Index.hu
Mi várhat Michael Schumacherre, miután magához tért a kómából: gyors felépülés vagy évtizedekig elhúzódó vegetatív tengődés?
Előbbi nem valószínű, utóbbit kis szerencsével elkerülheti. A sérülése súlyos volt, csaknem fél éven át feküdt kómában, és már nem is fiatal, de a szakszerű ellátás és a gondos rehabilitáció segíthet rajta. Az biztos, hogy nem ül vissza olyan gyorsan a volán mögé, mint az összeégett Niki Lauda.
169 napot, vagyis csaknem fél évet töltött öntudatlan állapotban Michael Schumacher sokszoros világbajnok autóversenyző, miután tavaly decemberben egy síbalesetben súlyos koponyasérülést szenvedett. Az ügynöke tegnap jelentette be, hogy Schumacher már nincs kómában. Hogy milyen esélyei vannak a felépülésre – és hogy ebben az esetben mit tekinthetünk egyáltalán felépülésnek –, még nem tudni. Az mindenesetre biztató jel, hogy Schumacher már tud kommunikálni, és stabil az állapota.
Utazás a koponyák körül
A helyzetet bonyolítja, hogy Schumacher nem természetes, hanem mesterséges kómában volt. Az előbbi kiváltója általában valamilyen trauma, utóbbit viszont szándékosan idézik elő, hogy így csökkentsék az agyra nehezedő terhelést. Az agyban ugyanis nagy nyomás alatt oxigénhiányos állapot léphet fel, illetve a nyomás miatt a koponyának feszülő agyterületek is károsodhatnak. Agysérülés hatására az agy működése megváltozik, viszont a helytelen működés károsodást okozhat. A kómát épp azért idézik elő, hogy a csökkentett teljesítménnyel visszafogják az agyi aktivitást, így a hibás túlműködés szövődményei is enyhíthetők.
Az indukált kómát gyógyszerekkel idézik elő, általában barbiturátokkal – például pentobarbitállal vagy tiopentállal –, esetleg propofollal, amit az aneszteziológusok manapság a műtéteknél használnak. Ha elektroenkefalográfiás (EEG) vizsgálatot is végeznek, a gyógyszeres kómában fekvő pácienseknél mindig ugyanaz az agyhullámminta rajzolódik ki; a beteg állapota így pontosan nyomon követhető.
Csökkentett mód
Az indukált kóma elindítása és fenntartása egyaránt összetett folyamat. Nemcsak a megfelelő szerekre van szükség hozzá, de megfelelő orvosokra és felszerelésre is. Az intenzív osztályokon használt állapotfigyelő berendezésekkel nyomon követhető, hogy a kómás betegnek tiszták-e a légutai, stabil-e a vérnyomása és a szívverése, illetve ügyelnek a vér oxigénszintjének fenntartására is. A kómát előidéző szereket kiszámított adagokban, de folyamatosan adagolják infúzión; maga a folyamat leginkább a műtéti altatásra emlékeztet, de sokkal hosszabb annál.
Hogy az indukált kómát meddig kell fenntartani, az nagyban függ attól is, hogy milyen súlyos az illető sérülése. Általában néhány napig, legfeljebb két hétig tartanak valakit ilyen állapotban. Az ennél hosszabb esetek kirívónak számítanak, így Schumacher öt-hat hónapos kómája is különleges.
37 év után már nincs visszatérés
Elaine Esposito 1941. augusztus 6-án esett kómába – ekkor még csupán hatéves volt. Esposito vakbélműtétre ment be a kórházba, ami már akkor is rutinműtétnek számított, viszont sosem ébredt föl az altatásból. Az alvó szépség néven is emlegetett Esposito 37 évig és 111 napig feküdt kómában; a szervezete 1978-ra feladta a harcot. A Guinness Rekordok Könyve szerint ő töltötte a leghosszabb időt kómában.
A természetes kómához hasonlóan a mesterségesnek is megvannak a kockázatai.
- A mellkasi fertőzések viszonylag gyakoriak, mivel a kóma befolyásolja a köhögési reflexet. A szervezet ilyen módon szabadul meg a tüdőben lerakódott váladéktól, de a kómás betegek nem köhögnek, és ez további betegségekhez vezethet.
- Konkrét bizonyíték nincs rá, de gyanítható, hogy az altatáshoz használt barbiturátok befolyásolják az immunválaszt, és ezzel a gyógyulás folyamatába is beavatkozhatnak.
- Mivel a kómás betegek mozdulatlanul hevernek, felfekvések alakulhatnak ki rajtuk, illetve a tüdőgyulladás kockázata is megnő – ahogy a fekvő betegeknél általában.
- A betegeket általában mozgatni kell, mivel ha ezt nem teszik meg, a páciens ízületei összezsugorodhatnak.
- Minél hosszabb a mesterséges kóma, annál tovább tart a páciens felébresztése is. A szervezetnek sokáig tart földolgozni a felhalmozódott altatókat, ugyanis ezek a zsírszövetben is elraktározódnak.
A beteg gyógyulása több tényezőtől függ. A Webbeteg cikke szerint a balesetek sérültjeinek és a fiataloknak jobbak a túlélési esélyei, mivel nekik van a legtöbb erőtartalékuk. 40 éves kor fölött a gyógyulás lassúbb, és kevésbé valószínű, hogy teljes lesz, 60-80 éveseknél pedig szinte nem is érdemes reménykedni ebben. Az is sokat számít, hogy maga a kóma meddig tart: minél rövidebb az öntudatlan állapot, annál nagyobb a teljes felépülés esélye.
Schumacher csaknem fél évig volt kómában, így most minden a rehabilitáción múlik. Két-három hét kómából egy egészséges, fiatal ember kis szerencsével teljesen fölépülhet, és bár egy év kóma után is beindulhat javulás, ilyenkor már számolni kell a maradandó károsodással. Előfordulhat, hogy az agy károsodása miatt a betegnek újra meg kell tanulnia beszélni, járni, írni és olvasni. Az utókezelések hosszú ideig tartanak; ha a kóma tervezett, a rehabilitációt már az ébresztés előtt megkezdik. A teljes gyógyulás évekig is eltarthat.
Csak néhány példa, hogy mi mindenre kell figyelni a rehabilitációnál:
- A fizikoterapeuták az izmok és az inak tónusának és állapotának megőrzésével és edzésével foglalkoznak. A mozdulatlan betegek izmait és inait is edzeni kell.
- A beszédterapeuták segíthetnek, hogy a páciensek ismét könnyebben tudjanak beszélni, de nem ritka, hogy nyelni is meg kell tanítani őket.
- A légúti betegségek kockázata miatt ezzel is szakképzett gondozóknak kell foglalkoznia.
Ébredés után
Hogy ki miként reagál a kóma utáni ébredésre, az egyénenként változik. Gary Dockery rendőrként dolgozott, amikor 1988 szeptemberében egy részeg fejbe lőtte. A férfi vegetatív állapotban tengődött egy elfekvőben, de 1996-ban végeztek rajta egy tüdőműtétet; ennek hatására magához tért, és megállás nélkül beszélni kezdett. Emlékezett a rokonai és a lovai nevére, illetve az autója színére. A javulás nem volt tartós: alig 18 óra után ismét visszacsúszott a kómába, és nem is tért többé magához. 1997 áprilisában halt meg.
A kómás esetekben közös, hogy a betegek a kóma időszakára nem emlékeznek, de – ahogy Dockery esete is mutatja – az előtte történtekre igen. Nem véletlen, hogy az orvosok fontosnak tartják a család jelenlétét és az ismerős környezetet a rehabilitáció alatt, mivel az agy jobban reagál az ismerős környezetre. Azt mindig a javulás jeleként könyvelik el, ha a beteg már visszajelzésre is képes; ez Schumacher esetében adott, mivel már az áprilisi jelentések szerint is reagált a hangokra és az érintésre, a friss hírek pedig arról szólnak, hogy kommunikálni tudott a feleségével és a gyerekeivel.
