2018. március 29.
Pesti Srácok

Antiszemita indítéka lehetett annak a gyilkosságnak, amely során egy 85 éves holokauszt-túlélőt öltek meg és gyújtottak fel Párizsban. Az embertelen tett elkövetésével az idős nő muszlim migráns szomszédját gyanúsítja a rendőrség.
A 85 éves Mireille Knoll holttestére párizsi lakásában találtak rá a hatóság emberei. Az egyik szomszéd azért értesítette a tűzoltókat, mert tűzet észlelt az idős nő lakásában. A kiérkező egyenruhásokat sokkoló látvány fogadta: Folytatás »
Beküldve a(z) Európai Unió, Külföld, Migráció kategóriába | 3 hozzászólás »
2018. március 29.
Csepel.hu

A megújítandó Jedlik Ányos Gimnázium koncepciótervéről és a diákok ideiglenes áthelyezéséről tanácskoztak az Új JÁG Társadalmi Egyeztető Fórum tagjai március 28-án. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány ötmilliárd forintot biztosít az intézmény teljes körű külső-belső felújítására. A tervek szerint kápolna és uszoda is lesz a diákoknak, jelenleg közel hétszázan járnak a gimnáziumba. A leendő épület elkészültével mintegy kilencszázan tanulhatnak majd a legkorszerűbb körülmények között.
A tervezés folyamatánál figyelembe vették a kampuszt, a gimnáziumot, a közösséget, az épület szerkezetét, valamint a tanárok és diákok kapcsolatát – ismertette Reznicsek Zoltán építészeti tanácsadó. Folytatás »
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Kultúra kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2018. március 28.
Frissítés: Szabó Szabolcs kevesli a felajánlást
Csepel.info

Hatalmas felháborodást keltett, hogy Szenteczky János csepeli MSZP-elnök vételi ajánlatot tett Szabó Szabolcsra, az Együtt politikusára. Pedig csak azt tette, ami Karácsony Gergelynél bevált. Szabó csütörtökön válaszolt: akkor fogadja el az MSZP ajánlatát, ha egy másik körzetben az Együtt javára még visszalép egy MSZP-s jelölt.
Szenteczky nyílt levélben tett ajánlatot szerdán délelőtt. A szocialisták a csepeli polgármester-jelöltséget kínálták fel Szabó Szabolcs visszalépéséért cserébe. Ha Szabó igent mond a frigyre, az egyébként is harmatgyenge bejutási eséllyel induló Együttet garantáltan bukásra ítélik. Így a szocialisták két legyet ütnek egy csapásra. Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Pártok, Soroksár, Választás kategóriába | 12 hozzászólás »
2018. március 28.
Mr. Gabee

Tihanyi Zsolt információi szerint tükröt helyeztek ki Csepelen a Kolozsvári és a Határ utcák kereszteződésében.
Mivel a sarki ingatlanon építkezés történt, így a tükör a kereszteződésben való betekintést segíti elő.
Beküldve a(z) Csepel, Közlekedés kategóriába | 2 hozzászólás »
2018. március 28.
Nyílt levélben tett ajánlatot a korrupciós perekben vádlott csepeli MSZP-elnök az Együtt politikusának
MSZP, Csepel.info

Bal oldalt Szenteczky János, középen Szabó Szabolcs látható
Visszalépésre kérte Szabó Szabolcsot, az Együtt csepeli-soroksári jelöltjét Szenteczky János csepeli MSZP elnök.
Szenteczky nem kéri ezt ingyen. A több korrupciós bűncselekmény vádjával is bíróság előtt álló politikus most sem tagadta meg magát: a polgármester-jelöltséget ajánlotta fel cserében Szabónak. Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Pártok, Soroksár, Választás kategóriába | 5 hozzászólás »
2018. március 28.
csepel.hu

Feljelentés tett a csepeli választási bizottság, miután kiderült, hogy 23 szervezet hamis aláírásokkal akart indulni a választásokon. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP csepeli-soroksári jelöltje a feljelentés hírére sajtótájékoztatókat tartott. Kijelentette: ezek a pártok a baloldali szavazókat akarták félrevezetni, és az MSZP kezdeményezte a feljelentést. A választási bizottság közleményben cáfolta a politikus állításait. Ám Bangóné elkövetett egy óriási hibát: véletlenül egy olyan adatot is kimondott a sajtótájékoztatón, amit kizárólag a csalás elkövetői tudhatnak.
A magyar választási rendszerben a jelöltté váláshoz 500 támogató aláírás megszerzése kötelező. A jelöltek ekkor célzott kampánytámogatást kapnak, amivel el kell számolniuk. Ez valós pártok esetében többnyire nem okoz problémát. De mindig vannak kivételek. Az ilyen pártok nem gyűjtenek ajánlásokat, inkább olyan adatbázisokat szereznek, amikből maguk töltik ki az ajánlóíveket. Minél több az érvénytelen adat, annál nagyobb a csalás gyanúja. Ha pedig elhunytak ajánlásai kerülnek elő, biztos, hogy csalás történt.
Folytatás »
Beküldve a(z) Nincs kategorizálva kategóriába | 5 hozzászólás »
2018. március 28.
Csepel.hu

Az ellenzéki pártok országgyűlési választások során eddig talpon maradt politikusai közül egyedül az LMP jelöltje csepeli.
Tenk András régóta tagja az önkormányzat testületének. Nem a „mindent ellenezzünk” típus, ezért a fejlesztések közül van, amit támogatott, konstruktív javaslatait pedig az önkormányzat is nemegyszer befogadta.
Folytatás »
Beküldve a(z) Érdekes, Csepel, Pártok kategóriába | 3 hozzászólás »
2018. március 28.
Csepel.info

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselőjelölt csokitojás-gyűjtést hirdetett meg szombatra a csepeli és soroksári választók gyerekeinek. Most már csak azért kell izgulni, nehogy a csokitojások közé valami egészen más is odakeveredjen.
A csepeli szocialisták aktivistái között ugyanis egy pedofília miatt többszörösen elítélt férfi van, akire cinikus módon éppen az ilyen gyerekfelügyeletet szokták bízni. Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Krimi, Pártok, Soroksár, Választás kategóriába | 11 hozzászólás »
2018. március 27.
Csepel.info

Március 28-án, szerdán délután 18 órakor a Táncsics Mihály Művelődési Házban tart lakossági fórumot a Fidesz-KDNP. Vendég: ifj. Lomniczi Zoltán, alkotmányjogász.
Beküldve a(z) Csepel, Pártok, Soroksár, Választás, Vélemény kategóriába | Egy hozzászólás »
2018. március 27.
INDEX, Csepel.info, MR.Gabee

Fotó: Földi Imre / MTI
Börvely, Etyek, Tác, Tatárföld, Budapest és Las Vegas. Demján Sándor, a sikeres üzletember életének fontos helyszínei, amelyek talán kevésbé ismertek, mint céges állomáshelyei, mementói: a Skála, a Magyar Hitel Bank, vagy a TriGránit. Demján Sándor egy kőkemény, autoriter, munkamániás főnök volt, ugyanakkor egy mindig felfelé törekvő, nagyon korrekt és jóérzésű ember is.
2018. március 26-án, hétfőn, életének 75. évében elhunyt Demján Sándor – tette közzé a Gránit Pólus csoport. Folytatás »
Beküldve a(z) Gyász kategóriába | 2 hozzászólás »