Mr. Gabee, Csepel.info

Várjuk a 10-16 év közötti leányok és fiúk jelentkezését a Csepel Evezős Klubba.
Mr. Gabee, Csepel.info

Várjuk a 10-16 év közötti leányok és fiúk jelentkezését a Csepel Evezős Klubba.
Mr. Gabee, Csepel.info
2020. szeptember 14-től lesz előzetesen nyílik lehetőség időpontot foglalni a csepeli lomtalanításra.
Mivel a gyűjtőponton az FKF szakemberei irányítják majd a lerakást, egyszerre csak meghatározott számú autó mehet be (óránként körülbelül 20 autó). A regisztráció és a hulladéklerakás lakcímkártyával történik. Egy lakcímmel egyszer lehet hulladékot lerakni: az egy címmel rendelkező társasházak esetében ezért szólni kell erről az ott dolgozóknak. Az FKF vezetése azt ígérte, hogy a társasházak esetében megengedők lesznek. Folytatás »
Mr.Gabee Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint mivel a 152-es és a 71-es külső végállomásait összekötő út megépült (A Szentmiklósi és a Hollandi utat összekötő Királyerdő út), ennek értelmében ez két vonal egymással ellentétesen haladó körjárattá változik át, továbbá egy vonalcsoport lesz a 179-essel.
Ezen felül Budapest területén számos változás lesz a közösségi közlekedésben:
A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában.
Elmondta, a Nemzeti Konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait. Arra kérte az embereket, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat, és hordjanak arcmaszkot. Utóbbi megszegéséért akár bírságot is lehet kapni ezentúl.
Mr.Gabee mai találós kérdése: 4 kereke van, több mint két ember ülhet bele, és bicajnak érzi magát?
Az utóbbi időben nem nagyon tettünk közzé suttyó parkolós képeket, de van, ami igazán viszi a pálmát. A fenti kép két olvasónknál verte ki a biztosítékot, amit a Kossuth Lajos utcai kerékpársávon és a Katona József utcai járdán készített.
Jelige: ha nincs parkoló, csinálunk!
Mr.Gabee, Csepel.info
Pénteken hajnalban beszámoltunk róla, hogy hatalmas baleset történt a Hollandi úti strand előtti szakaszon. Az autó két utasát a mentők kórházba szállították, állapotuk nem életveszélyes.
Mr.Gabee e-mail címére újabb képek érkeztek, melyet a fentiekben megtekinthetnek.
Kapcsolódó anyag:
Friss: Beleszállt egy autó a strandfürdő kerítésébe – Galéria
Az alábbiakban az Aprajafalva óvoda Facebook bejegyzését idézzük:
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önök tagóvodájában egy gyermek igazoltan koronavírus-fertőzött lett. Folytatás »
Mr.Gabee, Csepel.info
Mr.Gabee és Mocsár Lajos történelmi rovatának mai részében egy nagyon érdekes fotót mutatunk be, mely napra pontosan ezen a napon készült.
Csepel sporttelep 1985.szeptember 11-én. A Kalamár József út és a Béke tér-Erdőalja utca-Völgy utca által határolt területen lévő sportlétesítmény várja mindazokat akik a futballnak,bírkózásnak,tornának szentelik a szabadidejüket. A létesítmény kiválóan alkalmas iskolai sportesemények,labdarúgó gálák,csapatjátékok lebonyolítására is. MTI fotó: Hirs Zoltán /Bizományosi/
Csepel.hu
Budapest Főváros Önkormányzata a vírushelyzetre hivatkozva szeptember 22-30 között egy gyűjtőpontos lomtalanítást tesz lehetővé a csepeli lakosságnak. Borbély Lénárd polgármester kérésére a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ígéretet tett arra, hogy kárpótlásul februárban Csepelen kezdődik majd a hagyományos lomtalanítás. Így annak sem kell sokáig várnia, aki nem tudja most autóval elszállítani a háztartási lomot a gyűjtőpontra – értesült a Csepel.hu.
A csepeli gyűjtőpont a Szállítók útján lesz, ahol folyamatos jelenlétet biztosít a fővárosi közterület-felügyelet. A rendőrség és a csepeli közterület-felügyelet eközben az illegális szemétlerakást igyekszik megelőzni az utak mentén és a közterületeken. Az illegális szemétlerakás bűncselekménynek minősül, a büntetés is ennek megfelelő – vagyis nem érdemes próbálkozni vele.
Csepel.hu
Második helyezést ért el a csepeli Bringaváros “Az év KRESZ-parkja 2020” pályázaton. A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából megrendezett konferencián és díjátadón Morovik Attila alpolgármester képviselte kerületünket.
„Közlekedési kultúránk értékei” címmel idén tavasszal indított pályázatot a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, a Közlekedéstudományi Intézet, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, és a Közlekedéstudományi Egyesület. A projekt alapvető célja, a gyermekek biztonságtudatos közlekedésre nevelése, a KRESZ-parkok tevékenységének népszerűsítése, a parkokat működtető óvodák, iskolák, települési önkormányzatok, alapítványok, egyesületek tevékenységének elismerése volt.