A képviselő-testület áprilisi ülésén elfogadták a rendőrkapitány éves beszámolóját, valamint döntöttek a Csillagtelepi sportpark új helyszínéről és a harmadik osztályosok iskolai úszásoktatásáról.
A testületi ülés előtt Borbély Lénárd polgármester kiemelkedő eredményeket elért csepeli sportolókat köszöntött.
Hatalmas sikert aratott az ötödik alkalommal megrendezett Csepeli Senior Táncverseny a Királyerdei Művelődési Házban április 27-én. Tizenkét szépkorú táncospár lépett színpadra, a program sztárvendége Poór Péter táncdalénekes volt.
A zsúfolásig megtelt színházterem, a remek hangulat és a színvonalas produkciók is bizonyították, hogy érdemes volt elindítani a táncversenyt, amelyen a vendégek között köszöntötték Borbély Lénárd polgármestert és Ábel Attila alpolgármestert. Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes levélben küldte el üdvözletét az örökifjú táncosoknak.
Bár az időjárás nem volt túl kegyes az idei első családi hajókiránduláshoz, a program a borús idő ellenére jó hangulatban telt. A sétahajó a Boráros téri kikötőből indult, ahová külön buszokkal érkeztek a résztvevők.
A programon jelen volt Borbély Lénárd polgármester is, aki rövid köszöntőjében kiemelte: a hajókirándulás mellett a kerület számos programmal várja a családokat. Május elsején a Daru-dombon rendezik meg a Retro majálist, május 25-én, a Puli sétányon kerül sor a gyermeknapi rendezvényre, de a múlt héten átadott, megújult Rákóczi Kert is örömmel fogadja a látogatókat.
A Csepeliek facebook oldalra osztották meg a fenti képet, melyen jól látható, hogy bontják az Ady Endre úton található papírgyár egyik épületét.
Szerkesztőségünk megpróbál utána járni, hogy mit terveznek a helyére. Amennyiben olvasóink közül valaki tudja, hogy mi fog a helyére kerülni, írja meg a fórumba.
Kerületünkben eddig soha nem látott rendezvényt tartottak április 26-án. A BKSZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában nagyszabású Hon- és Rendvédelmi Ifjúsági Nap került lebonyolításra.
Az eseményen, amely a Honvédelmi Sportszövetség, a Dél- Pesti Tankerületi Központ, a Honvédelmi Minisztérium, a kerületi Kormányhivatal, valamint Budapest Főváros Védelmi Bizottságának támogatásával valósult meg, minden csepeli általános és közép iskola 7 – 8., 9 – 10. valamint 11 – 12. évfolyamának tízfős csapata nevezhetett. Folytatás »
Az 1986. április 26-án bekövetkezett csernobili robbanásokat a reaktor tervezési hibája és egy felelőtlen, nem engedélyezett kísérlet okozta. Harminc évvel ezelőtt 1986. április 26-án következett be az ukrajnai Csernobilban a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége.
A Kijevtől 130 kilométerre épült erőműben 1000 megawattos, könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait. A reaktorban tíz napig égett a tűz, és több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után.
Mr. Gabee fenti fotóján jól látható, hogy felbontották a Táncsics Mihály utca egy kisebb szakaszát a József Attila utcai kereszteződésnél szombaton délelőtt, ugyanis útfelbontással járó munkálatokat végeznek.
A Széchenyi István utca felől érkezőknek át kell térni a szemközti sávba.
Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszínt.
Pénteken valóságos gyerekparadicsommá vált a kalózhajós játszótér, a Rákóczi Kert, az Iskola téri KRESZ park és a többi felújított csepeli játszótér. Úgy tűnik, hogy az itt élő családok már nem más kerületekbe, hanem a csepeli, különleges élményeket kínáló nagy játszóterekre, felújított parkokba viszik a gyerekeiket akkor is, ha nem csak egy óra jut a játékra.
Ezzel megbukott az ellenzék utolsó érve is a fejlesztések ellen. Az egyik visszatérő bírálat ugyanis az volt, hogy kevés a gyerek, és így nincs játszóterekre igény, mert nincs “alanya” az önkormányzat fejlesztéseinek. A csepeli DK a felújított KRESZ parkot azzal is bírálta, hogy felesleges a KRESZ oktatása, mert a gyerekek úgyis mindent megtanulnak a szüleiktől. Folytatás »