csepel.hu
csepel.hu
Blikk
Gyanúsított lett annak a gyermekmentőnek a sofőrje, amely egy család kocsijával ütközött májusban Csepelen. Az autót vezető édesapa meghalt, mellette ülő felesége, 8. osztályos fiúk és annak barátja súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrség most vizsgálja az ügyet, kétséges, hogy a sofőr meggyőződött-e arról, hogy megadják neki az elsőbbséget szirénázva érkező mentőkocsijának a kereszteződésben. Emiatt a rendőrök halálos baleset gondatlan okozásával gyanúsítják a mentő sofőrjét.
Magyarnemzet.hu
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a péntek délelőtti kormányinfón elmondta, a háborús és gazdasági helyzetet értékelte tegnap a kabinet. Soha nem volt akkora infláció az euróövezetben, mint a mögöttünk hagyott hónapban, Amerikában rekordinfláció van, negyven éve nem tapasztaltak ilyet.
A háború miatt drasztikusan emelkedtek az energiaárak – tette hozzá. Minél közelebb van valaki a háborús övezethez, annál nagyobb az infláció, hazánknak ezzel is számolnia kell. A háborús infláció akkor szűnik meg, ha béke lesz – mondta.
Csepel.hu
Sikeresen szerepeltek a Csepeli Evezős Klub versenyzői a szlovéniai Bledben megrendezett nemzetközi versenyen június 11-13 között, amely egyben válogató verseny is volt a júliusban kezdődő világbajnokságra.
A vébét az olaszországi Vareseben tartják. Molnár Dezső, a felnőtt evezős csapat szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a csepeli fiatalok teljesítményéről, akiktől további jó eredményeket vár a világversenyen. Folytatás »
Csepel.info
Elsőre nem vették fel a Zeneakadémiára, ezután dolgozott a csepeli SZTK gégészetén is. Miután azonban 1983-ban bejutott a főiskolára, már másodévesként nemzetközi díjat nyert, karrierje ettől kezdve meredeken ívelt felfelé. Rost Andrea 2010 őszén lett Csepel díszpolgára.
A több műfajban otthonos énekesnő már kisgyermekként szórakoztatta társait a kor divatos slágereivel, az általános iskolában a kórus tagja volt. Ekkor még keramikusnak készült, komolyabb zenei tanulmányait a gimnáziummal párhuzamosan végezte. A színművészeti főiskola musical szakára jelentkezett, de az utolsó fordulóban kiesett. Ezután operaénekléssel kezdett foglalkozni, és miután nem vették fel a zeneművészeti főiskolára, néhány évig munka mellett, magánúton képezte hangját. A csepeli rendelőintézet gégészetén dolgozott, itt szerzett tapasztalatait az éneklésben is kamatoztatja. Folytatás »
Csepel.hu
A területen a rengeteg szemét miatt volt már tűzeset is, most végül az önkormányzat többszöri megkeresése után elszállította az FKF a kezelésében lévő kukákat.
A gond az volt, hogy a szeméttárolók mellé rengeteg hulladékot dobtak, így köztisztasági és tűzvédelmi szempontból rendkívül veszélyes területnek számított. Folytatás »
Hirado.hu
Lengyel menekült katonák Tápiógyörgyén
A díjakat a Belweder reprezentatív elnöki palota kertjében rendezett ünnepségen adták át több külföldi állampolgárnak, a magyar kitüntetettek nevében az utódok vették át őket.
Csepel.info, Facebook
Németh Szilárd Facebook-posztjait termelő “szentélyében”, vagyis saját konyhájában kérte árulásra Ábel Attila alpolgármestert. Azt kérte, segítse megbuktatni a szintén fideszes polgármestert. A tavaszi választások után pedig azt is megüzente, hogy most már két vállra fekteti Csepel vezetését.
A Kis-Duna-parti kordon és a rendőrség kihívása a kordont bontó csepeli polgármesterre, a csepeli birkózó- és focista gyerekek kitiltása a Csepel SC létesítményeiből csak egy-egy állomás lehet abban a háborúban, amit a Fidesz-alelnök Németh Szilárd vív a csepeli önkormányzat fideszes vezetése ellen – derül ki Ábel Attila visszaemlékezéséből. Az írás az alábbiakban olvasható. Folytatás »
MTI, Portfolio

A lakásszövetkezet által kezelt csepeli társasházak lakói több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak. A szolgáltató tudatta, hogy a számlák azon az adaton alapultak, amelyet a közös képviselő rögzített. A Főtáv közölte: rendszere automatikusan figyelmeztette a közös képviselőt, hogy az adat jelentősen eltér a korábbiaktól, ő mégis feltöltötte azt.