Mandiner
Az elmúlt napokban két kérdésben is vita alakult ki a Demokratikus Koalíció és Karácsony Gergely főpolgármester között.
Mandiner
Az elmúlt napokban két kérdésben is vita alakult ki a Demokratikus Koalíció és Karácsony Gergely főpolgármester között.
Vélemény – Udvardy Zoltán
Ezen az őszön a gólyák itthon maradnak. Kettő legalábbis mindenképpen. Világoskék az egyik, a másik rózsaszínű.
Felszáll e két gólya házaink falára, megülnek a magyar zászló mellett. A Három királyfi, három királylány mozgalom kezdeményezésére most sorban tűzik ki az önkormányzatok e kedves, világoskék és rózsaszínű gólyás, tehát a kisfiú vagy kisleány (magasságos Marx! „fiú” és „leány”, micsoda maradi fogalmak…) érkezését jelző „babazászlókat”. Az eredetileg a gyermekáldásnak örvendő családok által kitűzött zászlók most többlet tartalmat kapnak: azt jelentik, az adott önkormányzat egyetért a kívánt gyermek megszületésével. Folytatás »
Csepel.info
Csepel önkormányzata a tespedés és a drogok helyett az egészséges életmódot és a sportot kínálja a gyerekeknek és a családoknak. Ezt a lehetőséget használták ki sok más klub mellett a Csepel DSE kézilabdásai is, akik szombaton tartják első felkészülési tornájukat a közelmúltban megnyitott Laurencz László sportcsarnokban.
A fenti videó az új kézilabdacsarnokról és a felkészülésről szól. A meghívó itt látható, a belépés ingyenes, akit pedig az érdekelne, hogyan csatlakozhat a csepeli kézilabdásokhoz, itt talál bővebb információt.
Mandiner
Szüntesse meg az iskolakezdésre a fővárosi sávlezárásokat Karácsony Gergely főpolgármester, valamint „fejezzék be az autósüldözést!” – írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a főpolgármesternek küldött levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Fürjes Balázs arra kéri a levélben Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Önkormányzat minden vezetője hagyjon fel az autósüldözéssel, az autóval közlekedők megbélyegzésével és elítélésével.
Csepel.info
Miután az MSZP-DK-Momentum és Kovács Dávid Attila független képviselő nem támogatták, hogy legyen Csepelen rendes lomtalanítás, Karácsony Gergely főpolgármester ezt a lehetőséget Csepelnek nem adta meg (más kerületeknek, ahol egység volt, igen). A csepeli lomtalanítás emiatt 2020-ban gyűjtőpontos rendszerben kerül megtartásra.
Bővebb információ: https://www.fkf.hu/tajekoztato-2020-evi-lomtalanitasrol
Mr. Gabee, Csepel.info

A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány Könnyek helyett… szűrések! őszi programsorozata 8 helyszínen kerül megrendezésre.
SZŰRŐNAPOK Folytatás »
Csepel.info
Szenteczky 2010-es választási plakátja
Börtönbüntetést, ám csak felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Szenteczky Jánosra, az MSZP Budapesti Területi Szövetségének elnökségi tagjára – értesült a Csepel.info.
A politikust a csepeli lakásmutyik miatt ítélhetik el október 7-én. De nem lélegezhet fel, mert van még büntetőügye, ami miatt végül börtönbe kerülhet. Október 7-én is két tárgyalása lesz, a másik szintén a lakásmutyikhoz kapcsolódik. Szenteczkyt eddig két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt találták bűnösnek, és ítélték el jogerősen. Folytatás »
HolTankoljak, Mr. Gabee, Csepel.info
Közel azonos szintre kerül itthon a benzin és a gázolaj átlagára péntektől, miután a mai napon jelentősebb benzin áremelés került bejelentésre.
A hét második felében a 95-ös benzin ára várhatóan bruttó 5 forinttal emelkedik. A gázolaj ára több mint két hete nem változott, és most pénteken sem fog. Az átlagárak augusztus végén a következők szerint alakulnak:
Csepel.info
A tiltakozásoknak és a fővárosi Fidesz frakció kifogásainak köszönhetően Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre elhalasztotta az egyébként is magas temetkezési és kegyeleti árak drasztikus emelését – értesült a Csepel.info.
“Ma Fővárosi Közgyűlés. A szokottnál később 10 órakor kezdődő ülésen az első sikert már elérte a Fidesz frakció: a drasztikus, 20%-os temetői díjemelés napirendet visszavonták. Sajnos csak félsiker, mert a főpolgármester szerint nem végleg vetették el a javaslatot, csak később akarnak dönteni.”
– számolt be a történtekről Kovács Péter XVI. kerületi polgármester.