Bajnok lett a CSUSE női futsalcsapata

2021. május 17.

csepel.hu

A CSUSE női futsalcsapata május 8-án a Viadukt SE ellen lépett pályára. Ha a csepeliek legalább egy pontot szereznek a Viadukt otthonában, akkor bebiztosítják bajnoki címüket a Nyugati csoportban.

Így is lett, a találkozó döntetlennel végződött, a csepeli lányok nyakába került az aranyérem.

Folytatás »

Az ember, aki nem akarta – Karácsony Gergely portréja

2021. május 17.

Mandiner

Hogyan lett az egykori MSZP-s miniszterelnöki tanácsadóból a szocikat utáló LMP-s, majd párbeszédes politikus, aztán kétszer is az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsány szövetségese? Kicsoda és mit képvisel valójában Karácsony Gergely?

Régóta sejtettük, és szombaton hivatalossá vált: 2018 után ismét Karácsony Gergely a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd (és ezúttal az LMP, s várhatóan az egész ellenzéki összefogás) miniszterelnök-jelöltje. De ki ő valójában, és milyen politikai pályafutást tudhat maga mögött a politikus, aki az egykori MSZP-s miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tanácsadójából vált az MSZP kormányfő-jelöltjévé?

Folytatás »

Nepomuki Szent János áldozópap vértanúságára emlékeztek

2021. május 17.

csepel.hu

Nepomuki Szent János 1729. május 16-án történt szentté avatására emlékeztek és tiszteletére szentmisét tartottak a Szent Imre téri belvárosi római katolikus templomban.

Budapest egyik legrégebbi köztéri alkotása, az áldozópap 300 éves szobra előtt mécseseket és virágokat helyeztek el a csepeli városvezetők, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, valamint az emlékezők.

Folytatás »

Baleset történt az M0-s autóút csepeli kijáratánál

2021. május 16.

Mr.Gabee, Csepel.info

A Baleset-info.hu szerkesztősége arról tájékoztatta Mr.Gabee szerkesztőt, hogy vasárnap reggel az M0-s autót 19. kilométer szelvénye fölött található egyik körforgalomban a képen látható Dacia Logan típusú gépkocsi megcsúszott, melynek következtében egy Skoda gépkocsinak ütközött, ami szabályosan, egy STOP táblánál várakozott.

Az eset során személyi sérülés nincs. Foto: Baleset-info.hu / MMM Trans Kft.

Karácsony Gergelyre ráéghet a nyelvvizsgabotránya

2021. május 15.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Joe Biden amerikai elnök beiktatási beszédének lebutított változataként jellemezte Karácsony Gergely előválasztási jelentkezését az Origónak adott értékelésében. A szakértő szerint a főpolgármester Gyurcsány Ferencékhez hasonlóan valóságtagadó kommunikációt folytat, amivel már rövid távon is rosszul járhat.

Szombati teátrális és színpadias beszéde alkalmatlan arra, hogy érdemben javítsa a megítélését vidéken – jelentette ki a politikai elemző, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldali főpolgármesternek előbb-utóbb választ kell adnia a nyelvvizsgájával kapcsolatban felmerült kérdésekre, különben alaposan ráéghet az ügy.

Folytatás »

Teljesen megújul az egyik HÉV szerelvény

2021. május 15.

MÁV-HÉV, Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban a MÁV-HÉV Zrt Facebook bejegyzését olvashatják:

Kedves Utasaink! Megújulva, megszépülve, kívül-belül felújítva tér vissza a H7-es vonalra Cinkotáról a 847-624-848 pályaszámú, MIX/A típusú szerelvény.
Folytatás »

Rókát láttak a Daru-domb környékén

2021. május 14.

Mr.Gabee, Csepel.info

Lehet, hogy egy kép erről: állat és szabadtéri

Az Agenor Civil Állatvédő Egyesület – Csepel facebook oldalán az alábbi bejegyzés jelent meg:

Többen jeleztétek, hogy egy szelídebb rókát láttatok a Daru-domb környékén. A fiatal róka rühös, és szinte biztosan NEM VESZETT! Kérjük, hogy NE BÁNTSÁTOK, ne terjesszetek rémhíreket! Kérjük, hogy hagyja mindenki békében, szépen kerülje el! Hozzáértőkkel dolgozunk a megoldáson. Ha látja valaki, kérjük jelezze nekünk!

Fotó: Hajnal Sándor

Találtak egy táskát a 36-os buszon

2021. május 14.

Mr.Gabee, Csepel.info

Olvasónk arról tájékoztatta Mr.Gabee, hogy pénteken délután elhagyták a képen látható táskát a 36-os buszon.

A tulajdonosa megtalálja az autóbusz vezetőjénél.

Zámbó Krisztián szörnyű titkot árult el apja halálával kapcsolatban

2021. május 14.

Origo

Zámbó Krisztián szobájában történt a végzetes fegyverbaleset 2001 januárjában. Senki sem hibáztatta az akkor 20 éves fiút, mégis rémálmok gyötörték évtizedeken át, egy ideig alkohollal és altatókkal próbálta tompítani fájdalmát.

“Nagyon sokáig hibáztattam magam, hogy mi a francért nem tudtam otthon maradni… Majdnem két évtizedig ezzel ostoroztam magam…” – árulta el titkát Zámbó Krisztián a Life TV-n adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsor forgatásán. “Amikor hazamentem és bementem a szobába, még a függönyömön voltak kis maradványok, vérfoltok. Ezt nagyon-nagyon nehéz volt feldolgozni” – tette hozzá.

Folytatás »

Büntetőfékezés – büntetőeljárás

2021. május 14.

POLICE, MR.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetéssel gyanúsít egy férfit, aki a XIX. kerületben a záróvonalat és a zebrát figyelmen kívül hagyva vágott be egy autóbusz elé. Csak a buszvezető lélekjelenlétén múlt, hogy nem sérült meg senki.

Nem csak a busz utasait, de saját autójában ülő kiskorú gyermekét is veszélyeztette az a férfi, aki 2021. május 12-én 9 óra 30 perc körül Budapest XIX. kerületében, az Ady Endre úton a záróvonalat átlépve és a kijelölt gyalogosátkelőhelyet figyelmen kívül hagyva előzött meg egy autóbuszt, majd befékezett. A buszsofőr az utasok testi épségének védelme érdekében óvatosan fékezett, de az ütközést nem tudta elkerülni. A balesetben nem sérült meg senki. A rendelkezésre álló adatok szerint az autós dühét az válthatta ki, hogy előzőleg sávot kellett váltania, amikor a busz elindult a megállóból. Az esetről a busz fedélzeti kamerája felvételt készített. Folytatás »