az ő immunrendszerük ugyanis még túl gyenge.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Duna, Egészségügy, Környezetvédelem, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2014. március 17. hétfő
Blikk.hu
Elege lett Bajor Imre feleségének, Bajor Ildikónak a színész állapotával kapcsolatos híresztelésekből, ezért úgy döntött, egyszer s mindenkorra véget vet a találgatásoknak, s tiszta vizet önt a pohárba.
– Imrének agydaganata van! – jelentette ki Ildikó, aki először és utoljára Blikknek nyilatkozott Bajor Imre betegségéről. – Az agydaganat a stressztől jön elő, az életviteléhez annyiban van köze, hogy az előző években rengeteg stressz ért minket.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Bulvár, Egészségügy kategóriába | 15 hozzászólás »
2014. március 13. csütörtök
Csepel.hu

Kedves csepeliek!
2014. március 14-én (péntek) 14.00 és 18.00 óra között véradás lesz a Csepel Plazában (1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 154-170.)
Személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ kártya szükséges a regisztrációhoz.
A véradást megelőzően javasolt sok folyadékot inni és bőségesen étkezni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Csepel, Egészségügy, Jótékonyság, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások