Ezt kérik a csepeliek Karácsony Gergelytől

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat képviselő-testülete azt kéri Karácsony Gergelytől, hogy „legyen valamennyi budapesti, így minden csepeli polgár főpolgármestere”. Kérik, hogy a főpolgármester ne vegye el a XXI. kerület joggal kért és betervezett fejlesztéseit csak azért, hogy más politikai vezetésű kerületeknek adja át azokat. A javaslatot csütörtökön este ellenzéki szavazatokkal fogadták el. Ellene senki nem szavazott, csak tartózkodás volt.

Csepel önkormányzata a következő négy évre betervezett fővárosi útfelújítások, konkrétan a Táncsics Mihály utca, a Szállítók útja, Védgát utca, Szent László utca felújítását kéri a főpolgármestertől. Ezeket a felújításokat a koronavírus-járvány elleni intézkedésként csoportosította át más kerületekbe Karácsony Gergely. Arra, hogy a négy évre szóló negatív diszkrimináció mitől koronavírus-elleni védekezés, a főpolgármester nem adott magyarázatot.

A csepeli városatyák emellett arra kérik Karácsony Gergely főpolgármestert valamint a Fővárosi Közgyűlést, hogy támogassák a három dél-pesti kerületre vonatkozó kerékpárút-fejlesztési tervet. „A kerékpáros közlekedés fejlesztése környezetvédelmi szempontból is fontos cél, amellyel valamennyi csepeli párt egyetért.” – fogalmaznak.

„A Kormány megkezdte a csepeli HÉV korszerűsítésének sokmilliárd forintos fejlesztéseit. Magyarország Kormánya tehát állja a szavát, a fejlesztésekkel pedig Budapest vezetése is egyetért. Ennek a HÉV-fejlesztésnek viszont fontos eleme a HÉV végállomása mellett, valamint a gyár területén, a Szent Imre tér mellett tervezett P+R parkoló megvalósítása. Ezért arra kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint a Fővárosi Közgyűlést, hogy ne vonják vissza a Csepelre tervezett P+R parkolók építésének terveit.” – kérik a csepeli képviselők a nyár elején megkezdett HÉV-felújításokkal kapcsolatban.

Ezen kívül azt kéri Csepel önkormányzatának testülete, hogy továbbra is valamennyi fővárosi utat tisztítsa a főváros, és ne tegyenek különbséget a kerületek között az úttisztítások, hóeltakarítások valamint az úthibák javítása során, és tartsanak teljes értékű lomtalanítást 2020-ban. A fővárosi utak takarításával kapcsolatban az FKF jelezte azt a szándékát, hogy a jövőben nem kívánják teljes értékűen ellátni a feladataikat Csepelen. Ehhez képest a fővárosi cégvezetők 40 százalékos béremelésben részesültek – szintén a koronavírus elleni védekezés jegyében. A lomtalanítás elmaradása azért érthetetlen, mert az lett volna a logikus lépés, hogy a főváros a veszélyhelyzet elmúltával folytatja a lomtalanítást, nem pedig kihagy olyan kerületeket, melyeknek nem balliberális a vezetése.

A javaslatot csütörtökön este 11 igennel, ellenzéki szavazatokkal fogadták el. Ellene senki nem szavazott, hét képviselő – az MSZP-DK-Momentum politikusai és egy független – azonban tartózkodott: ők nem merték támogatni.

Csepel.hu

26 hozzászólás “Ezt kérik a csepeliek Karácsony Gergelytől” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Én pedig csak arra kérem a kerület illetékeseit, hogy nézzék meg, mi lett a megálmodott Vércse utcai pihenőparkkal! Tavaly októberben nagy lendülettel fogtak hozzá, a választások előtt 3 nappal! Ma kiszáradt tuják, közel fél méteres gaz, az elszórt fűmag helyett szintén gyom! Sok helyen kivűl – belül virul a vadkender! A járda mellé fákat és bokrokat ültettek, de már csak a fákat lehet felismesni, mert azok magasak, a bokrok teljesen eltüntek! Ugyanez van a keritésen belül ültetett növényekkel is! Az öntözés pedig már elmarad, pedig kialakitották a autómatikus öntözőrendszert! Ki fizeti meg a dupla munkát? Mert kezdhetik előről! Ez nem fővárosi ügy, hanem kerületi!

  2. Nagyapó szerint:

    Szerintem nem kérni, hanem követelni kell!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. pl szerint:

    Ha ez beszámoló, akkor finoman szólva is egyoldalú. De akit nem csak a mocskolódás, hazudozás érdekel, nyilván utána tud nézni például a facén…

  4. George szerint:

    Orsós Viki!l A Főváros mit kapott? Mint Göd? Tarlós és csepel kapcsolata? Elvtársak volt rá időtök Nektek is!

  5. lutria szerint:

    Mi lett a márciusi,1 napos eső miatt lefújt Táncsics Mihály utca végén lévő parkoló felújításával?Az is a Karácsony miatt nem készült el?

    A lomtalanítás nem maradna el,csak elvileg csúszik 3-4hónappal amit a kormány állított le a járvány miatt-tehát elvileg sorra kerülhettünk volna az év végéig csak “valaki” tavaly kifejezetten kérte a vezetőségből az FKF-et hogy Decemberre tegyék a nyári lomtalanítást ezért csak jövő tavasszal kerülnénk sorra…
    Úgyhogy az “valaki” szívatta meg Csepelt.

  6. bhu szerint:

    Én nem ezt kérném, pedig csepeli vagyok. Én egy gerincutat meg egy hidat kérnék, hogy esetleg el lehessen hagyni a szigetet úgy, hogy nem a mi nyakunkon megy át a fél aglomeráció.

  7. admin szerint:

    A hidat a kormány építi meg, a gerincutat máris elcseszte a főváros. Vélhetően szándékosan.

  8. Horváth János szerint:

    A kormány nem azt a hidat építi meg, amire a csepelieknek valójában szükségük lenne! A
    gerincutat már az elmúlt 10 évben elcseszték, ne mutogassunk másra!

  9. Nagyapó szerint:

    Az új Kondorosi úti hídon, a tervek szerint, napi 50 000 jármű fog áthaladni. Ez Csepelt kevésbé érinti, de a tervezett budafoki hídon ugyancsak 50 000 járművel számolnak, ami tehermentesítené az M0-t. Ez mind Csepelen rohanna keresztül és erre még ráhordana a gerincút.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Betke szerint:

    Nagyapó, mindannyian tudjuk, hogy az új híd kiknek épűl, a csepeliek pedig, ha valami gebasz van a Szabadkikötő úton, továbbra is bosszankodhatnak, hogy jutnak haza! Nincs menekülő út! Hacsak nem a lerohadó félben lévő Gubacsi híd! Amíg bírja!

  11. Nagyapó szerint:

    Betke! Nem értem, ha megépül a Kondorosi úti híd, akkor a csepeliek nem mehetnek azon át? Viszont igaz, hogy az eseteges gerincúton beáramló tömeg ki tudja merre fog menni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Betke szerint:

    Nagyapó, azt mertem írni, hogy az új híd nem a csepelieket segítené a ki-illetve bejutáshoz! De nagyon jól tudja miről “beszélek”!

  13. concept szerint:

    Fürjes Balázs szerint a Galvani híd:”Legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender. Az építkezés három évig tarthat.”

    A HÉV vonalakról:”A szentendrei és a déli vonalak tervezői szerződéseit már aláírtuk, a tervek 2023-ra készülnek el. Felelősen az ígérhető meg a budapestieknek, hogy 2030-ig a kivitelezést is sikerül lezárni.”

    Hát ők sem kapkodják el-a papírmunkát sem…

  14. robi szerint:

    Ha már közlekedés: a héten többször mentem át az M0-áson.
    Egy lélek sem dolgozott a hídon.

    Valami nagy gáz lehet, de megy a sunnyogás, elhallgatás.
    Engem jobban érdekelne a gerincútnál, hogy ez mikor lesz készen?

    Tényleg, mikorra készül el az M0-ás? Úgy tudom, a határidők lejártak.

  15. Tóth kati szerint:

    Kár bármit is kérni ettől a kreténtől,meg kell csinálni mindent,azt amennyibe került,annyival kevesebbet kell adni a fővárosnak.Elvégre az ő feladatukat oldotta meg a kormány.Azt lehet sivalkodni.

  16. Tóth kati szerint:

    Libernyákkomcsi még soha semmit nem épített,csak rombolt,pusztított.
    Ha ezek visszajönnek megszüntetik a csokot,csakot,babavárót,egekbe emelik a rezsidíjakat,bevezetik a háromkulcsos jövedelemadót,megszüntetik a nők 40éves nyugdíját…stb.Lesz itt nyomor,meg kilátástalanság.Déli határzárnak nyema,migránsok százezrei fognak ide benyomulni.Labanc persze azonnal lezárja az osztrák határt,itt fognak feltorlódni,ahogy most Szerbiában.A nagy nyugat le fogja sz..rni,hogy a migráns hova akar menni.Sőt,akj nem kell nyugaton,azt Gyurcsányné tárt karokkal,hatalmas nyelvcsapással fogja befogadni.Még migránsadó is lesz,de nem a migrik fogják fizetni.Ébresztő!

  17. Horváth János szerint:

    Fideszesek!
    Ti ezt nem szégyenlitek?

  18. Nagyapó szerint:

    Inkább a MSZP-DK-Momentum politikusai és a független (nem független, csak ellenzéki) akik szégyellhetik magukat, mert nekik nem Csepel a fontos!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. robi szerint:

    Tóth kati!
    Az általad felsorolt csik-csak nem volt más, mint a piaci viszonyokba való durva beavatkozás (ld. még szocialista gazdaságpolitika).

    Szerencsére, a CSOK bejelentése előtt vettünk a fiaméknak ingatlant.
    A rendelet még meg sem jelent a közlönyben, az addig eladásra kínált ingatlanokba az állami ajándékot azonnal beárazták: tíz milliót ugrottak az árak.
    A három éve vásárolt ingatlan minimum a dupláját éri (Állam által gerjesztett infláció).

    A háromszázalékos emeléssel a nyugdíjasok aligha boldogok.
    Pedig a java még hátravan: aki jár vásárolni, tudja, hogy két-három hónap alatt mennyit drágultak az alapvető élelmiszerek is.

    Örülök, hogy a tóthkatik ezt nem érzik.

  20. Tóth kati szerint:

    Robi szerint,nem értem a problémád.Úgy tűnik tök jól jártál.Ez is baj?

  21. Tóth kati szerint:

    A babaváró sem jó,az ingyen tankönyv,ingyen étkeztetés,erzsébet tábor,egykulcsos adó,nők 40 éves nyugdíja,diákhitel mind szar?Semmi nem jó,amit a fidesz kormány tett?Nektek tényleg a Gyurcsányné kell.

  22. Nagyapó szerint:

    robi! Talán kiderül, hogy miért is drága a zöldség, gyümölcs. Keresd a vörös bárót!
    “Futó Péter üzleti érdekeltségei között kakukktojásnak számít a csaknem negyvenszázalékos – különböző cégein keresztül – tulajdonosi hányada a Budapesti Nagybani Piac Zrt.-ben. Közép-Európa egyik legnagyobb zöldség-gyümölcs kereskedelmi központjának 61 százaléka pedig a fővárosé. Futó a Gyurcsány-kormány alatt vételi ajánlatot tett a fővárosnak, ám az akkori városvezetés végül nem adta el a tulajdonrészét.
    Futót az elmúlt években komoly bírálatok érték a nagybanis befolyása miatt. A piacon árusító kistermelők a Magyar Nemzethez eljuttatott levelükben többször arra hívták fel a figyelmet, hogy a lakosság fizeti meg a zöldségek és gyümölcsök árában a nagybani óriási, több mint egymilliárd forintos éves tiszta profitját.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. robi szerint:

    Nagyapó!

    Nem is tudtam, hogy a külföldi bevásárló központok is Pestszentlőrincen vásárolják portékáikat.
    Igaz, hogy az idén bevezetett különadót az áraikban kénytelek érvényesíteni.
    Az adót végső soron a fogyasztóval fizettetik ki.

    Ravasz húzás: nem emelek adót, a piszkos munkát elvégeztem mással.

  24. Nagyapó szerint:

    robi! Igaz, az áruházláncok nem a nagybanin vásárolnak, hanem előre leszerződnek nagy tételben, jóval a nagybani ára alatt és a beszállítást is a termelőkkel fizettetik! Ezt az extraprofitot adózta meg a kormány.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. […] javaslatot csütörtökön este 11 igennel, ellenzéki szavazatokkal fogadták el. Ellene senki nem szavazott, hét képviselő – az MSZP-DK-Momentum politikusai és egy független […]

Itt lehet hozzászólni !