Az eddig nyilatkozó orvosok, akik ismerik Schumacher körülményeit, egyetértenek abban, hogy a sportoló felépülése biztos nem lesz villámgyors. Dr. Roop Gursahani szerint sokat segíthet, hogy első osztályú, szakszerű kezelést kapott a dél-franciaországi Grenoble Kórházban, viszont nem lehet megmondani, hogy milyen tempóban épülhet föl. Ezt csak az állapota pontos ismeretében lehetne elmondani, a menedzser szűkszavú közleménye kevés ehhez.
A gyors felépülés ellen szól, hogy Schumacher már betöltötte a negyvenötöt, és csaknem hat hónapon át feküdt kómában a súlyos koponyasérülés után. Viszont az orvosok mindent megtettek érte, és a rehabilitációja is valószínűleg legalább annyira szakszerű lesz, mint az ellátása. És még valami Schumacher mellett szól: mesterséges kómában volt, ami visszafordítható.
Ha valakit agysérülés nélkül tennének mesterséges kómába, magához térne, miután a szervezetéből kiürültek az altatók. Hogy Schumachernél ilyen sokáig kellett fenntartani indukált kómát, ahhoz a sérülés természetének is köze volt. Maga az eljárás elvileg biztonságos; a műtéti altatás sem más, mint visszafordítható kóma, a különbség csak a dózisban van.
Az is fontos különbség, hogy az agy magától sosem zárja le a működő funkcióit. Ehhez általában valamilyen sokk kell, például gyógyszer-túladagolás, fizikai sérülés vagy stroke. Emiatt azt sem egyszerű megmondani, hogy az indukált kómának milyen utóhatásai lehetnek, mivel ilyet csak súlyos sérülteknél alkalmaznak hosszabb távon, így nehéz szétválasztani, hogy az altatás vagy a sérülés felelős-e a szövődményekért.
Sportolók, akik visszatértek
„Mivel nem vagyok orvos, és természetesen nem ismerem pontosan Michael Schumacher állapotát, összehasonlításra nincs lehetőségem. Azt tudom, hogy a három hét után, amikor magamhoz tértem, mindent a nulláról kellett kezdenem. Szó szerint, hiszen azt sem tudtam, hány éves vagyok, hogy hívnak. De a javulás nagyon gyors, ha megvan a kellő akarat, és biztos vagyok benne, hogy Michaelben ez meglesz” – nyilatkozta pár nappal Schumacher 2013. december 29-i síbalesete után a volt világbajnok síző, Daniel Albrecht, aki öt éve esett, majd jött vissza a kómából.
Rehabilitációja lényegesen gyorsabb volt, mint gondolták, mert még azév, vagyis 2009 novemberben versenyeken indult. Korábbi formáját már sosem nyerte vissza, ezért tavaly októberben, 30 évesen visszavonult. Eddig úgy tűnik, Schumacherrel kapcsolatban igaza lesz.
Az olimpiai bajnok holland gyorskorcsolyázó Jochem Uytdehaage 2004 szeptemberi autóbalesete után pár napot töltött mesterséges kómában, de nemcsak felépült, de 2005 januárban Európa-bajnok is lett. Nem tudni, mennyire volt súlyos a fejsérülése, valószínűleg közel sem annyira, mint Schumacheré. Ő előtte, 2002-ben nyert két aranyat az olimpián, de 2006-ra már nem jutott ki a játékokra; 30 évesen ő is befejezte.
A kézilabdás Joachim Deckarm 1979-ben, 25 évesen egy tatabányai meccsen rosszul esett, 131 napig maradt kómában, majdnem olyan sokáig, mint most Schumacher. Évekig tartott a felépülése, és egészségét nem nyerte vissza száz százalékosan, mentálisan sérült maradt. Rövid interjúkat képes adni, de egy rehabilitációs központban kell élnie azóta is. Idén múlt 60 éves, és a körülményekhez képest teljes életet él.
Forrás: Index.hu
