Autó égett Csepelen

2021. február 23.

FKI, Mr.Gabee, Csepel.info


Kigyulladt egy személyautó Budapest XXI. kerületében, a Meggyfa utcában kedden késő este.

A tűz több járművet is veszélyeztetett. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.

Nyomozás indulhat Niedermüller Péterék és a FreeSzFE mutyigyanús pályázata miatt

2021. február 23.

Tényi István azt követően tett feljelentést hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt, hogy kiderült, az egyesület a gyurcsányista erzsébetvárosi önkormányzat zavaros és mutyigyanús (rövid határidő, részrehajló feltételek) pályázatán nyerte el a Damjanich utcai épület bérleti jogát.

A rendőrség feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálódik. Mint ismert, a FreeSzFE Egyesület úgy költözött be az épületbe, hogy az előző önkormányzat képviselő-testületének szinte minden tagja megszavazta: ott a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet. Azonban a felújított ingatlanban egy napot sem tudtak eltölteni a tanárok és a tanulók, akik azóta is bizonytalanságban élnek, mert a baloldali vezetés 2019 ősze óta nem adta birtokba nekik.

Folytatás »

Munkálatokat végeznek a Teller Ede úton

2021. február 23.

csepel.hu

2021.02.24-én a Teller Ede úton a Corvin út – Weiss Manfréd út csomóponttól a Posztógyár utcáig mindkét irányban több helyen útjavítási munkálatokat végeznek az útpályán illetve a járdán, amennyiben az időjárás ezt megengedi.

Folytatás »

Ezeket a neveket adták a legtöbben Csepelen a gyermekeiknek

2021. február 23.
Csepel.info
A csepeli babacsomagot, amiben sok hasznos holmit találnak a családok, minden újszülött megkapja
Magyarországon az újszülött lányoknál a Hanna, az Anna és a Zoé a legnépszerűbb nevek, a fiús szülők pedig a Bence, a Levente és a Máté neveket választották gyermekeiknek a legtöbbször.

Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook oldalán most azt is elárulta, hogy mik a legnépszerűbb nevek Csepelen. Folytatás »

“B.zik, zsidók kíméljenek” – Itt a „fitymarabbizó” 444-es Uj Péter újabb antiszemita, zsidózó indexes körlevele

2021. február 23.

Pesti Srácok

uj-cenzorokkal-erosit-a-444

Új Péter és a hangja

Újabb, az Index szerkesztőségében körbeküldött, Uj Péter által jegyzett zsidózó, antiszemita levelet szerzett meg a PestiSrácok.hu, a 444 jelenlegi főszerkesztőjének korábbi ocsmány irományát az Index korábbi, névtelenséget kérő újságírója juttatta el szerkesztőségükbe, mondván, Uj Péter stílusa miatt többször is kinyílt a bicska a zsebében, de a liberális szerkesztőség tagjai nem merték szóvá tenni főnökük antiszemitizmusát.

“B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” – (így ékezetek nélkül) ezzel a tárggyal küldött e-mailt Uj Péter még 2006-ban az Index akkori szerkesztőségi tagjainak. A kedvesnek nehezen nevezhető megszólítás valójában egy meghívás volt, hiszen a főszerkesztő disznóvágásra akarta elcsábítani a lap dolgozóit. Az alábbiakban a Pesti Srácok cikke olvasható.
Folytatás »

Csepeli szemétügy

2021. február 23.

Csepel.hu

Minden évben jelentős terhet rónak a hulladékgazdálkodási feladatok a csepeli költségvetésre. A kommunális hulladék mennyisége öt év alatt megnégyszereződött a kerületben, ráadásul évente több száz millió forintba kerül az illegális hulladéktelepek felszámolása. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a szelektívek körüli tisztántartást is a kerületi Városgazda végzi a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. helyett. Nem véletlen, hogy a szemétszállítás költségkerete rendre kimerül.

Csepelen az önkormányzat cége, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Hulladékkezelési Csoportjának jelenleg negyvennégy munkatársa végzi a többek között lakossági kommunális és a biológiailag nem lebomló hulladék elszállítását. Naponta vívják szélmalomharcukat, egyre több ugyanis a szemét a kerületben, ami óriási nyomás alá helyezi a városgazdásokat és persze a kerület költségvetését is.

 

Folytatás »

Egyedülálló cementlapok egy csepeli műhelyből

2021. február 23.

Magyar Nemzet

A iamart cementlap-manufaktúra a Csepel Művek egykori repülőgépmotor-gyártó üzeméből startolt el.

A dizájnműhely társalapítói, Fehérdi Csaba és Lengyel Kristóf a friss szín- és formavilágot innovatív technológiával ötvözik a cementlapok gyártásakor – olvasható a Lakáskultúra cikkében. Folytatás »

,,Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – Paralimpiai sportközpont létesül Csepelen

2021. február 23.

Blikk

Paralimpiai sportközpont létesül a Csepel SC megújuló Béke téri sportkomplexumában – jelentette be Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn a Magyar Parasport Napján.

A sportvezető az elhatározást megörökítő márványtáblát leplezett le a Csepel SC csarnokában, a Bajnokok termében Németh Szilárddal, a Kozma István Birkózó Akadémia alapítójával együtt.

Folytatás »

Üzemanyagár-változás 2021.02.24-től

2021. február 23.

HolTankoljak, Mr.Gabee, Csepel.info

 

Tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak! Szerdától a benzin átlagára bruttó 6 forinttal fog változni, a gázolaj átlagára pedig 4 forinttal emelkedik. Így a hét közepén a következő átlagárakkal találkozhatunk a hazai kutakon:

  • 95-ös benzin: 410 Ft/liter
  • Gázolaj: 425 Ft/liter

Rongálás történt a Tejút utcai sportparkban

2021. február 22.

Csepel.hu

Információink szerint rongálás történt a Tejút utcai családi sportparkban. Úgy tudni, az egyik öltözőszekrényt tették tönkre. A Főkert tájékoztatott, hogy elindítja a javítást.

Mint ismeretes, Csepel szabadidőparkját tavaly május 19-én adták át. A csillagtelepi Tejút parkban egy futókört, sportpályát, fitneszteret, játszóteret és pihenőteret alakítottak ki. Épülésekor 59 fát ültettek a park körül, 4000 évelő növényt ültettek, 6900 cserjét telepítettek, és 300 méteres futókört alakítottak ki a sportkedvelőknek.

Folytatás »