Koronavírus: itt az áttörés? – “Hatékony gyógyszer lesz a vírust semlegesítő magyar felfedezés”

2020. július 10.

Infostart

A koronavírus fertőzését is képes megakadályozni, valamint betegség esetén eredményesen veszi fel a harcot a vírussal az a gyógyszer, amelyet konzorciumi együttműködés keretében magyar kutatók fejlesztenek – mondata Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője.

“A szer lényege egy olyan komplex fehérjemolekula, amelynek egyik fele az az anyag, amelyhez a vírus kötődik – az ACE2 receptoron keresztül fertőzi meg a tüdősejteket -, a mi molekulánk pedig pontosan ezt a receptort használja fel. A szer másik komponense pedig egy antitest egy molekulaszakasza, amely nagyon sokáig, akár több hónapig is a szervezetben tartja a gyógyszerhatóanyagot. Ezért képest arra, hogy akár megelőzésképpen is adagolható legyen. Ezt a két molekularészt kombinálva jutunk el a mi gyógyszerünkhöz” – ismertette az InfoRádióban Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője azt a felfedezést, amelyet a magyar koronavírus elleni gyógyszerfejlesztési konzorcium tett.

Folytatás »

CSEPEL DÍSZPOLGÁRA LETT HANTOS JENŐ ÉS TARLÓS ISTVÁN

2020. július 10.

Gratulálunk!

Demokrata, Csepel.info

Csepel díszpolgára lett Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere, valamint Hantos Jenő nyugalmazott lelkipásztor, a Csepeli Lelkészi Kör megalapítója – közölte a XXI. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: Tarlós István két cikluson át tartó vezetése alatt Budapest nem csupán a budapestiek otthona volt, hanem valóban a nemzet fővárosává válhatott és a város történetének egyik legsikeresebb korszakát élhette meg. Tarlós István főpolgármesteri munkássága során „mindvégig szívén viselte” Csepel és a csepeliek ügyét: neki köszönhetően a főváros költségvetésében mindig jutott hely a csepeli fejlesztéseknek és beruházásoknak.

Folytatás »

Újabb MSZP-s álhírbotrány: a kamuvideó álmentősnője a csodamasinás ikertestvére

2020. július 10.

Magyar Nemzet

A baloldali kamuvideó álmentősének, Németh Athinának az ikertestvére az a Németh Károly, aki a Hírklikk nevű portál szerint azt állította, hogy az általa forgalmazott koronavírusteszt-gépet a kormány és a szakemberek is méltatták. Ez utóbbi akár gazdasági előny megszerzése érdekében is történhetett, és az sem lehet véletlen, hogy egy baloldali politikusokhoz köthető portál adott neki teret, a baloldalon „robbant” a botrány.

Ugyanakkor Németh Károly valótlan közlése nemcsak orbitális hazugságnak bizonyult, hanem akár bűncselekmény gyanúját is felvetheti. Jogászok vizsgálják, hogy a BTK mely paragrafusa sérülhetett azzal, hogy gazdasági/politikai érdekből hazudott Németh Károly. Az talán még rosszabb, ha kiderül, amit a botrány kirobbanása után Németh Károly állított, hogy a Hírklikk hamisította meg a mondandóját. Folytatás »

Vadkamerák az illegális szemétlerakók ellen

2020. július 10.

csepel.hu

Az illegális szemétlerakások elleni küzdelem keretében újabb öt vadkamerát helyeznek el Csepel különféle pontjain, ahová jellemző módon rendszeresen borítanak le szemetet, lomokat.

A csepeli önkormányzat korábban már átadott a csepeli rendőrség számára öt vadkamerát, hogy lefüleljék, és eljárás alá vonják az illegális szemétlerakókat.

Folytatás »

QR kód leolvasásával lesz igazolható az utazási jogosultság a Volánbusz járatain

2020. július 10.

