Mégis lesznek fővárosi fejlesztések a kormánypárti kerületekben

Karácsony: lesz az élhető külvárosokra is program

Csepel.info

“Mi demokraták elítéljük a politikai diszkriminációt. Ezért a Feltámadás Ünnepének közeledtével úgy döntöttem, hogy a kormánypárti vezetésű kerületekben is lesznek a következő években útfelújítások és fővárosi fejlesztések” – írta Karácsony Gergely húsvéti üdvözletében.

A főpolgármester a következő sorokban kitért arra, hogy az ellenzéki vezetésű kerületekben már 2027-ig terjedően bejelentették a fővárosi önkormányzati fejlesztéseket. Ilyen körülmények között szerinte nem lenne sem hiteles, sem védhető álláspont, hogy a fővárosnak a kormány miatt nincs fejlesztési forrása. Karácsony Gergely a Facebook-bejegyzésében írt a 2019 novemberétől leállított útfelújításokról is:

Nincs kormánypárti vagy ellenzéki út. Ezért volt rossz döntés leállítani a kormánypári vezetésű kerületekben az útfelújításokat, és rossz döntés volt a már aláírt szerződéseket felbontani.

A néhány hete bejelentett, és a napokban lezárásra kerülő fővárosi Integrált Településfejlesztési Stratégiáról kijelentette:

A 2027-ig megfogalmazott ITS része az Élhető Belváros Akcióterület, de az anyag nem foglalkozott élhető külvárosokkal. Vettük és elfogadjuk Budapest polgárainak ezzel kapcsolatos kritikáját. Ígérem, hogy a jövőben nem csak a belvárossal és annak fejlesztésével, hanem a külvárosi kerületek fejlesztésével is foglalkozunk. Hiszen nincs élhető belváros élhető külvárosok és agglomeráció nélkül

– emelte ki.

Örömhír, hogy Karácsony Gergely kitért a Csepelen és Soroksáron leállított fejlesztésekre is:

Húsvét a feltámadás ünnepe. Ezért döntöttem úgy, hogy mégis elindítjuk a HÉV kormányzati felújításához kapcsolódó P+R parkolók építését. Ezt a főváros vállalta magára, és én ebben folytatni fogom Tarlós István törekvéseit. Elismerem, hogy szükség van parkolókra a külvárosi kerületekben. Csepelen és Soroksáron a belvárosi hajléktalanok beköltöztetése helyett a jövőben inkább az infrastrukturális fejlesztésekre fogunk koncentrálni. Támogatni fogom a korábban leállított kerékpárút megépítését is, mert összeköti a dél-pesti kerületeket, ami hiánypótló és jó dolog.

– fogalmazott.

Csepel.info, 2021. április 1.

8 hozzászólás “Mégis lesznek fővárosi fejlesztések a kormánypárti kerületekben” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Jó vicc. Április bolondja! 😉

  2. Kistaxis szerint:

    Figyi már nemecsek!
    Tudod! Csak úgy kis betűvel 🙂 Imádom a posztjaidat!
    Amúgy nem…
    Hányok tőle… Sőt! Ne kelljen leírnom 😉
    Úgy mint a polit—izék dumájától…. Szánalom…

    Csak azt megkérdem, azon oknál fogva, amit a továbbiakban írok:

    Ők legalább jól élnek belőlünk.
    Banyek, hisz Te is:)
    -Bocs…- De így van, ne tagadd!

    Az ejutott már a csökevény agyatokig a kakidobálás helyett, hogy banyek, írd már le!
    Ohh, neeem!
    Valami kormányközeli „média“ leírta így azt mondod:

    „Áprilisi tréfa!”

    Uram atyám, ezek megint hablatyolnak!
    Q*va ellenzék..

    Vagy azoknak ott felétek, ahol csurran cseppen ezekért a nulla és a semmi közötti kommentekért valami, ejutott a diótokig valami, hogy elmond, hogy Vityesznek, banyek, üzenjünkmár, ne hablatyolj és ne a kezedet kelljen nézni, ne azt hallgassuk amit motyogsz, hanem azt amit valamikor csinálsz, majd, egyszer, bakker!
    Jaaaa tényleg! Az úgy nem megy!
    A nemzet etetőnek(jézujom ezt leírtam 😀) ilyet? Óóóó… Sz

    Írd le!

    Neeeem! Hát amit V mond úgy van! És „.”
    Dobálja mind a két fél a trágyát, de utána csak az ugatás megy! Meg a konkrét szardobálás!
    Ez állam / országvezetés és ellenzék,meg ilyenenk… Lófaszt!
    Ne basszátok+, ezt úgy mondták régen, hogy egy dudát fújnak!

    Tudjátok ezt, csak akkor miből,
    kiből, mitől tudna megélni ez a moslék kormány a hasonszőrű
    moslék ellenzékkel?

    Várom szíves válaszod!
    😉

  3. Kistaxis szerint:

    Bocsi! Nem nemzetetető, nemzetvezető:)
    Mind2 űber cuki! Lol!!!

  4. Gyula szerint:

    Én Geri helyébe nem adtam volna. Mire fel?

  5. Zsivány szerint:

    Te jó ég, mennyire sötétek vagytok! Az ilyeneknek bármit be lehet adni és annak az ellenkezőjét is, miközben baromi okosnak tartják magukat…

  6. Tóth kati szerint:

    Ne hazudj te kretén!Először is nem vagy demokrata,nem fogsz te semmit Csepelen megépíteni,gazdád az a féreg gyurcsány majd ad a pofádra,hogy hülyeségeket beszélsz.

  7. Horváth János szerint:

    Baromarcú! Te foglalkozz a felcsúti g…vel!

  8. Nagyapó szerint:

    Vigyori igazi szoci. 6. Lenin is visszaadta a labdát a gyerekeknek, pedig lövethetet volna. Vigyori nagy kegyesen és kenetteljesen nem ellenzi a 2017-ig tervezett fejlesztéseket. Azért érdemes figyelni szövegére! “… rossz döntés volt a már aláírt szerződéseket felbontani.” Magyarul ez azt jelenti, hogy a szerződéseket újra kell kötni, legfeljebb 25%-kal drágábban, ahogy a Lánchíd szerződésénél történt.
    Ögyes! Mondaná Kohn bácsi.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !