Csepel.info

Egyszer még Kádár János is megtekintette. Demján kísérgette, és bár akkoriban még simán rá lehetett gyújtani a boltokban, de a Skálában nem, és amikor a pártfőtitkár rá akart gyújtani, Demján egy gyors mozdulattal kiütötte a kezéből a cigarettát.

Kádár nézett egy nagyot, de Demján elmagyarázta, hogy olyan a tűzjelző berendezés, hogy ha rágyújtott volna, a nyakukba kaptak volna egy nagy csomó vizet.

Újszerű volt a tűzjelző, de újszerű volt az árukínálat is, ahogy az is, hogy a bolt önkiszolgáló volt és nem eladók szolgáltak ki a pultnál.

Vár a párt!

A hetvenes-nyolcvanas éveknek is megvoltak a gazdasági sztárjai, csak ők még a pártrendszer viszonyain belül. Demján Sándor (Skála), Horváth Ede (Rába) és Burgert Róbert (Bábolna) voltak a kor sikervállalkozói, pártkongresszusokon mutogatták őket, még az is felmerült, hogy Demjánt meghívják miniszternek, vagy a központi bizottságba.

Demján élete végéig nem tagadta meg soha Kádárt, bevallottan nagyon kedvelte, sőt tisztelte, de miniszter nem akart lenni. Saját elmesélése szerint ez úgy történt, hogy Kádár elment hozzá az S-Modell üzletbe (amely az egyre nyíló butikoknak állított versenyt), hogy felkérje belkereskedelmi miniszternek. Előre le volt egyeztetve, hogy az üzletben konyak is lesz. Kádár emelte a poharát, mondta hogy ő koccintana az új miniszterére. Demján nem utasította vissza, de elkezdett szónokolni a nagy megtiszteltetésről és a verseny fontosságáról, elmagyarázta, hogy ő azt kérné, hogy legyen még egy belkereskedelmi miniszter, hogy kiderüljön, hogy melyikük a jobb. Végül nem lett miniszter.

Az MHB Bankban

A rendszerváltás előtt pár évvel megalakult a kétszintű bankrendszer és az első bankok témaportfóliókat kaptak. Az ipari portfólióval rajtoló MHB Bank élére a Pénzügyminisztérium kifejezetten nem banki, hanem üzleti háttérrel bíró szakembert keresett. Ez lett Demján, aki 1986 és 1990 között volt a Magyar Hitelbank elnöke.

Sokan vitték oda a pénzüket, mert volt bizalmuk az új bank és az ismert üzletember iránt, de Demján valójában soha nem lett bankár. Erre maga is így emlékezett: „én az MHB élén is egyszerű kereskedő maradtam, csak ott éppen pénzzel kereskedtem” – mondta egyszer.

De azért valójában mindig is büszke volt az általa finanszírozott, vagy megmentett nagy magyar cégek jó ipari teljesítményére, az Ikarusra, a Videotonra, vagy a jobb mezőgazdasági cégekre.

Ráadásul Demján még egy fontos barátságot szerzett az MHB-ban, a titkárát ugyanis úgy hívták, hogy Csányi Sándor. A törekvő fiatalember pár évvel később már fontos üzlettársa lett a befektetéseiben.

Suli Sorossal

Demján Sándor maga őskonzervatív volt, nem értett a technológiához, soha nem használt számítógépet, mindent tudó titkárnőkkel vetette körül magát. Ám még a rendszerváltás előtt, barátjával, Soros Györggyel elsőként nyitott Budapesten menedzserképzőt. Nagy túljelentkezés volt, sokat cikkezett róla a sajtó, akkor még nagy szó volt, hogy azonnal számítógépeken tanulhattak a diákok.

Kádárt ugyanakkor idegesítette az intézmény, valójában a menedzser kifejezést sem értette, mondta is egyszer Demjánnak: „az én időmben az üzletekben az volt a fontos, hogy a kereskedők tanuljanak meg szépen köszönni, az volt a dolguk, nem a számítógép”.

A sajtóval nem volt különösebben jó kapcsolata, legtöbbször inkább monológokat folytatott, kinyilatkoztatott, pedig a rendszerváltás előtti időszakban még vállalkozóként is belekóstolt a médiába, a kor legsikeresebb lappiaci termékeit, a Reform heti és a Mai Nap elnevezésű napilapot is működtette.

Így lett milliárdos

Aztán eljött a rendszerváltás, Demján összeállt Mark Palmer amerikai nagykövettel, Peter Munk és Andrew Sarlós üzletemberekkel, létrehozták a Közép-Európai Fejlesztési Társaságot (CEDC), de a sok erős egyéniség nem sokáig bírta együtt.

A többiek inkább a német újraegyesítésnél láttak üzleti lehetőségeket, Demján pedig Oroszországban. Jól döntött, így lett milliárdos.

A tatárföldi Naberezsnije Cserniben működött a Kamaz teherautógyár. Az 1976-ban alapított orosz cég termékeire hatalmas túlkereslet volt Oroszországban, csak nagyon hosszú, már-már reménytelen előjegyzéssel lehetett géphez jutni.

A 25 ezer rubeles ár helyett a másodpiacon 125 ezer rubelt ért egy teherautó. A társaság rengeteg embert alkalmazott, viszont gigantikus adósságai is voltak.

Demjánék beszálltak, bevezették a moszkvai tőzsdére a céget. A részvényjegyzésnél azt ígérték, hogy aki lejegyez 125 ezer rubelnyi papírt az a következő öt évben mindig kap egy-egy teherautót. Demján úgy egyezett meg, hogy ő nem vesz fel fizetést, de a tőzsdei megjelenés és az adósság-visszafizetés után megmaradt pozitív tőke egyhuszada lesz a sikerdíja. 70 millió dollárt keresett, forintban egycsapásra milliárdos lett.

A Kamaz igazán nagy siker volt, sok-sok személyes emlékkel, amit mindig szívesen emlegetett az üzletember. Például azt, hogy még évekkel később is mindig eljöttek Demján születésnapjára is a tatár barátok, Vagy azt, hogy Demján irodájában mindvégig ott díszelgett egy Párizs-Dakar trófea. A Kamaz ugyanis hétszer győzedelmeskedett a versenyen teherautó kategóriában, az egyiket elküldték a hálás utódok a cég megmentőjének.

Bár az alku tiszta volt, de Demján maga is soknak érezte a nyereségét, igyekezett visszaadni, 2000 lakást építtetett a dolgozóknak. Felesége is kint volt vele, egy amerikai alapítványi program keretein belül demokráciát tanított.

Olyan népszerű volt, hogy Demján elmesélése szerint ő hiába mentette meg a környék nagy foglalkoztatóját, igazán a feleségét övezte elismerés. Ő volt a környéken a neves Gaszpagyina Demjanova, maga Demján Sándor sokszor csak a népszerű asszony kísérője lehetett.

Az utolsó évtizedek

Legújabbkori aktivitásai már jól ismertek. A hazai ingatlanboom idején a TriGránit márkanév alatt véghezvitt hazai és regionális nagy ingatlanfejlesztései közül kiemelkedik a Pólus, a West End, a Nemzeti Színház, a Mű-Pa, vagy a Bank Center.

Mindezeket alapvetően Csányi Sándorral valósította meg, miközben a bankpiacon egy versenytársat is gründolt, a mai Gránit Bankot. A szövetkezeti szektorban is mindig hitt, elnöke volt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ).

Amikor a Fidesz némileg erőszakosan átalakította a szövetkezeti szektort, Demján felháborodott leveleket írt, de nem fogadták, partvonalra került, teljesen elfogyott körülötte a levegő.

Aztán ugyan visszatalált a politikai elithez, de élete végén nagy csalódásként élte meg, hogy amikor vége lett az általa mindvégig erősen kritizált Spéder-befolyásnak a szövetkezeti szektorban, akkor sem ő, vagy az általa támogatott „régiek” térhettek vissza, hanem ismét egy politikaközeli csókos csapatra bízták a szektort.

Márpedig a kudarcot nagyon nem szerette. Mondogatta ugyan, hogy nála hibázni lehet, csak alibizni nem, de azért jobb volt nem hibázni. Egy-két látványos kudarca, az Ikarus, vagy a Malév megmentésének a kísérlete, az ingatlanválság idején az Arcadom építőipari cég ellehetetlenülése, illetve egy elképesztően elrontott orosz lottóüzlet mellett az igazán nagy kudarcok már elkerülték.

Kapcsolatai

Demján élete során sok nemzetközi nagysággal került kapcsolatba. Jó barátja volt az általa kiemelkedően okosnak tartott Henry Kissinger külpolitikus, több Nobel-díjassal és amerikai elnökkel is találkozott, többször járt a Fehér Házban.

Jó barátjának tartotta Li Kuan-Ju-t, Szingapúr alapítóját, aki mindvégig lenyűgözte. Őt tartotta a legnagyobb államférfinak. Megismerkedésük története banális volt, Tajvanra utazott, amikor egy menetrendszerinti járat business osztályán megismerkedtek, később az államférfi többször járt Demjánnál, aki elfogadta a szigorú államfő olykor véres módszereit, „nem kell köpni, nem kell szemetelni, nem kell autókat rongálni – ez ilyen egyszerű” – mondogatta.

Jó barátja volt Soros György, akivel sokat vitatkozott. Utóbbi a demokrácia elkötelezett hittérítője volt, Demján viszont azt vallotta, hogy amíg egy országban nincsenek többségben a „polgárok”, addig mindez csak illúzió.

Életműve

Üzleti sikerei mellett nagyon büszke volt arra, ha visszaadhatott. Vagyis elsősorban, a 2003-ban alapított Prima Primissima díjra, amelynek támogatásába több barátját is bevonta.