Mr.Gabee, Csepel.info

A közlekedési társaság QR kódot (azaz kétdimenziós pontkódot) tartalmazó matricákat helyez ki az autóbuszokra, amelyeket a Közlekedési Mobiljeggyel utazóknak le kell olvasniuk mobilkészülékükkel.

A menetjegy vagy bérlet már felszállás előtt érvényesíthető úgy, hogy az utas a jármű külső felületén, az első ajtó közelében elhelyezett matricán található QR kódot beolvassa az applikációban, majd az autóbusz-vezetőnek bemutatja a képernyőn megjelenő, mozgó ábrát tartalmazó jegyképet. Így a jegyellenőrzés csak egy pillanatot vesz igénybe a népszerű Közekedési Mobiljeggyel utazók esetében. Folytatás »

Gázvezetékek cseréje kezdődik meg a Táncsics Mihály utcában

2020. július 10.

csepel.hu

NKM Földházhálózati Kft. megbízásából a Colas-Alterra Zrt. gázvezeték felújítását kezdi meg a Táncsics Mihály utca Károli Gáspár utca-Deák Ferenc utca szakaszán, valamint a Táncsics Mihály utcával párhuzamos névtelen utcában.

A kivitelezés július 13-tól várhatóan augusztus 31-ig tart. A felújításra a gázvezeték kora és leromlott műszaki állapota miatt van szükség.

Folytatás »

Csepel történelme – HÉV kocsiszín

2020. július 10.

Csepel.info, Mr.Gabee

13510711_245313885848821_236934124_n

A mai rovatban a Csepel HÉV 1958-as szerelvényét tekinthetik meg a  csepeli kocsiszínben.

Ezt kérik a csepeliek Karácsony Gergelytől

2020. július 10.

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat képviselő-testülete azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy „legyen valamennyi budapesti, így minden csepeli polgár főpolgármestere”. Kérik, hogy a főpolgármester ne vegye el a XXI. kerület joggal kért és betervezett fejlesztéseit csak azért, hogy más politikai vezetésű kerületeknek adja át azokat. A javaslatot csütörtökön este ellenzéki szavazatokkal fogadták el. Ellene senki nem szavazott, csak tartózkodás volt.

Csepel önkormányzata a következő négy évre betervezett fővárosi útfelújítások, konkrétan a Táncsics Mihály utca, a Szállítók útja, Védgát utca, Szent László utca felújítását kéri a főpolgármestertől. Ezeket a felújításokat a koronavírus-járvány elleni intézkedésként csoportosította át más kerületekbe Karácsony Gergely. Arra, hogy a négy évre szóló negatív diszkrimináció mitől koronavírus-elleni védekezés, a főpolgármester nem adott magyarázatot.

Folytatás »

Boldog születésnapot – Sastin Marianna

2020. július 10.

Wiki, Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Népszava

Július 10-én ünnepli születésnapját Sastin Marianna Csepelen élő és a Vasas színeiben birkózó világbajnok, Csepel díszpolgára.

Sastin Marianna cselgáncsozóként kezdett sportolni 1992-ben. 1998-ban bronzérmes volt a felnőtt cselgáncs bajnokságban. 1999-ben már birkózóként a junior Eb-n hatodik lett valamint Kadett vb 11. és magyar bajnok volt. Folytatás »

Fontos tudnivalók a forgalmi engedélyek érvényességének meghosszabbításáról

2020. július 9.

BFKH, Mr.Gabee, Csepel.info

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény alapján a 2020. március 11. és 2020. július 3. közt lejáró, a magyar forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényességi idők – függetlenül attól, hogy a kérdéses jármű magánszemély, vállalkozás, vagy esetleg költségvetési szerv üzemeltetésében van – 2020. december 15-ig automatikusan meghosszabbodnak.

A 2020. július 4-től lejáró műszaki vizsgákat a hagyományos rendben, tényleges időszakos műszaki vizsgálattal szükséges meghosszabbíttatni. Tehát amelyik jármű forgalmi engedélye e napon, vagy e napot követően járt le, arra ez a kedvezmény nem vonatkozik. Folytatás »