Július 1-ig marad az árstop

2022. április 27.

Magyarnemzet.hu

Orbán Viktor miniszterelnök (Forrás: Mediaworks)

Július elsejéig, további két hónappal meghosszabbította a kormány az alapvető élelmiszerekre és az üzemanyagokra vonatkozó árstopot – jelentette be mai videójában Orbán Viktor. 

A kormányfő elmondta, hogy egész Európában emelkednek az árak, ennek elsődleges oka pedig a háború. – Amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak – vetítette előre Orbán Viktor. Elmondta, hogy éppen emiatt a kormány mai ülésén foglalkozott az üzemanyagárak és az élelmiszerárak kérdésével, és arra jutottak, hogy nem nézhetik tétlenül az áremelkedéseket.

 

Folytatás »

Kutya támadott meg egy nőt Csepelen

2022. április 27.

Csepel.hu

Magas büntetés kaphatnak a kutyatartási szabályokat megszegők

Szerkesztőségünkhöz jutott el a hír, mely szerint április 23-án egy a gyermekével sétáló nőt a József Attila utcában állítólag megharapott egy kiszökött kutya, akit a gazdája nem tudod megfogni. A hölgy a combján szenvedett sérülést, a kisfiúnak az ijedségen kívül nem lett semmi baja. Hogy mi lett az ügy következménye, nem derült ki, azonban portálunk az eset kapcsán megkereste az önkormányzatot, ahol nyomatékosan felhívták a figyelmet az ebtartás szabályainak betartására. A szabály kapcsán hozzátették: minden esetben kötelező az állatot pórázon tartani belterületi közterületen. Folytatás »

Kerékpárverseny Csepelen

2022. április 27.

Csepel.hu

Csepelen rendezik meg április 29-én a Kárpáti Futárverseny nevű nemzetközi kerékpárverseny egyik rövidtávú szakaszát.

A versenyt a második világháború idején működő lengyel föld alatti állam hősies futárai tiszteletére hívták életre 1975-ben, s hamarosan az európai, sőt világszinten is a tehetséges fiatalok egyik legfontosabb eseményévé vált.

Folytatás »

Lezárják pénteken a Teller Ede út Színesfém utca és Posztógyár utca közötti szakaszát

2022. április 27.

Csepel.hu

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. április 29-én (pénteken) 17 órától nemzetközi kerékpárverseny miatt a Teller Ede út Színesfém utca és Posztógyár utca közötti szakasza lezárásra kerül.

A lezárás várhatóan 22 óráig tart. A verseny ideje alatt a 179-es autóbusz terelt útvonalon közlekedik, valamint a Teller Ede úthoz csatlakozó mellékutcákba kizárólag a lakóingatlanjaik megközelítése céljából érkező autók hajthatnak be. Folytatás »

Rendkívüli bejelentés, tovább durvul az energiaválság

2022. április 27.

Index

A Gazprom orosz energetikai óriásvállalat közölte, hogy leállította a gázszállításokat Bulgáriába és Lengyelországba, miután mindkét ország nem volt hajlandó rubelben fizetni a szállításokért. Mind a lengyel, mind a bolgár energiaszolgáltatók közölték, hogy hivatalos értesítést kaptak az orosz gázszolgáltatótól a szállítások leállításáról. Magyarország Bulgárián keresztül kapja a gázt, ami azt jelenti, hogy ha ehhez a bolgárok hozzányúlnak, veszélybe kerül a mi ellátásunk is, miközben a gáztartalékaink a tél után alig vannak.

Bár a magyarországi ellenzék korábban többször követelte az orosz gáz- és olajszállítások leállítását, az valójában a teljes magyar gazdaság leállását eredményezné. Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkból reagált, mint mondta: ettől függetlenül a Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés szerint, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik.

Folytatás »

Készülnek a nyitásra a Csepeli Strandon

2022. április 26.
Csepel.hu
A napokban megkezdődött a Csepeli Strand felkészítése a nyári szezonra. Értesüléseink szerint az elkövetkezendő hetekben a női öltöző burkolatán és a medencékben végeznek karbantartási munkálatokat, ezen kívül rendbe teszik a fákat, sövényeket, hamarosan pedig indul az uszodasátor bontása és elkezdik a nyári öltözők külső részének festését, valamint a gépészeti berendezések karbantartását is.
 
Felszerelik továbbá a napvitorlákat, ivókutakat és kitakarítják a csúszdákat, hogy a tervezett május végi nyitásra készen álljon a strand a vendégek fogadására.

Folytatás »

Ukrán gyerekeken segít az önkormányzat

2022. április 25.
Csepel.hu
 
Összesen kilenc ukrajnai kisgyermek kezdte meg az óvodát a napokban Csepelen – tudta meg portálunk. Óvodai ellátásukról az önkormányzat gondoskodik.
 
A csepeli önkormányzat a háború kitörése óta segít a bajbajutottakon. Mint ismeretes, márciusban 108, Ukrajnából menekült indiai egyetemistát szállásolt és látott el az önkormányzat a volt Ifjúsági Tábor területén, azóta pedig számos menekült családnak nyújtott segítséget. Ezen kívül – a Segítség Köve Alapítvánnyal összefogva – rengeteg adománnyal támogatja a hivatal a menekülteket és a kárpátaljaiakat. Ezek közül volt, amit személyesen Borbély Lénárd polgármester vitt Beregszászra.

Folytatás »

Nagyszerű, rendkívül eredményes hétvégét zártak atlétáink

2022. április 25.

Csepel.hu

Pénteken Szekszárdon a Szezonnyitó versenyen indultak fiatal futóink, akik felkészültségüket igazolva kivétel nélkül új egyéni rekordot elérve állhattak fel éremátvételre a dobogó valamelyik fokára.

100 m síkfutásban Bakó Martin Attila a népes mezőnyben 11,36 mp-el második, Csuka Krisztofer 11,56 mp-el harmadik helyezést ért el, míg távolugrásban 607 cm-es eredményével megnyerte versenyét. Folytatás »

Csepelen is nyílt Pesti pipi

2022. április 25.

Csepel.info

A közelmúltban nyílt a Kossuth Lajos utcában, a sétáló utcai megállónál a Pesti pipi étteremlánc legújabb egysége. Ott, ahol korábban egy pékség működött.

Aki szereti a csirkemellet, annak a csepeli vendéglő valóságos földi mennyország lehet – de kávézni is bármikor be tudnak ugrani. Kinek van már róla tapasztalata?

Föld napja a Radnótiban

2022. április 25.

Csepel.hu

A Föld napja alkalmából egész napos programot rendeztek a Radnóti Miklós Művelődési Háznál április 23-án. A gyerekeket zenés mesejátékkal és bábelőadással is várták a szervezők. Színpadra lépett az Island Rock Csepel formáció.

A fitneszpercek jegyében pedig Schwebler Judit instruktor avatta be az érdeklődőket a zumba rejtelmeibe. Folytatás »