Friss: Beleszállt egy autó a strandfürdő kerítésébe – Galéria

Mr.Gabee, Csepel.info

Roland olvasónk értesítette Mr.Gabee szerkesztőt, hogy hatalmas pusztítást végzett egy 2020-as 1-es típusú BMW pénteken kora hajnalban a Hollandi úton a Stradfüdő előtti szakaszon.

Helyszíni információk szerint a Horgásztanya felől érkező autós le szeretett volna hajolni a leesett mobilért, amikor az autó az út menti járdaszigetre hajtott, amitől az autó irányíthatatlanná válva szó szerint letarolt mindent, majd a néhány méterrel arrébb a kerítésben állt meg.

Az autóban két személy ült, akik a biztonsági öv használatának köszönhetően maguk szálltak ki a teljesen összeroncsolódott autóból. A környékről több olvasó értesítette szerkesztőségünket, hogy borzalmas hangja volt a balesetnek. A környező házak lakói a hatalmas csattanás hallatára kirohantak, hogy segítsenek az autó utasainak, de szerencsére nem sérültek meg komolyabban.

Ez az útszakasz sajnos nem ismeretlen a csepelieknek, hiszen néhány évvel ezelőtt ezen a helyen szintén a járdaszigetre hajtott egy autós. Annak a balesetben az autóban utazó két férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Galéria:

8 hozzászólás “Friss: Beleszállt egy autó a strandfürdő kerítésébe – Galéria” bejegyzésre

  1. Feketelistas szerint:

    Ez nem baleset volt.
    Az éjszaka leple alatt ellenzéki vandálok tették tönkre a felújjított strandot.

  2. apostolos szerint:

    jé, egy BMW

  3. Screepy szerint:

    Nyilván ez a BMW-s is száguldozott! Ezek nem bírnak a vérükkel!

  4. Bagoly szerint:

    Tudjuk kik száguldoznak BMW autókkal !
    Kár hogy megúszták, mert holnap lehet, hogy egy családot küldenek a sírba !

  5. 1Csepeli szerint:

    Szerencse, hogy nem a strand nyitás/zárás idejében történt, mert akár sokkal súlyosabb baleset is lehetett volna.

  6. János szerint:

    Kár, hogy élve megúszták. Az ilyenek inkább pusztulnának el.

  7. Xy szerint:

    Nemvéletlen hogy este történt , nappal nem szàguldozott volna de az is lehet nem mentannyira gyorsan csak az àtkelőnél levő akadàlyozàs miatt történt az egész. (Szükitett oldalraterelő)

  8. […] Pénteken hajnalban beszámoltunk róla, hogy hatalmas baleset történt a Hollandi úti strand előtti szakaszon. Az autó két utasát a mentők kórházba szállították, állapotuk nem életveszélyes. […]

Itt lehet hozzászólni !